Szalay Dakar Team

Új versenyautót építenek Szalay Balázsék

2017.11.07.

Az Opel Dakar Team a technikai szabályok változása miatt úgy döntött: új autó építésébe kezd a csapat a 40. Dakar-rali előtt.

Miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megváltoztatta a négykerékhajtású versenygépekre vonatkozó technikai szabályokat, Szalay Balázs és Bunkoczi László úgy döntött, hogy csapatával új autó építésébe kezd a januári fő verseny, a 40. Dakar-rali előtt. Az Opel Crossland X hónapok óta készül a csapat halásztelki műhelyében, de még így is nagy hajrára lesz szükség ahhoz, hogy időben feltegyék a kocsit a Dél-Amerikába tartó kompra. A felkészülés azonban nem is lenne az igazi egy kis izgalom nélkül.

Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája, aki eddig 12 alkalommal állt rajthoz a Dakar-ralin, így fogalmazott:

„Új autót építeni mindig nagyon stresszes, ugyanakkor muszáj lépést tartani az idővel és az új szabályokkal. Mindenki a régi autóból indul ki, ami nekünk egy nagyon jó alap volt, mert jól és megbízhatóan működött a hosszú távú sivatagi versenyeken. A Silk Way-ralin fogalmazódott meg bennem végképp, hogy talán megéri hozzányúlni a Mokkához és úgy átalakítani, hogy versenyképesebb legyen. Nem volt túl sok időnk rá, de ennél nagyobb feladatot is megoldott már a csapat.”

S hogy milyen változásokat hajtottak végre az autón? Egyrészt megpróbálták tovább könnyíteni az apró módosításoknak köszönhetően és dolgoznak azon, hogy a súlyelosztása még jobb legyen. Mivel megnőtt a rugóút – ez volt a fő változtatás, öt centivel hosszabb lehet a rugóút –, az új autó valamivel szélesebb is lesz, mint az előző volt, és lejjebb kerül a súlypontja. Ezektől a változásoktól azt várják a versenyzők, hogy sokkal stabilabb lesz, mint eddig.

Szalay Balázs mindezt azzal egészítette ki:

„Az elmúlt időszak szabályváltoztatásai a kétkerékhajtású autóknak kedveztek, amelyek ennek köszönhetően előre törtek, és az utóbbi időben legyőzhetetlenek voltak. Itt volt az ideje, hogy egy kicsit kiegyenlítődjenek az erőviszonyok. Ezen felbuzdulva döntöttünk mi is a változtatás mellett, hiszen ha a szabályok lehetővé teszik, hogy gyorsabb és stabilabb legyen az autónk, butaság lenne kihagyni a lehetőséget. A kocsink ezúttal nem csupán technikailag, hanem külsőre is változik, és bevallom, nagyon tetszik az új formája. Ami a hajrát illeti: egy versenyautón addig van munka, amíg van rá idő, úgyhogy mindig az utolsó pillanatban készül el. De természetesen indulás előtt még szeretnénk tesztelni. Ilyenkor minden erőforrást átcsoportosítunk az éppen aktuális feladatra, úgyhogy jelenleg is hét-nyolc ember dolgozik folyamatosan az Opel Crossland X-en.” 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....