Alfa Romeo 4C

Újra a hazai utakon a tűzpiros Alfa Romeo 4C

2015.04.23.

A tavasz beköszöntével újra bérelhető Alfa Romeo 4C Magyarországon. Az Avis autókölcsönző tavaly ősszel mutatta be a flottájába vásárolt olasz autót, mely a 2013-as év legjobban várt sportautója volt. Az Avis az első kölcsönző itthon, amely ilyen járművet kínál.

A cég nem titkolt célja egy felsőkategóriás, exkluzív flotta kialakítása, melynek méltó első darabja az olasz márka szupersport autója.  Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző ügyvezetője elmondta: az ügyfelek részéről is egyre többször érkezik érdeklődés egyedi autók iránt, így született meg a döntés a piros Alfa Romeo 4C mellett.  Ebből a típusból évente 3500 darabot gyártanak, melyből mindössze 1500 kerül az európai piacra. Ezek a számok jól mutatják, hogy kis szériás autóról van szó, melyre elég sokat kell várni.

„Az autó tavaly ősszel érkezett meg hozzánk, így viszonylag rövid üzemidő után télre a garázsba került, hiszen a valódi szezonja tavasztól őszig tart. Míg ősszel a pár hetes időszak alatt csak magyar ügyfelek bérelhették ki, tavasztól a nemzetközi ügyfelek is kölcsönözhetik. Az első érdeklődők már bejelentkeztek és az autó angol nyelvű kölcsönzői aloldalát is egyre többen nézegetik” – tájékoztat Haraszti Géza. Hozzáteszi: tavaly mintegy 500 ezerrel több külföldi érkezett a Liszt Ferenc repülőtérre és várható, hogy ez a szám idén tovább nő. „Biztosak vagyunk benne, hogy lesz igény az autóra, a prémium légitársaságokkal való együttműködés, a növekvő utaslétszám és a beérkező megkeresések mindenképpen bizakodásra adnak okot” – összegez az ügyvezető. Minden feltétel adott tehát ahhoz, hogy sikeresen zárja első teljes szezonját a Magyarországon autókölcsönzőből elsőként bérelhető Alfa Rome 4C és tovább öregbítse az Avis hírnevét.

Az Avis éves szinten idén 4-5 százalékos árbevétel növekedéssel számol.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..