hajók

Újabb hajóbaleset – ezúttal Velencében

2019.06.02.

Egy lehorgonyzott turistahajónak ütközött egy irányíthatatlanná vált tengerjáró luxushajó Velencében, a kikötői hatóságok szerint legalább négyen könnyebben megsérültek – írta az MTI.

Olasz médiaértesülések szerint vagy motorhiba, vagy egy vontatókötél elszakadása okozta a balesetet. A négy kórházba szállított személy 66 és 72 év közötti turista volt: amerikai, új-zélandi és ausztrál állampolgárok. Kettőjüket már kiengedték a kórházból. A baleset a San Basilio nevű hajóállomásnál történt, a Giudecca-szigettel szembeni csatornaszakaszon, az egyik fő hajózási csatorna bejáratánál, ahol a hajók a nyílt tengerről beúsznak a városba.

Az MSC Cruises genfi székhelyű nemzetközi hajózási vállalat Opera nevű luxushajója hangosan dudált, ahogy közeledett a kikötőhöz, mire a járókelők futásnak eredtek. A 2679 utas szállítására alkalmas, 54 méter magas és 275 méter hosszú Opera manőverezését két kisebb vontatóhajó segítette. A vontatás közben következett be a motorhiba, vagy szakadt el az egyik vontatókötél, amelynek következtében a több emeletes tengerjáró ellenőrizhetetlenné vált.

A luxushajó ezt követően belerohant a mólóba és az ott horgonyzó kisebb turistahajóba, amelyen helyi források szerint 130 turista tartózkodott. Az ütközéskor többen vízbe estek. A baleset után Velencében azonnal leállt a forgalom. Felfüggesztették a vasárnapra meghirdetett ünnepi hajós felvonulást is.

Régóta vita tárgyát képezi, hogy kitiltsák-e a tengerjáró hajókat a lagúnaváros egyre zsúfoltabb vízi útjairól. Ez 2004 óta napirenden szerepel, de eddig sohasem vezették be. 2017-ben a velenceiek saját kezdeményezésre népszavazást is rendeztek, amelyen megerősítették, hogy ki akarják tiltani a tengerjárókat Velencéből. A referendum jogilag azonban nem volt érvényes. A római közlekedési minisztérium vasárnap bejelentette, hogy június végére rendelettel akarja kitiltani az óriás turistahajókat a velencei csatornákról.

Évente mintegy 600 tengerjáró hajó "hajt be" Velencébe: 40 ezer tonna súly feletti óriásokról van szó, amelyek egyenként több ezer turistával érkeznek a városba. Kínálatukban szerepel, hogy egészen a Szent Márk térig behajóznak. A természetvédők többször felhívták a figyelmet a tengerjárók mozgása és szennyezése okozta környezeti károkra. Tengerjárókkal érkezik Velencébe a látogatók 20 százaléka, és évi mintegy 400 millió euró bevételt jelentenek a városnak.

Az MSC Opera műszaki hiba miatt 2011 májusában félbeszakítani kényszerült egyik útját a Balti-tengeren. Akkor Stockholmban tette partra 1800 utasát, akik úti célja eredetileg Szentpétervár lett volna.

A luxushajók biztonsági hiányosságai újra előtérbe kerültek azt követően, hogy egy szállodahajó nekiütközött egy dél-koreaiakat szállító turistahajónak a Duna budapesti szakaszán. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek és 21-en eltűntek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....