rali-ob

Turán Frigyes már készül az Eger-ralira

2018.03.21.

Fél év sem telt a 2017-es utolsó bajnoki futam óta, és máris újra Egerben és környékén küzdenek az ország legjobb ralisai. A Turán Motorsport versenyzőpárosa megújulva, és izgatottan várja az új szezont.

2017-ben az abszolút sorrend 5. helyén zárta az országos ralibajnokságot Turán Frigyes és Farnadi Ágnes, akik ha nem is elégedettek, de semmi esetre sem szomorúak az eredmény miatt. A 2018-as évnek, melynek versenynaptárában 8 futam szerepel – a végső sorrendet a 6 elért legjobb eredmény alapján határozzák meg – részben új összetételű csapattal vág neki Turán Frigyes. Tavaly két alkalommal, az 51. Mecsek és a 24. Mikulás-ralikon még csak kíváncsiságból, idén viszont már az eredményért is Bagaméri Laci diktálja az itinert a Ford Fiesta R5-ben.

„2017-ben is mentünk együtt két alkalommal, és ez után született meg a döntés, hogy Bagaméri Lacival együtt vágunk neki a 2018-as országos bajnokságnak.” – kezdte a megújult csapat bemutatását Frici.

„Az már a tavalyi két versenyen is kiderült, hogy jól tudunk együttműködni, így az idei évben is erre számítok. Laci tapasztalt, rutinos navigátor, így sok mindennel hozzá tud járulni a sikerhez!” – folytatta Frici.

„Nagyon örülök, hogy 2018-ban immár a Turán Motorsport teljes jogú tagjaként újra az eredményért versenyezhetek!” – indított Bagaméri Laci. „Három év kihagyás után egy top-csapatba bekerülni, és ott is a jelenlegi legmagasabb színvonalat képviselő technikával versenyezni, hatalmas megtiszteltetés számomra!

Sikerült egy elég komoly programot összeállítanunk a 2018-as évre, mely a magyar bajnokságot helyezi a középpontba. A feltételek adottak, mindenki felkészült, és már alig várjuk az egri rajtot. A magyar mezőny nagyon erős, sok az R5-ös autó, amiket nagyon gyors párosok irányítanak. Mi a nagyobb tapasztalattal rendelkező párosok közé tartozunk, és hisszük, hogy ennek meglesz az eredménye. Egyértelműen futamgyőzelmeket, év végén pedig a lehető legjobb helyezést várjuk magunktól, és a csapattól!” – részletezte Bagaméri Laci a Turán Motorsport idei terveit.

„A tél folyamán az autó teljes felújításon ment keresztül, belekerült az Evo II-es motor is, és a futómű területén is előrébb lépett az M-Sport. Minden szükséges alkatrész a rendelkezésünkre áll, március 21-én fogunk egy hosszabb tesztet végezni, amin ezeket az újdonságokat ki fogjuk próbálni.” – mondta Frici a technikai felkészülésről. „ A Hankook félévente teszi elérhetővé a folyamatos fejlesztéseinek legújabb eredményét, így a gumik terén is a legfrissebbek állnak a rendelkezésünkre. A Hankook versenyabroncsok teljesítményéről egyre többen személyesen is meggyőződnek, és örömmel tölt el, hogy folyamatosan növekszik azon párások, csapatok száma, akik ezt a márkát választják a magyar bajnokságban is.

Komoly célkitűzéssel vágunk neki a 2018-as évnek, és ugyan változtak az ellenfelek, átalakultak az összeállítások, új fejlesztésű autóból is egyre több van, így mindenképp egy szoros, izgalmas, látványos, de sportszerű versenyzésre számítok! Kíváncsian várom az első versenyt!” – zárta gondolatait Frici.

„Amellett, hogy számomra újdonság lesz akár az abszolút bajnoki címért is versenyben lenni, sok egyéb érdekességgel is készülünk a 2018-as rszezonra, amik többek között a megjelenéseinket is érintik, így minden téren izgalmas évre, jó és látványos versenyekre, no meg a lehető legjobb eredményre számítok!” – fejezte be Bagaméri Laci.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....