támogatás

Versenyfutás az idővel 300 gyermek életéért

2017.12.09.

Az idén eddig közel háromezer esethez riasztották a Magyar Gyermekmentő Alapítvány mentőorvosi autóit. Leggyakrabban otthon, a lakásban történnek véletlen balesetek, ezek közül minden tizedik esetben közvetlen életveszélyt kell elhárítani. A kisgyermek élete ilyenkor azon múlik, hogy időben érkezik-e a szakszerű segítség. A Gyermekmentő Alapítvány autói minden szezonban egy teljes abroncsszettet koptatnak el, ezért döntött idén is úgy az Apollo Vredestein, hogy minden autóra biztosítanak egy-egy téli és nyári garnitúrát.

A Magyar Gyermekmentő Alapítvány az Országos Mentőszolgálattal együttműködésben végzi a sürgős ellátásra szoruló gyermekek mentését nap mint nap. Az 50 fős csapat tapasztalt, gyermekintenzív ellátásban jártas orvosokból és gépkocsivezetőkből áll. A szervezet 5 aktív gyermek mentőorvosi kocsit működtet: Budapesten, Pécsett, Győrben, illetve a nyári hónapokban a Balaton mellett adnak szolgálatot. Amikor segélyhívás érkezik a 104-es hívószámra, és kiderül, hogy kisgyermek is veszélyben van, akkor lehetőség szerint a gyermek mentőorvosi kocsit is azonnal riasztják.

„A hordágyat leszámítva egy-egy gyermek mentőorvosi kocsi a legjobban felszerelt rohamkocsikhoz hasonlítható. Az életmentéshez szükséges legmodernebb eszközökkel dolgozunk, ha kell, akár többféle méret is rendelkezésünkre áll. A gépkocsik 20-25 millió forint értékű orvosi műszert mozgatnak, emiatt jóval nehezebbek, mint hétköznapi társaik, miközben akár 220 km/h sebességgel közlekednek az autópályán. Nem csoda, hogy minden évben elkoptatnak egy garnitúra nyári és téli abroncsot” - mondta Dr. Gesztes Éva, az alapítvány elnöke és szakmai vezetője.

A Magyar Gyermekmentő Alapítványnál dolgozó szakemberek a legjobbak területükön, felkészültek arra, hogy a gyermekmentés kritikus helyzeteit a lehető legmagasabb szinten kezeljék. A gyermek mentőorvosi kocsik elsőszámú feladata az, hogy őket a lehető leghamarabb a riasztás helyszínére juttassák, akár a mentőautó érkezése előtt, hiszen minden percen életek múlhatnak.

„Egy eszméletlen gyermekhez vonultunk Őrbottyánba, Pest megyében. Az M0-ás úton 170-180 km/h-ás sebességgel a belső sávban haladtunk. Pillanatok alatt történt minden: láttuk, hogy a külső sávban egy kisteherautó közlekedik, amelyik nagyon közel került az előtte lévő kamionhoz, valami miatt későn érzékelte a veszélyt. Hogy elkerülje az ütközést, irányjelzés nélkül hirtelen sávot váltott, és rögtön elénk került. Nekünk vészfékeznünk kellett, de köszönhetően a Vredestein-től kapott jó minőségű abroncsoknak, autónk nem csúszott meg, végig jól irányítható maradt. Így kerültük el a balesetet, és érkeztünk meg időben betegünkhöz” – mesélte Doroszlai Richárd, az alapítvány munkatársa.

Az Apollo Vredestein 2012 óta támogatja az alapítványt prémium Vredestein abroncsokkal, amelyek bármilyen időjárás esetén garantálják a jármű és az utasok biztonságát.

„Büszkék vagyunk arra is, hogy a gyermekmentők volánjánál ülő gépkocsivezetők kifejezetten dícsérték a Vredestein abroncsok kezelhetőségét és a könnyű úttartást. Mi ezzel járulunk hozzá, hogy a kis betegekhez a segítség gyorsan, de biztonságosan megérkezhessen. Emellett nem csak az abroncsokat, de partnerszervizeink segítségével az átszerelést is biztosítjuk az alapítvány számára” - mondta Bakonyi Tamás, az Apollo Vredestein Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....