Mi később válunk felnőtté. Gyakran olvasni, hogy semmirekellőek vagyunk, húszas éveinket mamahotelben töltjük, később válunk önállóvá. Mindez tény, a kérdés az, miért van így? Gyerekkorunkban – bár bizonyos szempontból a mai huszonévesek többsége még mindig gyerek – állandóan azt mondták, tanuljunk, mert úgy sokra vihetjük. Szüleink idejében tényleg csak a legjobbak jártak egyetemre, az ő gondolkodásukban pedig az egyetem sokáig egy olyan hely volt, ahol a jövő nagy menedzserei, vállalatvezetői, a legkiválóbbak fejlesztik magukat.

Szüleink a mi korunkban már bőven önállóak voltak                                                      Vice

De valamit elhallgattak a minket terelgető idősebbek, talán mert akkor még nem is tudták: ha mindenki egyetemre megy, különlegesnek kell lenni ahhoz, hogy valóban valakivé válhassunk. Így két út van előttünk: beletörődünk az átlagosba (amivel nincsen semmi gond) vagy mindent megteszünk azért, hogy vigyük valamire, valaki meglásson bennünk valamit. Az utóbbi bár kecsegtető lehetőség, ára van: az alapdiploma után mesterképzést kell választanunk, nyelvvizsgákat kell szereznünk, gyakornokoskodnunk kell és meglehet, hogy nem megyünk vele semmire. Ennek ellenére sokan döntünk úgy, megpróbáljuk a nehezebb utat, de ez azzal jár, hogy később válunk önállóvá és sokáig azt fogjuk látni, hogy a többiek elhúznak mellettünk. Kocsit vesznek, egyedül élnek, felnőtt életet élnek, amíg mi bízunk benne, hogy jól döntöttünk annak idején és a jövőbeni magasabb életszínvonalért feláldozzuk önállóságunkat: szüleinkkel élünk, tömegközlekedést használunk és állandóan tanulunk. Mi is dolgozunk persze, de a gyakornoki fizetés olyan, amilyen (ha van egyáltalán), a nagy részét pedig úgyis elköltjük bérletre, nyelvtanárra, meg az alapvető szükségleteink fedezésére, mert mégsem akarunk szüleink pénzéből élni huszonévesen. Persze rengeteg út van, az itt felvázolt csak egy jellemző verzió, de a lényeg ugyanaz: sokáig tanulunk, kevés pénzért dolgozunk, kevés pénzünk és még kevesebb időnk van.

Forrás: Savo.com

Mivel mindenben hiányt szenvedünk, máshogy gondolkozunk a közlekedésről. Szüleinknek egyrészt bizonyos szempontból könnyebben elérhető, másrészt sokszor nélkülözhetetlen volt egy autó. Ma a tömegközlekedéssel bárhova gyorsan eljuthatunk, ezért számunkra sokkal logikusabb megoldást jelent a közösségi közlekedés használata. Az előző generáció számára a közlekedési eszközök között hierarchia volt, amelynek csúcsán kétségtelenül az autó állt. Számunkra, ha van is hierarchia, amelynek csúcsán továbbra is az autó áll, holisztikusan gondolkozunk a közlekedésről. A kényelem mellett fontos szempont a gyorsaság és az alacsony költségek. Mi pragmatikusan és hatékonyan akarunk közlekedni, autóval, tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy éppen valamilyen applikáció segítségével.

Arup.com

40 évvel ezelőtt az autó sokkal inkább jelentett státusszimbólumot, mint manapság. Ma egy sikeres fiatalt sokan úgy képzelnek el, mint aki egy belvárosi lakásban él, jó állása van, sokat jár szórakozni és élvezi életet. Ebben a képletben nem feltétlenül szerepel egy autó, leginkább azért, mert ennek a rétegnek semmi szüksége rá, mondhatni, csak a baj van vele, másrészt annyira magas költségekkel jár, hogy miatta túl sok fontos dologról (szórakozás, megtakarítás) kéne lemondani, így nem feltétlenül éri meg. Mégis minek legyen autója, ha csak hetente egyszer lenne rá valóban szüksége? Jobban megéri neki, ha hetente egyszer car-sharing keretein belül használ autót, vagy éppen taxit hív, esetleg autót kölcsönöz. Ezzel pénzt és időt spórol, nem kell az autó fenntartásával foglalkozni, ahogy parkolóhely keresésre sem kell időt szánnia.

A fiatalok rovat cikkeiben elsősorban ezeket a kérdéseket fogjuk boncolgatni, mit, miért és hogyan akar a mai fiatalság. Komolyabb kérdések ugyanúgy terítéken lesznek, mint egyszerű kocsmai beszélgetések témái. Fiatalokról, nem csak fiataloknak.