Veronai baleset

Veronai baleset - Emberi tévedéssel magyarázza a busztragédiát a sztrádarendőrség

2017.03.03.

- Az ügyészségi vádemelésre várva a veronai autópálya-rendőrség már kialakította véleményét a magyar autóbusz januári olaszországi katasztrófájáról, emberi tévedéssel magyarázza azt - mondta Girolamo Lacquaniti, a veronai Polstrada autósztráda-rendőrség parancsnoka az MTI-nek pénteken.

A Polstrada az első percektől jelen volt az olaszországi A4-es autópálya veronai szakaszán január 20-án történt baleset helyszínén. A szerencsétlenül járt busz a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit és kísérőit szállította. A tragédiában 16-an veszítették életüket és 26-an megsérültek. - A baleset okait ki lehet következtetni, annál is inkább, mivel semmi nem utal a jármű műszaki meghibásodására. Véleményünk az, hogy a balesetet emberi tévedés okozta - jelentette ki Girolamo Lacquaniti.


A Polstrada értékelése azokat a korábbi feltételezéseket erősíti meg, hogy a szerencsétlenséget a sofőr hirtelen rosszulléte vagy elalvása okozhatta. A veronai ügyészség január 21-én indított vizsgálatot gondatlanságból elkövetett többrendbeli emberölés címén akkor még ismeretlennel szemben. Január végén az ügyészség a balesetkor vezető sofőrt nevezte meg gyanúsítottként, aki olasz sajtóértesülések szerint az - azóta már Magyarországra szállított - súlyos sérültek egyike.

Az ügyészséggel szorosan együttműködő Girolamo Lacquaniti elmondta, hogy jelenleg a szakértői véleményekre várnak: az ügyészség többek között külön szakértőt bízott meg a jármű műszaki állapotának vizsgálatára. A Polstrada parancsnoka szerint a szakértőknek általában 30-60 nap idejük van jelentésük elkészítésére, de halasztást is kérhetnek. A szakértői vélemények alapján az ügyészség további vizsgálatot rendelhet el vagy vádat emelhet, és a gyanúsított vádlott lesz. Girolamo Lacquaniti elmondta, hogy a magyar diákokat szállító busz balesete "nagyon jelentős és drámai" esemény volt a Polstrada és Verona városa számára is.

A parancsnok Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közeljövőben Veronába tervezett látogatását megtiszteltetésnek nevezte. Elmondta, hogy a szerencsétlenség óta folyamatos kapcsolatban állnak a magyar hatóságokkal, és nem csak a vizsgálat miatt, hanem mivel "életre szóló emberi kapcsolat jött létre a veronai Polstrada emberei és a magyarok között". Girolamo Lacquaniti hozzátette, hogy folyamatosan kapnak híreket a busztragédia túlélőiről, és azóta is tartják a kapcsolatot a Veronában élő magyarokkal, akik a baleset után segítettek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..