Nissan crossoverek

Új fejezet nyílt a Nissan X-Trail történetében

2017.06.05.

A Nissan X-Trail a világ legkeresettebb SUV modellje, míg az UEFA Bajnokok Ligája a világ legnagyobb évente megrendezett sporteseménye. Így nem is lehetett volna jobb alkalmat találni a Nissan X-Trail új modelljének leleplezésére, mint egy exkluzív eseményt mindössze néhány órával a döntő mérkőzés előtt.

A megújult X-Trail – a legnagyobb Nissan crossover – minősége és kifinomultsága a fejlesztéseknek köszönhetően az eddigieknél is kiválóbb lett. Az újítások közül kiemelhető a jellegzetes, robusztus új külső, a még jobb minőségű és egyben vonzó új fejlesztéseket is felvonultató belső tér, illetve az utazást ez eddigieknél is biztonságosabbá tévő új, innovatív technológiák.



A kiemelkedő képességekkel bíró öt- vagy hétüléses X-Trail frissítése vásárlói visszajelzéseken alapult, hogy tovább erősítse a modell pozícióját a családi kalandok legtökéletesebb partnereként. Az X-Trail elülső részének újdonságai közé tartozik a szélesített V-Motion hűtőrács, valamint a megújult formájú, a karosszériaszínt is nagyobb mértékben kihangsúlyozó, elegáns fényes fekete lökhárító.

A megújított formájú lámpacsoportok az X-Trail jellegzetes, bumeráng alakú nappali menetfényének legújabb változatát rejtik. Hangsúlyosabb lett a különbség a halogén izzós, illetve a LED-es, és most először adaptív fényszórószabályzó rendszerrel (AFS) is ellátott lámpatestek megjelenése között. Emellett az eddig köralakú ködlámpák szögletesek lettek.



A még robusztusabb megjelenés érdekében a hátsó lökhárító formaterve krómozott kiemeléseket kapott. A nappali menetfényt új teljes mértékben LED-del ellátott lámpatestek biztosítják. Az X-Trail oldalprofilját pedig új formatervű 17 és 18 colos kerekek dobják fel, amit a legmagasabb Tekna felszereltségi szinten még króm díszítőelemek is kiegészítenek.

A beltér újdonságai közé tartozik a sofőr számára a ki- és beszállást megkönnyítő új, D-alakú kormány. Ez a műszeregységnek is jobb láthatóságot biztosít, a könnyen használható, új négyirányú vezérlőgombok pedig a lehető legkisebb mértékben vonják el a figyelmet az útról. A kormánykerék emellett most először fűthető változatban is rendelhető.



A csúcsminőségű audiorendszert hiányoló vásárlói jelzésekre válaszul a Tekna felszereltségi szint része lett a teljesen új fejlesztésű nyolchangszórós BOSE Premium hangrendszer. Ez a Nissan európai modelljeihez valaha kínált legkiválóbb hangrendszer. Most először az alapfelszereltség része a DAB digitális rádió, míg az érintőképernyős NissanConnect navigációs rendszer felhasználói felülete a könnyebb használat érdekében még inkább "applikációszerű" lett. A jobb vétel és a korszerűbb megjelenés érdekében pedig a tetőre „cápauszony” antenna került.

A beltér újragondolt elrendezésének köszönhetően az új X-Trail csomagtere tágasabb mint valaha, az ötüléses változat esetében a VDA szabvány szerinti térfogata 550-ről 565 literre nőtt. Az összes ülés lehajtásával a csomagtér befogadóképessége 1996 literre bővíthető.

Az összes X-Trailben megtalálható a Nissan innovatív poggyásztér-elválasztó rendszere, ami a polcok és választóelemek kilencféle konfigurációját teszi lehetővé. Rejtett tárolóhely gondoskodik arról, hogy értékeink ne legyenek szem előtt, így az autó ideális kiindulópont lehet a családi kirándulásokhoz.



A rugalmasság és az igényeik szerinti szabadság újabb szintjét kereső sofőrök számára az új X-Trail 2018 folyamán a ProPILOT önvezető rendszerrel is elérhető lesz. A ProPilot rendszer autópályán akár sűrű forgalomban, akár nagy sebességű utazásnál is képes a kormányzásra, a gázpedál és a fékek kezelésére, ha nincs szükség sávváltásra.

Ez a technológia az X-Trailben újdonságként megjelenő Nissan Intelligens Mobilitás rendszerek egyik példája. Ezek közé tartozik még a gyalogosokat felismerő intelligens vészfékezési asszisztens és a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető jelzés is. Ez a rendszer fény- és

hangjelzésekkel is figyelmeztet, ha közeledő járművet érzékel, miközben a sofőr tolatni próbál.



Az X-Trail változatlanul három különböző, de egyaránt takarékos motorral rendelhető, köztük a tavaly debütált 177 LE-s 2 literes dízelmotorral. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindenki kiválaszthatja a saját igényeinek legmegfelelőbb X-Trailt, legyen ez akár a benzines vagy a kétféle teljesítményszintet kínáló dízel változatok valamelyike hatfokozatú kézi vagy CVT Xtronic automata sebességváltóval, első- vagy összkerékhajtással és öt, vagy akár hét üléssel.

2014-es megjelenése óta a teljesen megújult harmadik generációs modellből Európában mintegy 115 000 darabot adtak el évről-évre erősödő kereslet mellett: 2015-ben a 2014-es mennyiség kétszeresét értékesítették, majd 2016-ban még további 40 százalékkal nőttek az eladások. A 2016-os pénzügyi évben az X-Trail (és a Rogue) 766 000 darab eladott autóval a világ legnépszerűbb SUV modelljének bizonyult, minden versenytársát megelőzve. Az új Nissan X-Trail értékesítése 2017. augusztusában indul.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....