közösségi autómegosztó

Új városi autókkal erősít a MOL Limo

2019.11.07.

Új modellekkel, 150 darab Kia Picanto-val lesz gazdagabb a MOL Limo flottája. Az új autók a régebbi, benzines Volkswagen Up! modellek helyére érkeznek, első körben 40 darab autó áll forgalomba, majd fokozatosan az év végéig mind a 150 elérhető lesz a flottában. A Kia Picanto percdíja megegyezik a VW Up! modellekével, vagyis a rendszeres felhasználók 990 Ft havi díj mellett, percenként 66 forintért használhatják a járműveket, míg az alkalmi felhasználók percenként 77 forintért vehetik igénybe a szolgáltatást. 

November 5-én állnak üzembe a MOL Limo közösségi autóflottájának új tagjai, első körben 40 darab Kia Picanto. Az autók 150 nyugdíjba vonuló, régebbi benzines WV Up!-ot váltanak, nem kell azonban aggódniuk azoknak sem, akik szerették a VW-eket, hiszen ezekből is marad még, illetve a Picanto modellek rendelkeznek az Up! minden jó tulajdonságával. A Kia 2016-ban bemutatott modellje alacsony, átlagosan 4,5 l/km fogyasztásával ideális a rövid, Budapesten belüli utakra, és kis méretének, sőt a tolatóradarjának köszönhetően a parkolás sem jelent gondot. Alacsony fogyasztásához illően a közösségi Picanto-k használati ára is kedvező, havi díjas konstrukcióban 66, alkalmi felhasználás esetén 77 forintos percdíjjal használhatók, vagyis ugyanannyiba kerül, mint az VW Up! használata. 
 
 
„Idén rengeteg újdonság történt a MOL Limo háza táján, 50 elektromos Smarttal bővült a flotta, és június elejétől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is eljuthatunk a közösségi autómegosztó járműveivel. Az év végéhez közeledve sincs megállás, ezúttal ugyan azonos kategóriájú autót hoztunk be a flottába, azonban kényelmi funkcióit tekintve biztos vagyok benne, hogy a felhasználók örömmel fogadják a Picanto-k magasabb felszereltségét és hagyományos automata váltóját” – mondta Sáreczky Richárd, a MOL Limo ügyvezető igazgatója.  
 
Hatékonyságuk mellett a Picanto-k további extra funkciókkal is rendelkeznek, amelyek várhatóan hamar népszerűvé teszik az új autókat. A fűthető első ülések és a bőrborítású, szintén fűthető kormánykerék miatt az autók ideális választásnak bizonyulnak a téli hónapokban. A vezetési élményt tovább fokozzák az olyan kényelmi és biztonsági szolgáltatások is, mint az automatikus világításkapcsoló, a tolatóradar, a blokkolásgátló, valamint az elektronikus menetstabilizáló és a visszagurulás gátló rendszer. 
 
„A Kia Picanto tökéletes városi kisautó akár a közösségi autózáshoz, akár magántulajdonú használathoz” – mondta Nagy Norbert, a Kia Motors Hungary ügyvezető igazgatója. „Büszke vagyok arra, hogy autóinkat most még szélesebb körben ismerhetik meg a felhasználók. A járművek számtalan olyan funkcióval érkeznek, melyek biztosan hozzájárulnak a felhasználók kényelméhez és komfortérzetéhez.”  
 
A MOL Limo szolgáltatása folyamatosan fejlődik, idén jelentősen bővült a közösségi autószolgáltató flottája és kiszolgálási területe is. Mára az eredetileg 300 autóval induló Limo flottája 450 járműből áll, ezzel párhuzamosan növekedett a szolgáltatás lefedettsége is. Idén a MOL Limo a magyar autómegosztók közül egyedüliként alakított ki dedikált parkolóhelyeket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén.  
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....