Chris Rea - Too Much Pride című száma a képre kattintva meghallgatható.

Szerző: Jámbor Gyula

A minap megkért valaki, akit szeretek, aki fontos nekem, mutassam meg, hogy kell kezelni a pedálokat, hogy kell elindulni, hogy kell sebességet váltani. Beültünk az autóba, és én azt mondtam: mielőtt beindítanánk a motort, tudnod kell, hogy mit kockáztatsz, ha autóvezetésre adod a fejed. A társadalom úgy tesz, mintha a közúti közlekedés magától értetődő lenne, az élet természetes velejárója. Ez nem egészen igaz! Az ember 60-80-100 kilós, puha, törékeny, érző lény. A gépkocsik legalább egy-másfél tonnás, 60-80-100 lóerős, de vak és süket monstrumok. Ha kettő találkozik, az embernek esélye sincs. Amikor az autóvezető beül a volánhoz, minden alkalommal azt kockáztatja, ha százból, ha ezerből csak egyszer is hibázik, hogy akár megöl valakit és tán még börtönbe is kerül. Családok mehetnek a levesbe a kártérítési perek miatt.

- Jó, de azért mutasd meg, hol van az egyes - mondta mosolyogva beszélgetőtársam, és kezdetét vette az oktatás. Mert persze tudjuk, hogy veszélyes, de csináljuk, mert kell, mert autózni mégiscsak jobb, és hát ilyen az élet. Életveszélyes.

Erről a sajátos, ezredfordulós csapdahelyzetről, a nem tanácsos, a lehet, és a kell különös csiki-csukijáról senki nem énekelt olyan szépen, belülről és mégis szánakozóan, mint a brit blues- és rockgitáros-énekes Chris Rea, a “Road to hell”, a “Driving home for Christmas”, a “Blue Cafe”, és sok más népszerű dal szerzője. A füstös hangú bárd három évtizedes pályafutása során rendre visszatérő témája és üzenete a közúton járókhoz kapcsolódik. Persze az út, az utazás gyakori metaforája az életnek, sorsnak, és nem csak a popszövegekben. Rea azonban kifejezetten a XX/XXI. század fordulójának szegénylegényeiről, a kenyerüket az utakon kereső, avagy sorsukat, szenvedélyüket ott beteljesítő járművezetőkről énekel. Igen, szenvedélyről is szó van, hiszen az autóvezetés nemcsak megélhetési kényszer, de mákony is lehet. Maga Rea például amatőr autóversenyzőként is kipróbálta magát. Dalainak hősei többnyire pénztelen, de a jólét álmát kergető emberek, fiatalok vagy családfenntartók, akik az életüket teszik kockára nap mint nap, hogy boldoguljanak. Ők azok, akik azt hiszik, hogy frissen aszfaltozott gyorsforgalmi úton robognak a boldog jövő felé, pedig az valójában nem más, mint a pokolba vezető út (Road to hell). Vagy az égbe? “Heaven” című dalának videomegosztón található klipjéhez egy kommentelő a következő, tényleg szívbemarkoló szöveget írta: “Apuról szól ez a dal. Négy éve nincs közöttünk. Kamiont vezetett. Azért, hogy nekünk mindenünk meglegyen. Igen, ott van, az égben, ebben biztos vagyok.”

Chris Rea - Driving home for christmas című dala a képre kattintva meghallgatható.

Az alábbiakban néhány szemelvényt olvashatnak a cikkíró gyarló nyersfordításban a Rea-dalok szövegeiből azért, hogy akik “tizenkettő egy tucat” slágerként hallgatták eddig ezt a zenét, hegyezzék kicsit a fülüket, hallják meg az üzenetet.

“Az életem végtelen út, amit

széttört álmok darabjai szegélyeznek.

Találkoznék veled a Blue Café-ban.

Mert ez az a hely, ahol az, aki tapasztalt,

összefut azzal, aki nem vigyáz eléggé.

A fizetni való sok, az ár magas,

a világ azt akarja, hogy fizess, aztán hajts tovább.

Az ártatlanságod, a tapasztalatlanságod

az égvilágon semmit sem jelent már.

Vigyázz, mert az esély csak egy alkalomra szól.

Honnan jösz? Merre tartasz?

Hogy jártál? Mi történt arrafelé?

Mondd el nekem. Tudni szeretném.

Találkozzunk a Blue Cafe-ban.”

(Blue Cafe).

“Vászontető, kőkemény aszfalt:

rohanok, csak rohanok,

nem tudok megállni,

míg szét nem szakad a fék,

míg fel nem robban gép.

Szedd össze az útról,

ami utánam maradt.”

(Soft top, hard shoulder)

“Túl sok büszkeség:

őrülten hajtasz át az életen.

Túl büszke vagy.

Túl sok szenvedély

égeti a lelked.”

(Too much Pride)

“Kígyózik a stoplámpa sor:

Áramlat, amely lefolyót keres.

Izzanak, ragyognak, mint a gyémánt .

Elszórakoztatnak, de gúzsba is kötnek.

Azt hiszed, hogy valaha átérsz a túloldalra?

Félek, hogy soha nem érsz oda.

Nagy az idő és kemény az út.

Mindenki keres magának egy helyet estére,

Ahol megszabadulhat a terheitől.

De jól figyelj arra, amit mondok:

nem lesz még egy esélyed.”

(Long is the time and hard is the road)

“Sietek haza Karácsony este

Még eltart egy ideig,

De csak odaérek egyszer.

Ameddig a szem ellát, féklámpák ragyognak.

Ó, de sok pirosat kaptam ma már!

De nemsokára sztráda jön,

És aztán szent, hazai földet ér a lábam.

Kinézek oldalra,

Mellettem egy másik ürge hajt.

Ugyanúgy szív, mint én.

Pont ugyanúgy.

És akkor eldúdolom magamban

ezt a dalt neked, és bár nem hallhatod,

olyan, mintha már itt is ülnél mellettem.

Hazafelé hajtok Szenteste,

és az autóban velem utazik

ezer emlék.”

(Driving home for Christmas)