Veronai baleset

Veronai baleset - a többség éjszakára megállítaná az iskolabuszokat

2017.03.25.

- Mintegy 30 ezren töltötték ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a veronai buszbalesettel kapcsolatos internetes kérdőívét, a válaszadók 65 százaléka úgy gondolta, hogy a több országot érintő iskolai kiránduláson részt vevő autóbuszoknak éjjel 11 óra és hajnali 4 óra között pihenőt kell tartaniuk - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szombaton Budapesten.

Az Emmi államtitkára a sajtótájékoztatón kifejtette: a kérdőívet kitöltők 95 százaléka egyetértett azzal, hogy alvászavarban szenvedő autóbuszsofőrök ne vezethessenek éjszaka, 85 százalékuk pedig szigorítaná a gyermekeket szállító járművekre vonatkozó műszaki követelményeket. Palkovics László jelezte, a következő időszakban a kérdőívre adott válaszokat is figyelembe véve előkészítik a szükséges jogszabály-változtatási javaslatokat, amelyeket reményeik szerint néhány héten belül el is fogadnak majd.


Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta, a lehetséges változtatásokkal a megnövekedő menetidő és költségek ellenére sem jár rosszul senki. Az utazást biztosító szolgáltatók ugyanis többletbevételhez jutnak, a sofőrök kipihentebben dolgozhatnak, a szülők pedig nagyobb biztonságban tudhatják gyermekeiket - fejtette ki, hozzátéve, utóbbi mindenek előtt fontos szempont. Palkovics László emellett természetesnek nevezte, hogy egy, a veronaihoz hasonló tragédia után igény keletkezik a buszok elvárható technikai színvonalának növelésére, például azért, hogy ne csússzanak ki, ne hagyják el a sávjukat.

Emlékeztetett: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közelmúltban jelentette be, hogy a kormány a következő időszakban meg szeretné újítani a magyar buszállományt, és ennek során figyelembe veszik majd ezeket a megnövelt biztonsági elvárásokat. Az Emmi államtitkára újabb kérdésre reagálva megjegyezte, elgondolkoznak azon is, hogy az Egyesült Államok mintájára Magyarországon is létrehozzanak-e egy külön járműkategóriát az iskolabuszoknak.

Megjegyezte, az amerikai szabályok elsősorban a gyerekek rövid utakon történő szállítását teszi biztonságosabbá például azzal, hogy az ilyen buszok ablakait vészhelyzet esetén akár egy tízéves gyermek is kitörheti, továbbá csak egy bizonyos mennyiségnél kevesebb üzemanyagot tárolhatnak tankjukban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....