vasút

Újabb emeletes motorvonat szállításáról írtak alá megállapodást

2018.12.17.

- Újabb 8 darab, emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) motorvonat szállításáról írt alá szerződést a MÁV-Start Zrt. és a Stadler Bussnang AG hétfőn a Dunakeszi Járműjavító Kft. telephelyén.

A tájékoztatás szerint az első ütemben rendelt 11 motorvonat várhatóan 2019 végétől szállítja az utasokat a váci és a ceglédi elővárosi vasútvonalakon, a második ütemben gyártott 8 jármű pedig 2021 elejéig állhat forgalomba. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára szerint a Budapest-Vác vasúti vonalon évente közlekedő utasok 12 milliós szám is indokolja az emeletes, korszerű vonatok forgalomba állítását.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a Dunakeszi Járműjavítóban folyó gyártás jelentőségét méltatta, és felidézte, hogy 2014-ben a csőd szélén álló járműgyártó többségi állami tulajdonba került, azóta a gyár forgalma megháromszorozódott, nyereséges lett, 550 embernek ad munkát, és képes lesz arra, hogy saját fejlesztésű vasúti szerelvényt is gyártson.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a közösségi közlekedés fontosságát, és ebben a vasút szerepét hangsúlyozta. A vasúti közlekedés fókuszában az elővárosi és a távolsági járatok kiemelt helyen szerepelnek, és a szolgáltatási színvonal javítása érdekében jelentős fejlesztéseket hajtanak végre.

Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a Stadler nemzetközi vasúti járműgyártó 13 éve működik Magyarországon, hat évvel ezelőtt stratégiai partnerséget kötöttek a magyar kormánnyal. Magyarországon a Stadler 170 vasúti járműre kapott megrendelést 1,1 milliárd euró értékben, 10 szervizszerződést nyertek el, 500 munkahelyet tartanak fenn a három magyar kft-ben. A munkahelyek számát 550-600-ra kívánják növelni, amit a szakképzett munkaerő szűkössége nehezít - jegyezte meg.

Dunai Zoltán kiemelte, hogy a Stadler a magyar cégek beszállításával 3 milliárd euró értéket épített be a globális piacra szánt járműibe. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a MÁV-Start a Stadler céggel 2017-ben keretszerződést kötött legfeljebb 40 emeletes villamos motorvonat szállítására, ebből eddig 19 jármű gyártására írtak alá megállapodást, és azon dolgoznak, hogy a többi lehetőséget is igénybe vehessék.

A MÁV tájékoztatása szerint az első 19 emeletes jármű beszerzését az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program mintegy 100 milliárd forint keretéből finanszírozzák.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....