Főtaxi

Új riasztási rendszer a Főtaxinál

2018.03.19.

Gyorsabbá és egyszerűbbé tette riasztási protokollját a Főtaxi a sofőrök biztonságának növelése érdekében - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint március közepétől az autókban működő tablet "támadás" gombjának lenyomását követően a rendszer automatikusan a helyszínre küldi az esethez legközelebb lévő három Főtaxis autót. Eközben a diszpécser URH-n felveszi a kapcsolatot a segítséget kérő és segíteni igyekvő sofőrökkel egyaránt, és ha szükséges, a rendőrséget is értesíti.

Korábban a gomb megnyomásával a sofőr a diszpécsertől tudott segítséget kérni, aki az URH rádión a helyszínre vezényelte a közelben lévő dolgozókat - tudatták.

A technikai újdonság mellett a korábbi, URH-n keresztül történő riasztási protokoll is érvényben marad olyan esetekre, ha például valaki ellopja a taxis tabletjét vagy éppen az nem működik, és a sofőrnek hagyományos módon kell segítséget kérnie.

A fejlesztésre azért volt szükség, mert március elején egymás után háromszor is megtámadták a Főtaxinál dolgozó éjszakás taxisofőröket. A cég riasztási rendszerének és a kiérkező kollégáknak köszönhetően egyik esetben sem sérült meg senki - fűzték hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....