Nagy Norbert

Új kihívások várnak a WTCR-dobogós Nagy Norbertre

2019.05.27.
Tizenegy év pályaversenyzésben eltöltött év után 2019-ben új kihívások elé néz Nagy Norbert. A korábbi ETCC (túraautó-Eb) ezüstérmes, túraautó-világkupa (WTCR) dobogós pilótának egy régi álma válik valóra azzal, hogy az idei szezonban a hegyi Európa-bajnokságban indul.
 
A fiatal magyar pilóta 2018-ban a túrautó-világkupában versenyzett, ahol legjobb eredményét a szlovákiaringi második futamon érte el, melyen második helyen ért célba a későbbi bajnok Gabriele Tarquini mögött. 2019-ben Nagynak régi álma valósul meg azzal, hogy az FIA hegyi Európa-bajnokságban áll rajthoz idén egy BMW E90 volánja mögött.
 
Ezzel az autóval korábban Magyarország egyik legeredméynesebb hegyi autóversenyzője, Kavecz István (Bongo) versenyzett, aki idén nem vesz részt a hegyi Eb-n, de szerette volna, ha Nagy Norbert - 2016 hegyi magyar bajnoka - viszi pályára az autót, mint a fiatal utánpótlás képviselője. Nagy Norbert természetesen örömmel állt a kihívás elé.
 
 
“A hegyi verseny szó hallatán mindig a régi szép emlékek jutnak eszembe, amikor gyerekként néztem a futamokat, hiszen tőlünk pár száz méterre rendezték a mátrai hegyi versenyeket, ezeknek köszönhetően szerettem bele a versenyzésbe. Amikor 2016-ban visszatérhetett a magyar mezőny a parádsasvári új aszfaltcsíkra, különleges érzés volt újra hegyen menni, és csak álmodoztam róla, hogy a hegyi Eb-n is részt veszek majd egyszer. Az, hogy Bongo hegyi BMW-jével tehetem meg ezt a lépést, csak hab a tortán.
 
Sok évnyi fejlesztés és munka van ebben az autóban, amit kellő elővigyázatossággal kell majd belaknom, főleg most, hogy ismeretlen pályán leszek” - mondta Nagy Norbert.
 
Arról pedig, hogy a túraautózás két élvonalbeli sorozata után mik a szakágbeli tervei a fiatal versenyzőnek, egyelőre sejtelmesen nyilatkozott. “Jelenleg is dolgozunk rajta, hogy mielőbb újra részese lehessek valamelyik színvonalas túraautó mezőnynek, mert a kilincsen fordulást nem adnám fel semmiképpen!"
 
A hegyi Eb első olyan helyszíne, amelyen Nagy rajthoz áll, június első hétvégéjén lesz Csehországban. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....