Brabham

Utcai sportautóval folytatná a Brabham

2019.06.08.

Egy McLaren 720S szintű utcai sportautóval folytatná útját a Brabham, ami a versenytársaknál is jobban teljesítene a versenypályákon is. Mindez masszívan összecseng FIA WEC terveikkel is.

Azt hiszem, mindenki nagy örömmel fogadta, amikor a Brabham hosszú álom után visszatért egy pályára érett hiperautóval. Már számtalanszor letették névjegyüket a versenypályákon, így nem csoda, hogy a BT62 is egy zseniálisan kihegyezett játékszer lett. Most jövőbeli terveiről is beszámolt az ausztrál csapat, ugyanis szeretnének átlépni azon a bizonyos kapun, és piacra dobni egy elérhetőbb, utcán is legálisan használható sportautót.

A Motoring Research interjújában Dan Marks elmondta, hogy nem szeretnének a McLaren féle útra térni és 6000 autót gyártani évente, viszont úgy gondolja, hogy lenne kapacitásuk legalább 100-200 utcai modell gyártására. „A Brabham mögött álló befektetési csoport már rendelkezik egy karbon-kompozit gyárral és egy haszonjármű műhellyel is, szóval rengeteg erőforrásunk van házon belül.” Dan azt is hozzátette, hogy természetesen ez a modell is ugyanannyira érett lesz a versenypályákra, mint minden más autójuk, illetve, hogy a fókusz jelenleg azon van, hogy indulhassanak a Le Mans-i 24 óráson.

 

Forrás: 
Motoring Research

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....