Autó, Motor és Tuning Show 2014

Tuning World Bodensee az AMTS-en - Idén a nemzetközi verseny döntője a tét!

2014.01.31.

Idén különösen érdemes lesz egyedileg épített autóval kiállítani a szezonnyitó Autó, Motor és Tuning Show-n, hiszen a nemzetközi látványosságok mellett a hazai autók megmérettetése sem piskótáért zajlik majd!

Mint ismeretes, idén a Carstyling.hu és az AMTS volt a világszerte ismert MISS TUNING naptár hivatalos partnere, ennek köszönhetően pedig magyar helyszíneken és hazai autók bevonásával készülhetett el a neves kiadvány, a németek 2013-as királynőjével, Leonie Hagmeyer-Reyinger-rel.

A Budapesten fotózott színvonalas naptár nem csak hazánk idegenforgalmi szépségeinek hozott ismertséget, de a Tuning World Bodensee csapatával kötött együttműködésnek köszönhetően idén igazán komoly díjjal tudjuk jutalmazni hazánk legszebb autóit is.

Johann Eriksson, a tavalyi ETS győztes autója

Az AMTS keretei között szokásos szezonkezdő autós szépségverseny ezúttal is több, mint 80 trófeával várja hazánk autóépítőit. Idén azonban egy exkluzív kategóriát is indítunk, melynek maximálisan két győztese lehet, akiket az eseményen szintén résztvevő Tuning World Bodensee csapatának képviselői választanak ki a hazai autók közül!

A győztesek jutalma pedig nem más, mint részvétel a német kiállítás nemzetközi versenyén, az European Tuning Showdown (ETS)mezőnyében!
European Tuning Showdown. Mi is ez pontosan?

Az ETS kontinensünk legrangosabb autós szépségversenye, mely 2010-ben Dortmundban indult, azóta pedig a legnagyobb európai show, aTuning World Bodensee keretei közt kerül megrendezésre.

Pillanatkép a 2012-es ETS versenyéről

A versenyre Európa elit tunereit invitálják meg, ahol az autóik egyenes kieséses rendszerben, párbajok során mérkőznek meg egymással. A megmérettetés folyamán a zsűri mindig két autót vizsgál egyszerre, melyek a párbaj idejére egy előzetesen felállított arénába vonulnak. A "mérkőzést" speaker vezeti, akinek köszönhetően a közönség is elég sok infót megtud a vasakról.

A végére pedig csak egy maradhat, aki nem csak az Európa legszebb autójának járó megtisztelő címét viselheti egy évig, de egyúttal értékes díjakat is bezsebel. Az ETS történelmét a kezdetektől figyelemmel kísérjük. 2010-ben még egy magyar résztvevő - a Fetya-féle Silex8 - is indult a versenyen, őt pont az aktuális győztes, a Hattenhauer-féle Opel Rekord ejtette ki. 2011 az átállás éve volt verseny nélkül, majd tavaly szintén egy Opel, Uwe Wolf Kadett C kupéja vitte a pálmát, nagy kedvencünket, a makulátlan Flame Pallá-t letaszítva a trónról.

Számos ETS-es autóról adtunk már hírt oldalunkon az évek folyamán, az pedig nyilvánvaló, hogy a mezőny borzasztóan erős. Elég csak megnézni a tavalyi győztest, egy makulátlan svéd Dodge Chargert, melyet Johan Eriksson vitt Németországba, első ízben letaszítva a német autóépítőket a trónról.

A tét nem kicsi: keressük hazánk legjobbját!

Mióta hazai autóépítőkkel együtt szinte állandó vendégei vagyunk Bodensee-nek, nem is igen telt el olyan év, hogy ne lett volna magyar díjazottja a klubos szépségversenynek, melyre Yokohama Tuning Awardnéven kerül sor évről-évre. Idén azonban először adódik lehetőség rá, hogy magán az ETS-en is újra magyar építő induljon, akinek kijutását és öt napos kinti tartózkodását a német rendezvényen szintén külön standdal résztvevő AMTS - Carstyling.hu produkció támogatja!

Kérjük ezért minden kedves tunertársunkat, juttassátok el az infót mindenkinek, akinek az autója esélyes lehet a nemzetközi megmérettetésen! Számos épített gyöngyszem rejtőzik még idehaza, melyeket jó esetben csak egy-egy találkozón, esetleg csak baráti körben láthatunk: most itt a lehetőség, hogy egy igazán rangos versenyen képviseljétek hazánkat!

Tuning World Bodensee stand az AMTS-en

A szervezőcsapattal tivábbi 10 gyönyörű német autó teszi tiszteletét hazánkban, akik méltó kíséretet adnak majd Bodensee szépségkirálynőjének. Leonie szintén az AMTS díszvendége lesz, standjukon pedig megvásárolhatod és rögtön dedikáltathatod is a hazánkban fotózott MISS Tuning naptárt.
Nem kis nemzetközi felhajtás várható a németek részéről, fogadjuk méltón őket március 21-23 között a Hungexpón, az Autó, Motor és Tuning Show keretei között!

Jelentkezés magánautós kiállítóink közé: küldj egy e-mailt autód adataival és fotóival, valamint telefonos elérhetőségeddel a show@carstyling.hu címre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....