hajózás

Ünnepélyes keretek között nyílt meg a 170. balatoni hajózási szezon

2016.03.26.

Szombaton, a megnyitó részeként Siófokon átadták a város nevét viselő felújított katamaránt is.

"Nekünk magyaroknak a Balaton egy létforma, nemzeti szimbólum, összetartó erő, egy olyan érték, amit őriznünk kell" - mondta az eseményen Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország idegenforgalmi márkái közül az egyik legfontosabb a Balaton, de szükséges annak  újraformázása, még óriási lehetőségek rejlenek benne.

A turizmus szerinte olyan húzóágazat, amely évről évre jobban teljesít, de fejlesztésre szorul. Ezért döntött a kormány az előző heti ülésén arról, hogy az idegenforgalom fejlesztését az eddigi bürokratikus út helyett egy új ügynökség fogja össze a jövőben, és kormánybiztost neveznek ki a területre. A kormánybiztos feladata lesz Magyarország turizmusának, idegenforgalmának stratégiai fejlesztése, márkák brandek kiépítése - tette hozzá. Rogán Antal a turisztikai rendezvényen szólt a keddi brüsszeli tragédiáról is, hangsúlyozva: "nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, hogy gonosz erők elvegyék ünnepeinket, életkedvünket".

Witzmann Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a Nemzeti Turisztikai Ügynökség létrehozásával a kormány jól reprezentálta, nemzetstratégiai húzóágazatnak tekinti a turisztikát. "Sosem látott mértékű források állnak rendelkezésre a balatoni turisztikai fejlesztésekre" - tette hozzá. Bóka István (Fidesz), Balatonfüred polgármestere - a frissen átadott Siófok katamaránnal érkeztek a déli part önkormányzati vezetői, politikusai - előtt szólva kijelentette: "a közel 300 milliárd forintos Balaton-fejlesztési programmal rendkívüli lehetőséget kapott a régió arra, hogy megújuljon". Kastélyok, várak újulhatnak meg a Balaton körül, kikötők korszerűsödhetnek, megépülhet a balatoni körvasút, közúti-, vasúti fejlesztések valósulhatnak meg, megújulhat a balatoni bringakörút, támogatáshoz juthatnak kis és középvállalkozások ebből a pénzből sorolta a polgármester. Emlékeztetett arra, hogy a balatoni hajózás gróf Széchenyi István jóvoltából pont 170 évvel ezelőtt indult be Balatonfüreden a Kisfaludi gőzös vízrebocsátásával.

Lengyel Róbert (független), Siófok polgármestere kifejtette, az hogy a hajózási szezonnyitást a tó körüli települések együtt ünneplik, az egységet szimbolizálja. A Balaton gyöngyszemének nevezte az önkormányzati tulajdonban lévő hajózási céget, amely szerinte egy "patinás, kiválóan működő társaság".

Ruzsics Ferenc (Fidesz), Keszthely polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a tó körüli településeket a Balatonon kívül a térség turizmusáért folytatott munka is összeköti, ezért nem mondhatnak le egy hivatalos balatoni turisztikai régió létrehozásáról. Utalt arra, hogy komoly gond a strandok kotrása. A balatoni fejlesztési programban sok minden szerepel, de eddig nem hallott arról, hogy erre is jut forrás, pedig nagy szükség lenne rá - tette hozzá.

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója beszámolt arról, az elmúlt évet a tervezett 70 helyett 110 millió forintos eredménnyel zárta a társaság. A kétszer 2 milliárd forintnyi nevesített hazai fejlesztési forrás, amit a társaság kaphat az új fejlesztési ciklusban, rég nem látott lehetőséget jelent a cég számára. Szólt arról is, hogy egy év múlva esedékes a tulajdonosok 1,5 milliárd forintos tőkeemelése, amit elengedhetetlennek tart a menedzsment a társaság megújulásához.

A Siófokon kezdődő, majd Balatonfüreden folytatódó 170. hajózási szezonnyitó ünnepségen több százan vettek részt. Az ünnepség részeként adták át a felújított "Siófok" nevű katamaránt. A küllemében és funkcionalitásában egyaránt megújult jármű a Balaton első teljesen akadálymentesített hajója.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..