stílus és funkcionalitás

Utánpótlás – Ezért szeretsz bele első pillantásra

2018.10.01.

Az Utánpótlás rovatban korábban már boncolgattunk stílusbeli témákat a Különlegességnek ára van 1 és 2 című cikksorozatban. Ezen alkotás a továbbra is a megjelenés témakörbe sorolható, s sorai közt rálelhetünk, melyik rész befolyásolja döntően az autó kiállását, kisugárzását.

Már a kezdetektől fogva vallom, hogy az autós iparág/élet egy nagyon összetett és gyönyörű világ. Hogy miért? A válasz egyszerű: aki képes átlátni egy adott modell köré épülő folyamatok nagy részét (piaci igényfelmérés, tervezés, gyártás, logisztika, eladás, globális vállalati struktúra és tervezés), annak nyert ügye van a munka világában, dolgozzon kicsi vagy nagy cégnél, legyen mérnök vagy értékesítő; de az élet számos területén is!

Egy jármű esetében manapság egyre inkább meghatározó, hogy milyen külső stílusjegyekkel büszkélkedik. Egy eltalált forma örök életű lehet például a Porschék esetében, megszerettük, megszoktuk, igényeljük. Ugyanígy tekinthetünk a BMW 3-as sorozat szedános íveire és lenyomott orrára, amelyre a mai napig hasonlít az összes kategóriabeli szereplő. Vagy említsünk egy szép felni garnitúrát, amely pillanatok alatt képes újradefiniálni egy adott autó karakterét.

A jó termékhez nem kell reklám. Eladja magát. Ezt az értékesítők is pontosan tudják. De okos is legyen – ezt a mérnökök tudják. A fenti szempontokon kívül még mi nagyon fontos egy autónál? A lámpája.

Genf. RUF Rtr. 802 LE/990 Nm/350 km/óra. A forma örök.

Hogyha visszaidézem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen hallott prezentációt, amelyben Gorden Wagener vezető Mercedes-es designer mutatta be a márka stílusirányzatát és legújabb Maybach koncepcióját, eszembe jut az a slide, amelyen két hölgy arca volt látható. A dia arra hivatott rávilágítani, hogy érzéseken alapul az egész skiccelés, ezáltal az autónak lesz egy kisugárzása, amely illik a vevőhöz. Olyan vásárló lesz a modell gazdája, akiben mindezek – egy határozott, szenvedélyes pillantáshoz kapcsolódó tulajdonságok például – megvannak, még ha csak mélyen is, legbelül.

Az emberi szemkontaktus, a „szem a lélek tükre” vonalon haladva pillanatok alatt rádöbbenünk, hogy bizony így működnek az autók is, „tekintetükkel” képesek megnyerni és stílust képviselni. A prémiumkategória egyik vívmánya, hogy egyszerre szemet gyönyörködtető és hasznos megoldásokkal rukkolnak elő. Az első fényszórók LED-jei például képesek teljesen varázslatossá tenni a front részt egy-egy modellnél, miközben 600 méterre is elvilágítanak és hatékonyak. A C-szegmens megkerülhetetlen szedán szereplőjénél, a 3-as BMW-nél maradva, jól látszódnak a különbségek a „gagyi” lámpás 320d és a LED-es 340i között.

„A LED-es fényszórók lapított külső kontúrja kiemeli az autó atletikus stílusát.” Az Adaptív LED-es első fényszórók felára kb. 402 ezer forint, ehhez a konfigurátor automatikusan hozzáteszi a nem alapáras automatikusan sötétedő belső visszapillantó tükröt kb. 61 ezer forintért.

A lámpakérdés kulcsfontosságú számomra, hiszen képesek lennénk több mint 10 millió forintért venni egy BMW-t, amiben halogén izzók vannak? Vagy válasszunk egy névhez és szinthez méltóan felextrázott modellt pár millióval drágábban? Én az utóbbi híve vagyok, hiszen véleményem szerint könnyen nevetségessé tehetjük magunkat: ott a Merci, BMW logó az autó elején, aztán kiderül, hogy tök butuska a verda?

Hol a határozott tekintet?

A jó futómű, a biztonság és a hatékony motorok természetesen alapárasak, de aki sokat utazik, annak jól jön a profi LED világítás. Aki pedig csak rövid távon használja az autót, annak tényleg egy prémium kompaktra van szüksége, hogy eljusson A-ból B-be?

A 2015-től futó 3-as széria végre szép LED csíkokat kapott hátulra is. Vicces, hogy a 2011 tájékán bemutatkozott előd féklámpái és idexe sem volt LED, vagyis sokkal vagányabbak voltak a 2009-2011 közti faceliftes változatok a nálunk újabb első generációnál. A BMW a 2015-ös frissítéssel köszörülte ki a csorbát. De mégis min tudott volna frissíteni, ha nem ezen?

A részletgazdagságot szemlélő autómániások ismét örülhettek az Utánpótlás legújabb cikkszüleményének. De hétköznapi ember számára is könnyen belátható, milyen fontos szereppel bír egy autó lámpájának kidolgozása és fénye. Öltöztet, mint egy óra vagy egy nyakék. Sőt, inkább maradjunk a szem hasonlatnál: képes első pillantásra megnyerni. És ez a legfontosabb, emlékezzünk vissza a legelső randinkra.

Futurisztikusabb és szebb az első LED-es egység. Van stílusa. fotó: mercedes-benz.hu

Fotók: bmw.hu.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....