pályázatírás

Új év, új lehetőségek az informatika világában is!

2016.12.14.

Nemrég MEGJELENT vállalkozások informatikai fejlesztéseit támogató 3 olyan pályázati felhívása, melyek keretében most jelentős fejlesztéseket valósíthatnak meg a IKT szektorban működő vállalkozások.
Érdemes már most elkezdeni a felkészülést, hiszen a pályázatok már 2017 első negyedévétől benyújthatóak is lesznek!

Hamarosan jelentős fejlesztéseket valósíthatnak meg az IKT szektoran működő vállalkozások, mely jelentős mértékben javíthatja piaci poziciójukat, szolgáltatásainak minőségét. 

De mely pályázatok keretében vehetnek igénybe támogatást? 

 

 

1. Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása -GINOP-3.2.4-8.2.4-16 

A felhívás célja támogatni azokat az IKT szektorban tevékenykedő kkv-kat, akik professzionális informatikai infrastruktúrát, platformokat, alkalmazásokat, mint szolgáltatást nyújtanak a mikro-, kis- és középvállalkozások számára.

A pályázatok benyújtása 2017. február 8-tól lehetséges!

Vállalkozása az alábbiakra igényelhet támogatást: 

-          Eszközbeszerzésre (megvalósításhoz kapcsolódó IT és telekommunikációs eszközök),

-          célcsoport elemzésre, igényfelmérésre,

-          piackutatásra, marketing tevékenységekre,

-          üzleti felhőszolgáltatásokat nyújtó szolgáltató központok felépítésére és továbbfejlesztésére (például hardver és szoftver elemek installálása, alkalmazások kifejlesztése),

-          immateriális javak beszerzésére.

 

A vissza nem térítendő (VNT) támogatás maximum 35%. A VNT támogatás és a kölcsön összegének aránya a projekt összköltségen belül maximum 75%-a lehet.

A VNT támogatás összege minimum 17,5 millió, maximum 175 millió forint, míg a kölcsön összege minimum 20 millió, maximum 300 millió forint lehet. A VNT támogatás összegének kisebbnek kell lennie a kölcsön összegénél.

Tudjon meg többet a felhívásról ide kattintva!

 

2. Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis-, és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésnek támogatása - (GINOP-3.1.2-8.2.4-16)

Cél:  a vállalatok nemzetközi piacokra lépésének elősegítése.

A pályázati anyagok 2017. február 2-től benyújthatóak!

Az IKT szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások támogatást igényelhetnek például:

-          piaci információk beszerzésére (piacelemzés, piacfelmérés, piackutatás),

-          termékek és szolgáltatások ágazati specifikációjára, továbbfejlesztésére,

-          nemzetközi szakkiállításokon, konferenciákon való részvételre,

-          piacra jutás támogatására.

A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 40 %-a lehet.

A támogatást igénylő vállalkozás minimum 10% saját forrást köteles biztosítani.

A támogatási intenzitások maximális mértéke a támogatási kategóriától való tevékenységtől függően:

Csekély összegű (de minimis) támogatás: 90%

kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás: 50 %

kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás : 50 % 

A vissza nem térítendő támogatás összege:

  • Legutóbbi lezárt teljes üzleti évben összes nettó értékesítési árbevételen belül 10% alatti arányú exportárbevétellel rendelkező támogatást igénylők esetében: min. 2 millió Ft, max. 25 millió Ft
  • Legutóbbi lezárt teljes üzleti évben összes nettó értékesítési árbevételen belül 10% vagy a feletti arányú exportárbevétellel rendelkező támogatást igénylők esetében: min. 2 millió Ft, max. 40 millió Ft

A kölcsön összege:

  • Legutóbbi lezárt teljes üzleti évben összes nettó értékesítési árbevételen belül 10% alatti arányú exportárbevétellel rendelkező támogatást igénylők esetében: min 2,5 millió Ft, max. 32 millió Ft
  • Legutóbbi lezárt teljes üzleti évben összes nettó értékesítési árbevételen belül 10% és a feletti arányú exportárbevétellel rendelkező támogatást igénylők esetében: min. 2,5 millió Ft, maxi. 50 millió Ft

További információkat a felhívásról ide kattintva érhet el!

 

3. Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása - (GINOP-3.2.2-8.2.4-16)

A pályázat olyan lehetőséget biztosít a vállalkozások számára, hogy fejlesszék öbbek között IKT rendszereiket, webáruházakat hozzanak létre, felhőalapú vagy egyéb online vállalati szolgáltatásokat vezessenek be.

A pályázatok már 2017. január 31-től benyújthatóak!

A felhíváson belül két célterület pályázható:

-          vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések támogatása (helyben telepített szoftverek bevezetése), és

-          felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) és egyéb online vállalati szolgáltatások, megoldások terjesztése és bevezetése a kkv-k körében (felhőalapú szolgáltatások bevezetése).

Amennyiben mikro-, kis – vagy középvállalkozása rendelkezik a „Digitálisan felkészült vállalkozás” minősítéssel, a konvergencia régiókban helyezkedik el, akkor akár 90%-os támogatási intenzitásra is számíthat!

A támogatás 2 részből tevődik össze:

A vissza nem térítendő támogatás mértéke : 35% - 40% 

A vissza nem térítendő támogatás összege: Minimum 1 millió Ft, maximum 24 millió Ft

A visszatérítendő támogatás mértéke: 50%-55%

 

A visszatérítendő támogatás összege: A kölcsön összege: Minimum 1,25 millió Ft, maximum 37,5 millió Ft

További információkat a felhívásról ide kattintva érhet el!

 

Mind három felhívás esetében fontos figyelembe venni, hogy csak a konvergencia régióiban megvalósuló projektek támogathatóak! 

Ne késlekedjen Ön sem! Igényeljen ingyenes helyszíni konzultációt kollégáinktól a +36 1 321 1173-as telefonszámon, vagy az info@gwconsulting.hu e-mail címen, hogy fejlesztési elképzeléseit személyesen beszélhessük meg!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....