autókereskedelem

Túlszárnyalta a 2018-as rekordévet a magyar autópiac

2020.01.23.

Igazán erős évet zárt a magyar autópiac 2019-ben: több mint 10%-os növekedés mutatható ki még a 2018-as, intenzív forgalomhoz képest is. Az újautók eladási számai továbbra is szárnyalnak, ami részben a július 1-jén életbe lépő nagycsaládos autóvásárlási programnak köszönhető. Ennek eredményeképpen az ország legszélesebb márkakínálatát egy helyen értékesítő vállalat eladásai például jelentősen emelkedtek, és így új átadási csúcsot is döntöttek 2019-ben.

A vásárlási kedv, hajlandóság továbbra is nagyon erősnek mondható a magyar autópiacon” – elemezte a helyzetet Markó Zoltán, a Duna Autó Cégcsoport kereskedelmi és marketingigazgatója. „Nem is reméltük, hogy a 2018-as rekordévet ilyen mértékben túl tudjuk szárnyalni, de mégis sikerült. 2019-ben 31%-kal több autót értékesítettünk, mint egy évvel korábban. Ezzel pedig egy új, cégcsoporton belüli rekordot is megdöntöttünk: összesen több mint 6.000 autót adtunk át tavaly. Ehhez persze nagymértékben hozzájárult az is, hogy december végéig közel 400 nagycsaládos szerződést kötöttünk meg. A magánvásárlóink aránya továbbra is magas, 44,3%, ami nagyobb, mint a piaci átlag, és ezt 30 éves múltunknak és ügyfeleink bizalmának köszönhetjük. Úgy vettük észre, hogy a cégek is évről évre többet hajlandók költeni vállalati autóikra, amit bizonyít, hogy flotta és tendereladásaink egyaránt jelentősen növekedtek.

Ha már lúd, legyen kövér!

A Duna Autó Cégcsoport 2019-ben eladott, több mint 6.000 autójának mindössze 10,4%-a volt használt, 89,6%-a viszont újonnan került első tulajdonosához. Az óbudai vállalat adatai alapján tavaly egy vásárló átlagosan több mint 6,3 millió forintot költött egy új gépkocsira, bruttóban, miközben 2018-ban ez az összeg „csak” 5,5 millió forint volt. Ami ennél is meglepőbb, hogy az új autót vásárlók 11,7%-a még bruttó 10 millió forint feletti összeget is hajlandó volt megfizetni egy jól felszerelt modellért.
 




Az Autóvárosban a tavalyi év legdrágább autója – leszámítva a 25-30 millió forintos Kamaz teherautókat – egy hétüléses Volvo XC90 volt, amit több mint bruttó 26,3 millió forintért értékesítettek. Igaz, ezt céges használatra vásárolták, és finanszírozással egyenlítették ki. Magánvásárlóként a legtöbbet a svéd márka XC60 modelljéért fizettek, ráadásul készpénzben, több mint bruttó 22,3 millió forintot.



A magánvásárlók többsége (56,8%) amúgy is inkább készpénzre vásárol autót, de a finanszírozási formák közül előszeretettel választják a lízinget is. A tartós bérleti konstrukciót, illetve az általa, cégek részére nyújtott előnyös üzleti lehetőségeket viszont még kevésbé ismerik az ügyfelek, bár a cégcsoporthoz tartozó, operatív lízinggel foglalkozó Rapid Rent Kft. eladásai megduplázódtak 2018-hoz képest.
 
2019 meghatározó trendjei


Markó Zoltán elmondása szerint a legfontosabb vásárlói igény továbbra is a megfelelő biztonságtechnika, de a kényelmi funkciók és a szórakoztató elektronika szintén egyre hangsúlyosabb szempont az autóvásárlásnál. Ugyanakkor a környezetvédelem kérdése is igencsak foglalkoztatja a potenciális autóvásárlókat.
 




A számok azt mutatják, még mindig nem enyhült a 2015-ben kirobbant dízelbotrány hatása. A Duna Autó Cégcsoportnál vásárlók mindössze 23%-a tette le voksát dízelmotoros gépjármű mellett, míg a többség, 73% továbbra is inkább a benzineseket részesítette előnyben 2019-ben. Pedig az Euro6-os norma értelmében ezek a motorok lényegében ugyanazt teljesítik, ugyanannyi káros anyagot bocsájtanak ki, mint benzines társaik. Láthatóan hiába való így a gyártók erőfeszítése a dízelmotorokba vetett bizalom újjáépítésére, erősítésére, az átlagvásárlók még mindig bizalmatlanok a gázolajjal működtetett autókkal szemben.



Az autógyárak azt azonban mindannyian felismerték, hogy egyre erősebb piaci trend az alternatív meghajtás használata a közlekedésben, és kapacitásaikat is úgy optimalizálják, hogy lépést tudjanak tartani a vevői igényekkel.  A Volvónak például már minden modellje kapható plug-in hibrid kivitelben is, tavaly pedig bemutatta Recharge modellcsaládjának első tagját, a tisztán elektromos XC40-et, ami várhatóan 2020 év végétől már rendelhető is lesz. A Kia és a Skoda ugyancsak új belépőnek számít az elektromos autók piacán, miután 2019-ben bemutatták e-Niro illetve e-Citigo modelljeiket. „A jövőre nézve pedig kijelenthető, hogy szinte minden márkánál megjelenik a mild-hibrid üzemmód, terjednek a tölthető hibridek és folyamatosan nő az érdeklődés a tisztán elektromos autók iránt, ahol az eddigi szereplők (az általunk forgalmazott márkák közül a Hyundai, Mitsubishi, Nissan, Peugeot, Renault) mellett olyan új belépők jelennek majd meg 2020-ban, mint a Seat. A Peugeot pedig biztosan még az idei első félévben forgalomba helyezi az első tisztán elektromos 208 és 2008 modelleket” – tette hozzá a Duna Autó Cégcsoport kereskedelmi és marketingigazgatója.
 
 
Hazánkban is egyre nyitottabbak a potenciális vásárlók az elektromos és hibrid autók iránt, azonban a vásárlási hajlandóság nem mindig társul vásárlóerővel, a kormányzati támogatás ellenére sem. A 30 éves óbudai vállalatnál a kereslet azonban lendületesen növekszik, 4%-a irányult erre a kategóriára. Míg az elektromosok közül a Nissan Leaf, addig a hibrideknél a Honda CR-V tűnik verhetetlennek.



Az Autóváros legjobban fogyó modelljei

A 19 márkát forgalmazó kereskedés vevői rangsorában továbbra is a Skoda Octavia a legnépszerűbb, ha új autót kell választani. A második helyen maradt a Suzuki Vitara, amiből 30 darabbal kevesebbet adtak el 2019-ben, mint a cseh zászlóshajóból. A Duna Autó Cégcsoport vásárlóinál a harmadik legkedveltebb modell szerepét a Honda CR-V-től a Kia Ceed vette át, de mindössze 47 darabbal értékesítettek kevesebbet, mint esztergomi versenytársából.
 




Markó Zoltán kiemelte: Az Autóvárosban az SUV-k térhódítása még mindig megfigyelhető, a tavaly értékesített autók több mint egyharmadát tették ki. A városi terepjárókat az alsó-közép és a kisautó kategória gépjárműi követik. „A Suzuki és a Dacia a magánvásárlók, míg a Skoda a céges beszerzések miatt kerülhetett ilyen előkelő pozícióba. Összesítésben azonban a Honda eladási statisztikánk is igen szépek, ami azzal magyarázható, hogy évek óta a miénk a piacvezető kereskedés az országban.” A kategóriák TOP3 modelljei az alábbiak:
 
 
Persze, ha a nagycsaládosok kedvenceit nézzük, akkor jócskán változik a sorrend. A statisztikák alapján a nagycsaládosok jellemzően a már állami támogatással csökkentett, 5-7,5 millió forintos kategóriából választanak gépjárművet. Egyértelmű favorit a Dacia Lodgy, amely a legelérhetőbb árú autó a vállalat 15 modellt magába foglaló hétszemélyes kínálatában, a megkeresések kb. 40%-a erre a típusra érkezett be. A képzeletbeli dobogó második és harmadik fokán pedig a Skoda Kodiaq és a Fiat Doblo Panorama áll, amelyek az eddigi szerződéskötések 13 illetve 11%-át tették ki az Autóvárosban.



Ahogy Markó Zoltán is elmondta, a flottás, tenderes eladások tekintetében nagy az előnye (21,6%) a Skodának, amit a népszerűségi rangsorban a Kia (13,4%), majd meglepetésre a Nissan (11,4%) követ, a közel 100 darabos Navara flottának köszönhetően. Mögöttük szorosan pedig megtalálható a Hyundai i30, a Suzuki Vitara és a Fiat Doblo is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..