utánpótlás

Utánpótlás – Azt hiszed, hogy jól vezetsz!?

2018.02.08.

Gyorsan lezavart KRESZ vizsga, és nagyon pörgősen levezetett tanórák a forgalomban. Majd mikor végre kézben a jogsi, jöhet a rádöbbenés, hogy még mennyi minden hiányzik. Talán sok fiatal gondolhatja így, amikor megkapja jogosítványát, és legördülhet a nagy kő a vállukról. De a java még csak ezután jön.  Tény, hogy lehetne változtatni a jogosítványszerzés menetén, de a jelenlegi helyzetben ez nem megoldható. Nagyon sok jól felkészült oktató, és szakember várja a fiatalokat, de mint az élet számos területén, ezen a vonalon is a túlterheltség, és sorban állás tapasztalható, például a forgalmi vizsgák időpontjának kiosztásakor. Bevallja e vajon magának a friss jogsis, hogy még mennyit kell tanulnia? Vagy azonnal bizonyítani akar mások előtt, és veszélyes helyzetbe sodródik?

static.pexels.com

A fizika nem ismerete nem ment fel a következmények alól. Hangzik a bölcs megállapítás. Valóban nem is kell sokáig görgetni a hírportálokon, hogy belefussunk egy csúnya balesetbe, aminek gyakran fiatal résztvevői vannak. Tény, hogy nehéz megállniuk a sok-sok befektetett energia után, már a jogosítvánnyal a zsebben, hogy ne „csapassanak” egy jót. És a statisztikák jól alátámasztják a szomorú híreket, hiszen a fiatal generáció, tehát a 25 évesnél fiatalabbak kb. 25%-a szenved balesetet, vagy sérül meg közúti balesetekben, illetve évente a magyar fiatalok 14%-a szintén érintett balesetben, amit leggyakrabban figyelmetlenségükkel, vagy rutintalanságukkal okoznak. Ezeket a statisztikákat látva nagyobb alázatra lenne szükség a kezdők részéről, hiszen nem csak maguk, hanem mások életét is veszélyeztethetik akár egy kisebb szabályszegéssel is. De mik ezek az apróságok, amiket hajlamosak elsumákolni? Nos, vehetjük alapul azt, hogy mi zavarhatja legjobban a tanulót az oktatóautóban? Valószínűleg a sebesség, mint sarkalatos pont, hiszen a 30-as táblánál kutya kötelessége betartani ezt a tempót, főleg, ha már a vizsgabiztossal sétakocsikáznak. Nem állíthatjuk, hogy az ország összes sebességkorlátozása tudatos, és valóban az autósokat segíti, de ennek ellenére sokszor érdemes már előre felkészülni arra, hogy valószínűleg nem ok nélküli a korlátozás. Főleg akkor jó így előre gondolkodni, ha ismeretlen helyen közlekedünk. 

media.defense.gov

Egy másik fontos dolog a gyalogátkelőhely, amit sokkal nagyobb odafigyeléssel illene megtisztelni. Némely vagány tini mellett utazva sokszor azt veszem észre, hogy szinte csak a gyalogosokra bízzák, hogy elengedik e őket, vagy sem. Tehát ha a gyalogátkelőhely felé közlekedve határozottan lelépnek eléjük, akkor rövid féktávot hagyva, vonakodva bár, de elengedik az elsőbbséggel rendelkezőt, de ha elmarad a markáns kisugárzás, akkor hajlamosak inkább rágyorsítani, mert haladni szeretnek, nem elsőbbséget adni minden bokornál.  Talán ellógták a KRESZ órák azon részét, amikor az előzékenységről oktattak. Nem állíthatjuk, hogy minden gyalogos szabálytisztelő, de ha mi azok vagyunk, akkor nyugodt lelkiismerettel közlekedhetünk nap mint nap, és a balesetek rizikófaktorát is csökkenthetjük. Persze a valódi odafigyeléshez a telefont is nélkülözni kell, mert valljuk be, hogy az új generáció legalább annyira össze van nőve a mobiltelefonnal, mint a tizenkétórás kormányfogással. Tudjuk, hogy ma már lehetetlen nélkülözni, akár néhány percre is az okostelefont. De agyunk még nem fejlődött annyit, hogy egyszerre párhuzamosan tudjon koncentrálni a telefonokra és a vezetésre. Be kell látni, hogy sokkal felelősségteljesebb feladat részt venni a forgalomban, mint azt sokan elképzelik, ezért cserébe nyugodtan le lehet maradni egy friss posztról, vagy ismerősünk legújabb szelfijéről. 

toughtested.com

Mert bizony, ahogy az élet más területein, a fiatalok itt is gyakran felületesen, és nem kellő alázattal közelítik meg az autóvezetést. Forr a vér, és meg kell mutatni, ez ebben a korban sajnos természetesnek vehető, de közben nem szabad átgázolni mindenen, és csak saját szabályrendszerben közlekedni. Mert bárki, aki autóba ül, ugyanazok a feltételek vonatkoznak rá, mint a többi közlekedőre, hiszen csak így mehet előre döccenők nélkül a nagy fogaskerék. Sokkal könnyebb bevallani a hiányosságokat, és tenni ellenük, mint vállalni a következményeit a saját hibánkból bekövetkező baleseteknek. Mára már nagyon sok cég hirdet különböző vezetéstechnikai tréningeket, amikre már egy péntek esti bulira költött pénzért benevezhetünk. Miért ne tennék? Hiszen ez valóban hasznunkra válik, és a tréning után magabiztosabban ülhetünk be a volán mögé.

yaklai.com

Nem szerettem volna mimden fiatalra vizes lepedőt húzni, hiszen nagyon sokan közülük befogadták, és megfogadják az alapokat, és tisztességesen fejlesztik tudásukat. Az előbbi kiragadott negatív hasonlatok mellett szerepeljen más is, hadd osszak meg egy ellenpéldát, ahol egy másik generáció képviselője a főszereplő. Évtizedes jogosítvánnyal rendelkező rutinos sofőrrel utaztam egy főúton, amikor a településtába előtt intenzív fékezésbe kezdett egy kisteherautó. A sofőröm szembejövő forgalom híján megkezdte az autó kikerülését, viszont nem számolt az előzött autó takarásából felbukkanó igazoltató rendőrrel, aki büntetés keretében felhívta a figyelmét a záróvonal átlépésére. Az eset után tovább haladva parázs vita alakult ki köztünk, hiszen a sofőr szerint a forgalmi szituáció biztonságossá tette az elmellőzést, viszont záróvonalat érintett, állítottam én, aminek jelentését ebben az esetben sem lehetett felülbírálni. Itt eszembe jutottak egykori kiváló oktatóm szavai, hiszen a záróvonal olyan, mint egy magas, vastag betonfal, aminek soha nem mehetünk neki. Ha más közlekedési szabályokat is ilyen sarkalatosan értelmeznénk, akkor talán a KRESZ-hez való hozzáállás is pozitív irányba változhatna?

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2018.11.13
Nagyot fogsz csalódni, ha erre nem készülsz használt autó vásárlás előtt. ..
2018.11.13
Davor Trgovcevic Horvátországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2018.11.13
Utolsó, ideiglenes forgalomterelési üteméhez érkezett az M1-es autópálya 28-as és 40-es....
2018.11.13
Eléri az éves 100 ezret 2020-ra a gyártószalagról lekerülő autók darabszáma a Jaguar Land Rover....
2018.11.13
Érzelmekre építő baleset-megelőzési programot hirdet az Autós Nagykoalíció - erről beszélt az ATV....
2018.11.13
Kiszámoltuk, hogy a baleseti statisztika jelen állása szerint hányan halnak még meg idén közúti....
2018.11.13
Egy társadalom, amelyben a mesterséges intelligencia előnyös az emberek és a társadalom számára: E....
2018.11.13
A baleset a sztráda Szeged felé vezető oldalán történt, a 40-es kilométernél - jelentette a....
2018.11.13
Az 5. Gumiabroncs Konferencia keretén belül számos hasznos témában hallhattunk előadásokat és....
2018.11.13
Egyre több kkv él a hagyományos lízingelés és a tartós bérlés lehetőségével, hiszen gyakran olcsóbb....