BMW Z4

Utánpótlás - Napszúrás és impresszió

2018.09.10.

Az Utánpótlás rovat következő cikkében egy nyári témát tekintünk át. Mi értelme van a kabrióknak, mint műfajnak, és mi értelme van kabriózni? Sokak szívét törhetem össze néhány gondolattal, amelyek a tetőtlen négykerekűek ellen szólnak, ugyanakkor meg tudom súgni azt is, mi rejlik annak hátterében, hogy jómagam is odavagyok értük.

Az első negatív szempontok akkor fogalmazódtak meg bennem, a biztonság terén #1-ként, amikor kis gimisként a nagy törésteszt-nézegetés és -elemzés közepette egy olyan videóba futottam bele, amelyben csúnyán leszerepeltek az elérhető árú márkák egyszerűbb kivitelei. A borulás során a kabriókban – ugyebár – a combosan megerősített A-oszlop teteje és a fejtámlák mögötti „ütközők” valahogy nem igazán látták el feladatukat megfelelően. A pilóta feje azt hiszem, 5-ből négyszer hozzáért az aszfalthoz. És ha fejreállás közben csak simán pont úgy kapunk el valamit, hogy a két felfekvési pont között csak telibe találja az utasok fejét?

És akkor a biztonságnál maradva… Egy forgalmas pesti úton haladva a tömött járdán várakozók felől repülő tárgyak, műanyag söröskorsók, bölcs szavak és mi egyéb nem erősítik éppen a kabriókba vetett hitet. Lehúzott ablaknál így is megvan az esély arra, hogy madarat vagy – nyilván gyakoribb esetekben – valami rovart kapjunk, amely beszorul, zavaróan repked és még csíp is. Szél, tűző nap, kint meg 40 fok. Tehát menjen feleslegesen a légkondi, bugyoláljuk be magunkat teljesen a Nap elől és tegyünk fel olyan szélfogót, hogy majdnem értelmetlenné válik az, hogy nincs tető a fejünk felett…

Szerencsére a kemény- vagy vászontetős kiviteleknél gombnyomással orvosolhatók ez ilyen jellegű problémák. Erre érdemes úgy tekinteni, mint a felhasználói útmutató bekeretezett, biztonságra vonatkozó része, amely részletesen igyekszik felhívni a figyelmet a rendeltetésszerű használat körülményeire. És a vezető józan paraszti eszére is szükség van, kóbor méhecskék pedig nem hullanak olyan egyszerűen az ölünkbe, amikor nyitott tetőnél is ott vannak az oldalsó és első ablak(ok).

A prémiummárkás autóknál már évtizedek óta nagy hangsúlyt fektetnek a sportautók biztonságára. Ez alól a kabriók sem kivételek, amelyek széles járműtesttel, alacsony súlyponttal vannak megáldva. Hátsókerékhajtással és automata váltóval már 160 lóerő is elegendő ahhoz, hogy fejvesztett autózásba kezdjünk: már az alapfelszereltségű verziókkal is rendesen kitolódnak a határok egy hétköznapi járgányból áthuppanva, nem beszélve a több száz lóerős csúcskivitelekről vagy a már-már versenygumikkal és -fékekkel ellátott kivitelekről. Alapáras a menetstabilizátor, amely eltérően viselkedik például három vezetési mód esetén (Comfort, Sport, Sport Plus). Más ütemben és más mértékben csatlakozik vagy automatikusan avatkozik be a korrigálásba a jármű farának kitörése esetén. Igen, a legfontosabb, biztonságreleváns téma boncolgatásának végeztével szépen kezdünk átevezni az élmények oldalára.

Amit mindenképpen érdemes kiemelni, az a páratlan hangélmény. A sportos kabriók élénk turbóhanggal vannak megáldva. A hosszú motorháztető vékony belső szigetelése úgy van kialakítva, hogy sokat ne fojtson az erőforrás hangjából, inkább a hőháztartásból vegye ki a részét. Na már most, az előbb említett kőkemény szívó és lefújó hangpárost leengedett tetővel még közvetlenebbül hallgathatjuk. Mindeközben, ugyan járókelőként hangosabban, de vezetőként vagy utasként is még kellemesen élhetjük át a durrogássorozatok vagy élénk „köpködéseket” váltáskor. Ez cseppet sem mellékes, hiszen bármilyen forgalmi körülmény között egy kis muzsika sokat tud dobni a kedvünkön. A hátra helyezett üléssor, a hosszú orr új szemszögből láttatja a világot. Alacsonyan és hátul, a hajtott tengelyhez közel utazunk, közelről halljuk, mint küzd az abroncs megindulásnál a tapadással, vagy hogyan fékezi be az egyik kereket az ESP kőkeményen egy pillanat erejéig.

Sokan a szabadság érzésével kezdték volna a kabriók létezésének indoklását, amely szintén egy fontos szempont. Még túl is mutat az előbb tárgyalt hanghatásos témán. Mert páratlan egy kellemes nyári estén vagy reggelen szabadban szabadon autózni, közelebb engedve magunkhoz a környezetet és a suhanás hatását felerősítve. Azt hiszem, ez lehet a fő oka annak, amiért már a ’70-es években gyönyörűen kezdett kibontakozni ez az „iparág”, és amiért a Mazda, az Opel, a Ford, a Honda, A BMW és az Audi tulajdonosok is úgy érzik, megéri egyedi hangulatot teremteni a nyárra vagy kellemes estékre.

Az Utánpótlás rovat kabriós cikkében igyekeztük szemügyre venni a kabriók világát. Felsoroltunk néhány fontos és kevésbé fontos pro és kontra érvet, ugyanakkor arra a következtetésre jutottunk, hogy egy 50-150 kg-mal nagyobb menetkész tömeget megérhet sok-sok nagy adag mosoly. Akik ugyanolyan motorral tizedmásodpercekkel előbb lennének fent százon, vagy akiket zavar a nem teljesen zárt felépítmény, azok a kupékban részben megtalálhatják ezeket az örömöket. Én megmaradok az arany középnél: praktikusabb autó használata a hétköznapokban alacsonyabb fenntartási költséggel; aztán sportos igények esetén fedett kupé- és szabad nyári estéken kabrióbérlés – persze szuszogó turbóval és gyári sportkipufogóval. Te mit és miért választanál? ;)

 

Az oldal fő támogatója

 

2018.09.19
Már csak három nap és újra megnyitja kapuit a hazai autósport fellegvára a wolfsburgi márka....
2018.09.19
- Köztes leszállás nélküli járatok indítását tervezi Sydney és London között a Qantas. Az ausztrál....
2018.09.19
A Renaul Trucks bemutatta az Urban Lab 2 elnevezésű hűtős teherautót, amelyet az aerodinamika, a....
2018.09.19
Oleg Gutsol Ukrajnából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2018.09.19
Szerdán az új Peugeot Partner nyerte el Hannoverben a neves International Van of the Year 2019 (....
2018.09.19
A világszintű és európai hibrid értékesítéseket magasan vezető Toyota kétmilliomodik európai hibrid....
2018.09.19
- Már 11 éve emelkedik a hazai autópark átlagéletkora: a kutatási adatok alapján az autópark....
2018.09.19
Harmadik alkalommal hozta el a múlt és jelen különleges járműveit az egyedülálló, ingyen....
2018.09.19
A rendőrök a francia hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le Makó belterületén. ..
2018.09.19
Augusztusban kiugróan nagyot nőtt az egy évvel korábbihoz képest a forgalomba helyezett új autók....