traffipax

Várják a javaslatokat az egész napos sebességmérő akció helyszíneire

2019.03.19.

Huszonnégy órás sebességmérő akciót tart a rendőrség április 3-án, szerdán, reggel 6 órától, a helyszínekre bárki tehet javaslatot - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője kedden Budapesten.

Óberling József – aki az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke is – sajtótájékoztatóján közölte: a Speedmarathon elnevezésű, 24 órás sebességmérést egész Európában a Tispol (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) felhívására hajtják végre. Magyarországon ötödször lesz ilyen akció. Hozzátette: 26 országban tartanak majd egész napos ellenőrzést, amelynek célja a gyorshajtás veszélyességének tudatosítása, mert évek óta ez a halálos balesetek legfőbb oka; a rendőrség előzetes adatai szerint tavaly 31 százalékuk emiatt következett be.

Az akcióval fel akarják hívni a figyelmet arra is, hogy a közlekedésbiztonság mindenki ügye, nem csak a rendőrségé. Oberling József az MTI-nek elmondta: a rendőrség 365 helyen figyeli a forgalmi sávot a közúti kamerahálózattal. Ezek az akció ideje alatt is működni fognak, és mellettük százhatvan mobil sebességmérőt, valamint húsz gépkocsiba szerelt kamerát is használni fognak.

A rendőrség a helyszínek kiválasztásához idén is a lakosság segítségét kéri. Valamennyi főkapitányságon külön e-mail címen várják a javaslatokat március 25-én 12 óráig. A fővárosban a speedmarathon@budapest.police.hu címre, vidéken az adott megye nevét, illetve nevének első tagját tartalmazó - például Győr-Moson-Sopronban a speedmarathon@gyor.police.hu - címre lehet írni. Az adatok összesítése után nyilvánosságra hozzák, hogy pontosan hol és mikor mérik a sebességet. A tavalyi akcióban több mint ezer, a lakosság által javasolt helyszínen volt sebességmérés.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.12.08
Rajthoz áll a hosszútávú gyorsaságimotoros világbajnoki sorozat jövő hétvégén Malajziában sorra....
2019.12.08
Santiago Cornejo Argentínából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.12.08
A tél minden közlekedőnek nehezebb időszak. Néhány tippel segítünk az autósoknak és a bringásoknak....
2019.12.08
Az ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy negyvenöt éves,....
2019.12.08
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése nyomán a 2019 decemberére szóló dolgozó- és....
2019.12.08
Felmérés készül a fővárosban a dugódíjjal és a dízel járművek kitiltásával kapcsolatban. A Magyar....
2019.12.08
Több ember megsérült, amikor két autó összeütközött a 44-es főúton Nyárlőrincnél vasárnap reggel -....
2019.12.08
Eddig is rendkívül menő flottával rendelkezett a dubaji rendőrség, azonban most olyannal bővíthetik....
2019.12.07
Lezárták a Róna utcát a Szugló utca és az Újvilág utca között, az Egressy út felé vezető oldalon. ..
2019.12.07
Ez több mint egy könyv, ez minden korábbi magyar autókról és motorokról szóló krónikáknál gazdagabb....