Fa Nándor

Vendée Globe - Fa Nándor befutott

2017.02.08.

- Fa Nándor a nyolcadik helyen végzett a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen; a magyar hajós szerdán délben ért célba a franciaországi Les Sables d,Olonne-ban 93 napos út után.

- Iszonyú kemény volt még az utolsó napokban is. Ez a helyezés messze felülmúlja az elképzelésemet, a 10-15. hely lett volna a realitás - nyilatkozott telefonon az MTI-nek a hajó fedélzetéről a befutás után Fa Nándor. Hangsúlyozta, az egész út során arra figyelt, hogy ne éljen "érzelmi életet". "Igyekeztem mindig tenni a dolgomat, a következő feladatra figyelni, s nem hagyni, hogy az események elvigyenek magukkal." - mondta.


Kiemelte: többször is keményen kellett küzdenie azért, hogy az árbócot és a vitorlázatot ne veszítse el. "Nagyon büszke vagyok a csapatomra és a hajóra, a magyar szellemre!" - jelentette ki, utalva a hajó nevére. Fa Nándor a hazai fejlesztésű és építésű Spirit of Hungary-vel 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt vitorlázta körbe a bolygót - ez a legjobb földkerülő eredménye. A 27 850 mérföldes (50 130 kilométer) távot 12,35 csomós (22 km/óra) átlagsebességgel teljesítette. Egyben korrekorder lett, 63 évesen teljesítette a Vendée Globe-t, ennyi idősen ez még senkinek sem sikerült.

A rajt előtt az MTI-nek úgy nyilatkozott: 90-100 napos útra számít. Az utolsó métereken számos motoros és kis vitorlás kísérte a hajót, amely a szurkolók és szakemberek hangos éljenzése közepette haladt át a célvonalon. A kikötőnél egy hatalmas magyar zászlót feszítettek ki, közepén Székesfehérvár - Fa Nándor szülővárosa - felirattal. A versenyt a francia Armel Le Cléach rekordidővel, 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperccel nyerte meg. A második helyen a brit Alex Thomson futott be 74 nap 19 óra és 35 perccel, ami szintén jobb, mint a korábbi rekorder, a francia Francois Gabart 78 nap 2 óra 16 perces eredménye.


A mezőnyt, amely tavaly november 6-án indult útnak, eredetileg 29 hajó alkotta, 11 azonban már feladta a viadalt. Fa Nándor a harmadik Vendée Globe-ján indult, amelyen a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méteres) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a Földet. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..