Veronai baleset

Veronai baleset - elindult a társadalmi konzultáció az iskolai kirándulások szabályairól

2017.03.06.

Elindult a kormány internetes társadalmi konzultációja az iskolai kirándulásokra, a gyermekutaztatásra vonatkozó szabályok módosításáról - jelentette be az oktatásért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Palkovics László közölte: a három kérdés a sofőrök egészségi állapotára, a gyermekeket szállító buszok műszaki állapotára és a sofőrök pihenőidejére vonatkozik. Megjegyezte, a kormánynak van tennivalója az iskolai buszos kirándulások biztonságát illetően.

Az első kérdés: "Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy az a sofőr, aki orvosi szakvélemény alapján éjszakai vezetést korlátozó betegségben (pl. alvászavarban) szenved, éjszaka ne vezethessen?" Az államtitkár hozzátette: meg kell vizsgálni azt is, hogy annak a sofőrnek, aki ilyen járművet vezethet, elegendő-e a jelenlegi egészségi állapotvizsgálata, a jelenlegi jogszabályok megfelelően szigorúak-e.

A második kérdés az autóbuszok műszaki állapotára vonatkozik: "Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy szigorítani kell a gyermekeket szállító járművek, iskolabuszok műszaki alkalmassági követelményeit?"

Palkovics László elmondta, a harmadik kérdés az autóbuszok üzemeltetési körülményeivel, a sofőrök pihenőidejével kapcsolatos. Ez úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy a külföldi többnapos, több országon áthaladó iskolai kirándulások esetében éjszaka 11 óra és hajnali 4 óra között autóbusszal ne lehessen diákokat szállítani?"

Az államtitkár kiemelte, jelenleg is folyik a vonatkozó jogszabályok áttekintése, a társadalmi konzultáció eredményét pedig természetesen figyelembe fogják venni a jogszabályok végleges kialakításakor.

Palkovics László kérdésre válaszolva elmondta, nem az iskolai buszos utazások korlátozása a cél, a kérdések egyértelműen a többnapos, több országon áthaladó kirándulásokra vonatkoznak.

Megjegyezte, az iskolák által szervezett sítáborok nem szükségszerűen vannak benne az iskola programjában, de arra fokozottan szeretnének hangsúlyt fektetni, hogy - a várhatóan magasabb költség miatt - ezekre a kirándulásokra több forrás álljon rendelkezésre.

Palkovics László közölte, minden olyan jogszabályt át fognak tekinteni, amely a gyermekek autóbuszos szállítására vonatkozik, és az is elképzelhető, hogy külön jogszabályt alkotnak azokra az esetekre, amelyekben - függetlenül a kirándulás jellegétől - gyermekek szállításáról van szó. Ez akár a KRESZ módosítását is magával vonhatja - tette hozzá az államtitkár.

A kérdőív két hétig érhető el a https://konzultacio.kormany.hu oldalon.

A társadalmi konzultációról a januári veronai buszbaleset után döntöttek, amelyben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok utaztak.

MTI + Címlapkép: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....