Porsche Hungaria

Újabb modelloffenzívára készül a Volkswagen

2018.04.03.

Miután tavaly felvarrták a Golf család ráncait, kijött a nagyobb hatótávolságú e-Golf és Golf GTE, megújult a Polo, piacra lépett az Arteon, a T-Roc, valamint a Tiguan Allspace, idén májusban érkezik az új Touareg, majd a jövő tavaszra ígért újabb Passat és a T-Cross után, 2018 novemberében bemutatkozik a Golf újabb nemzedéke – mondta minapi, évadnyitó sajtótájékoztatóján Dalnoki Balázs, a Porsche Hungaria nemrég kinevezett márkaigazgatója. 

Dalnoki Balázs

A menedzser – aki korábban a Skoda divízió vezetője volt – a VW magyarországi terveinek ismertetésekor emlékeztetett az anyavállalat tavalyi teljesítményére, mindenekelőtt arra, hogy a cégcsoport még soha nem gyártott annyi négykerekűt, mint tavaly. A 4,5, illetve a 4,3 millió ázsiai és európai eladások mellett Észak-Amerikában is vevőre talált 1 millió kocsi, ami arra utal, hogy az atlanti túloldalán, a cég megtépázott hírneve, a dízelcsalás ellenére a VW továbbra is közkedvelt márka. Mindennek eredményeként a német gigász továbbra is a világ legnagyobb autógyártói közé tartozik: egyes számítások szerint tavaly a Renault-Nissan szövetség éppen csak megelőzi az első helyért folytatott vetélkedőben.

VW T-Rock

Ami a márka magyarországi helyzetét és programját illeti, Dalnoki Balázs először a hazai autópiac elmúlt években végbement szerkezet-eltolódásaira hívta fel a figyelmet. Mint mondta, 2017-ben 116 265 új autó értékesítése mellett a használtak importja meghaladta a 155 ezer darabot, ami a teljes forgalom 57 százaléka. 2009-ben mintegy 60 ezer új kocsi mellett a használtak behozatala még csak 15 ezer körül mozgott. Az is lényeges változás, hogy a személygépkocsik összpiaci arányában tavaly a céges eladások 59,3 a magánosoké 40,7 százalékot tettek ki. (2011-ben e két mutatószám még 67,5 és 32,5 százalék volt a céges vevők javára.) Mindez arra utal, hogy a hazai autópiac normalizálódik, nőtt a privát vásárlók fizetőképessége.

Dalnoki igazgató szerint, jövőbe mutató változás, hogy motorikus (üzemanyagfajták) szempontból tovább csökkent a dízelautók forgalma: azok részesedése tavaly 30 százalékra süllyedt a 2016-évi 34 és a 2011 évi 42 százalékkal szemben. Figyelemreméltó az is, hogy bár a hibrid és az elektromos autók aránya nálunk is minimális a teljes eladások arányában, de forgalmuk nő: tavaly a hibridek 3,5, az elektromosok 0,6 százaléknyi részesedésre tettek szert. Ám a mennyiségi növekedésen túl, a legszembetűnőbb változás a modellkereslet átalakulásában tapasztalható. Ahogy a világban mindenütt, e folyamat nyertese nálunk is a városi terepjáró (suv). Az elmúlt hét év folyamán e szegmensbe tartozó járművek eladása nem kevesebb, mint 160 százalékkal nőtt: 2017-ben a „normál” kocsikból közel 70 ezer, a suv típusokból több mint 42 ezret értékesítettek (mikrobuszok nélkül).

E-Golf: A wolfsburgi óriás 2020-ra 80 új e-típust ígér

Mindezek figyelembevételével a Porsche Hungaria itthon is nagy reményeket fűz a tavaly piacra dobott Golf kategóriájú T-Roc típushoz, noha az versenytársainál később érkezett. A márka versenyképességét tovább erősíti az átfazonírozott Tiguan, a már említett, májusban megjelenő nagy kategóriás Touareg és a jövőre ígért kis-suv, a T-Cross. Mindennek eredményeként a márkafőnök úgy számítja, hogy az idei évre prognosztizált 125 ezer darabos hazai személygépkocsi-piacon a VW 8 százalékra növelheti részesedését. Tavaly e mutató 6,9 százalék volt, a márka 7676 darabos eladási regisztrációval a Suzuki, Skoda, Ford, Opel és a Toyota után a hatodik helyen állt. Dalnoki igazgató ugyanakkor kitért arra is, hogy cége nagy erőkkel készül az elektromos korszakra is. A wolfsburgi óriás 2020-ra 80 új e-típust ígér, 2030-ig nem kevesebb, mint 20 milliárd eurót (!) irányoztak elő a villanyos mobilizációra. Ez a nagyratörő program a magyar értékesítőkre is nagy feladatot ró: a szervízhálózatnak fel kell készülnie az újgenerációs járművek fogadására. A márkaigazgató közlése szerint a magyar VW szervizek mindegyike már ma is mindenütt készen áll a most futó elektromos e-Golf, e-up! és a hibrid Golf GTE, illetve Passat GTE modellek javítására.

HEIMER GYÖRGY

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....