vitorlázás

Vendée Globe - Fa Nándor kedden késő este célba érhet

2017.02.06.

Fa Nándor kitűnő tempóban halad, nyolcadik helyét senki sem veszélyezteti, s akár már kedden beérhet a célba a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen.

A viadal honlapja szerint a magyar hajós 730 tengeri mérföldre van a Les Sables díOlonne-i céltól, nagy tempóban hajózik egy nagyon aktív, alacsony nyomású front segítségével, mely nem csupán hétfőn, de még kedden is segíti majd. A versenyigazgatóság számításai alapján a 35-40 csomós nyugat-délnyugati szélben vitorlázó Fa Nándor kedden este, vagy éjszaka érkezhet meg.


A 63 éves magyar sportember a vízen lévők közül vezet, a közvetlenül mögötte haladó francia Éric Bellionnal szemben közel 1000 tengeri mérföld az előnye. A mostani versenyen a mezőnyt eredetileg 29 hajó alkotta, 11 azonban már feladta a viadalt, heten pedig már beértek. A győzelmet a francia Armel Le Cléach rekordidővel, 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperccel szerezte meg.

Fa Nándor a harmadik Vendée Globe-ján versenyez, a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méteres) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a Földet. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....