Daimler AG

Új ügyvezető igazgató a Mercedes-Benz Hungáriánál

2016.04.06.

Jörg Schmidt vette át a Mercedes-Benz Hungária Kft. és az EvoBus Hungária Kft. vezetését 2016 elejétől. Az új ügyvezető igazgató máris rekordot könyvelhet el: a Mercedes-Benz magyarországi március havi személyautó értékesítése ebben az évben volt a legmagasabb.

1988-ban kezdte pályáját Jörg Schmidt a Daimler-nél, ahol számos értékesítési (értékesítési vezetői/piacszabályozási) és pénzügyi (pénzügyi igazgatói/tervezés és kontrolling) pozíciót látott el a nemzetközi szervezetben - Oroszországban, Dél-Afrikában, Szingapúrban, a délkelet-ázsiai régióban, Egyiptomban, valamint Németországban a tengerentúli régióért felelős részlegen.

2014 február óta Oroszország, Törökország, a Daimler Latina országai, Románia, Szlovákia, Argentína, Kanada, Mexikó és Magyarország piacának értékesítési tevékenységéért felelt.

Az új ügyvezető igazgató büszke arra, hogy Magyarországot 2015-ben kétszer is díjazták a Daimler „A hónap piaca” kitüntetésével, amit azok az országok kaphatnak meg, melyek különböző mutatók alapján a legjelentősebb növekedést érik el. Célja, hogy a vállalat továbbra is sikeresen folytassa fenntartható növekedését az értékesítés tekintetében, mindezt szoros együttműködésben a Mercedes-Benz márkakereskedések hálózatával, a lehető legmagasabb szintű vásárlói élményt kínálva.

A szakember korábbi tapasztalatai rendkívül pozitívak hazánkat illetően, elmondása szerint kreativitás, kitartás és csapatszellem jellemzi a magyarokat. „Hatalmas lehetőségeket látok a Mercedes-Benz márka előtt a magyar piacon. Az ország szerepe fontos a személyautó-értékesítés növekedésében rejlő potenciál miatt, melyet többek között az is igazol, hogy 2016 márciusa volt a Mercedes-Benz magyarországi jelenléte során a legerősebb március a személyautó-eladások tekintetében.” – tette hozzá Jörg Schmidt.

2016 döntő év lehet a szektor számára, hiszen érkezik az új E-osztály, a frissített CLA és CLA Shooting Brake, a C-osztály kabrió változata, valamint elindul az SL és SLC sportkocsik, illetve a GLC Coupé értékesítése is. 

                                                           

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....