utánpótlás

Utánpótlás - Hány éves kortól lehetsz elég érett a jogsihoz?

2018.05.03.

A kérdés nem is olyan régen fogalmazódott meg bennem, mikor egy hevesebb vérmérsékletű húszas évei közepén járó ismerősöm ecsetelte, - már forgalmi vizsgájához közeledve -, hogy milyen nehezen tudja megérteni a felesleges harmincas táblák értelmét, a fogalmatlan gyalogosokat, és az ön és közveszélyes kerékpárosokat. Legszívesebben megszüntetné az ilyen értelmetlen korlátozásokat, és fejbe kólintaná a kelekótya közlekedőtársakat. Nesze neked KRESZ, és nagy közös szabályrendszer. Ezek után máris eszembe jutott a kardinális kérdés, hogy egy 17-18 éves „nagy kamasz” vajon hogyan éli meg a hasonló felismeréseket, és tudja e helyén kezelni a hirtelen fellépő ingereket, hogy semmi esetre se agresszióba, vagy idegességbe csapjanak át érzelmi kilengései?

 

pixnio.com

Először a papír, utána a jármű.

Előbb utóbb minden fiatal életében eljön az a pont, amikor szüksége lesz autóra. Esetleg felmerül benne a birtoklási vágy, hogy a többi felnőtt mellett ő is részt vehessen a nagybetűs közlekedésben, és terelgessen egy igazi járművet. Akiknek pezseg a vére, azok már akár nagyon fiatalon, akár 14 éves koruk környékén is belekóstolhatnak a motorizált világba, és egy segédmotoros jogosítvánnyal pöföghetnek maximum 45km/h-val a forgalomban. Ami bőven elég az ismerkedéshez, és talán követendő példa is lehetne a B kategóriás jogosítványnál az a lépcsőzetesség, ahogy a motoros jogosítványban csak életkor szerint lehet egyre nagyobb teljesítményű motorkerékpárokat vezetni. Na de ki foglalkozik emellett azzal, hogy megnézze, vajon tényleg felkészült e már a fiatal arra, hogy egy ilyen felelősségteljes feladatot, mint az önálló közlekedés, nap mint nap végrehajtson? Persze, az oktatók az egész tanulási szakaszban folyamatosan végig kísérik a sofőr palánták életét, és jól látják, ha egyik-másik növendék még nagyon nem áll készen arra, hogy vezethessen. Az ilyen nebulók talán még a KRESZ vizsgáig sem jutnak el, hiszen manapság már nagymennyiségű tudásanyagot kell igen alaposan elsajátítani ahhoz is, hogy magunkénak tudhassuk a sikeres KRESZ vizsga örömét.

pxhere.com

Alig várom már, hogy az oktató ne üljön mellettem.

Sokan persze könnyedén csinálják végig az elméleti, és gyakorlati képzést, és a forgalomban élik át először, hogy mégsem értenek egyet mindenben az oktatóval, mert lehetne azt másképpen is csinálni, mint ahogy a szabályok diktálják. Ilyenkor jó esetben azért az oktató még megváltoztathatja a tanuló véleményét, és talán képes arra, hogy kicsit árnyalja a fiatalban kialakult nem túl kellemes képet. De vannak azért olyan „ki ha én nem” típusú fiatalok is, akiket senki, és semmi nem tud eltántorítani véleményüktől, és talán ezzel a csoporttal van a legtöbb probléma. Ők nem képesek egységben gondolkodni, hiába magyarázza nekik bárki is, a KRESZ fontosságát, vagy például a bizalmi elvet. Mennek a saját fejük után, és talán csak az első rádöbbenés szelídítheti majd meg őket, amikor már élesben, a forgalom sűrűjében döbbenek rá az igazságra, hogy annak ellenére, amit magukról, és a vezetési képességükről gondoltak, egyelőre mégiscsak egy vágyálom. Mert a magabiztos rutin megszerzéséhez bizony sok türelemre, alázatra és még ennél is több gyakorlásra van szükség.

c.pxhere.com

Kinek a felelőssége meghatározni, hogy mikor kezdjen vezetni a fiatal?

Egy ilyen döntés meghozásában nagy felelősség terheli a szülőket. Hiszen az nem kérdés, hogy csak ők képesek száz százalékosan megítélni, hogy gyermekük mikor válik elég éretté ahhoz, hogy autóba üljön. Ha a mindennapokban szétszórtan viselkedik, nehezen tud egyszerre több dologra is összpontosítani, és nincs tisztában az autóvezetés felelősségének súlyával, akkor érlelni kell még az elhatározást. Persze könnyű ezt mondani annak a szülőnek, akinek gyermeke éppen csak túl van a kamaszkoron, és az osztályban már többen is bőszen tekergetik a kormányt. Naná, hogy ő sem maradhat ki a sorból. Itt pedig máris látszik, hogy az oktatásban is nagy szerepe van annak, hogy már egész kicsi korban elkezdjék ránevelni a fiatalokat a tudatos közlekedésre. Nem könnyű, de nem is lehetetlen lefordítani a KRESZ nyelvét olyanra, ami egy kisiskolás, vagy tinédzser számára is befogadható, és talán még izgalmas is. Egy könnyen tanulható, érdekes, és játékos tananyag elsajátítása mellett biztosan jobban rögzülnének azok a szabályok, amik ahhoz szükségesek, hogy nap-mint nap balesetmentesen, és a közlekedési szabályokat betartva lehessen autózni. Már csak azért is, mert ha idejében megismerik, és elsajátítják a szabályrendszert, akkor annyira természetessé, és kézenfekvővé válik azok betartása, hogy véleményem szerint ezeket később is sokkal kevesebben írnák át, és alkalmaznák a „saját” értelmezésükben.

c1.staticflickr.com

Mindent összevetve, ahogy az élet más területein (iskolaválasztás, karrierépítés, párválasztás), a jogosítványszerzés folyamatában megszerzett ismeretanyag és tapasztalat végig kíséri majd egész autós életünket, és a berögzült szokásokon az évek előrehaladtával már egyre nehezebben tudunk majd változtatni.  Ezért fontos, hogy már a tanulás fázisában is legyen egy biztos pont, akitől hiteles, és érthető magyarázatot érkezik azokra a kérdésekre, amikkel nem feltétlen lehet minden esetben egyet érteni. Ha ez megvan, akkor nyugodtan jöhet a nagybetűs sofőr élet, és lehet gyűjteni a balesetmentes kilométereket. Bízom benne, hogy a KRESZ oktatásra a jövőben is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek majd, és beépítik végre az általános iskolai keretrendszerbe, hiszen ha a fiatalok időben megkapják az alapokat, akkor sokkal könnyebben be tudják majd fogadni azt a szabályrendszert, amit a mindennapi közeledés során is be kell tartani.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....