autóipar

Very British, kevesebb külföldivel

2016.08.11.

Hazai pályán bukhatnak az angolok, pontosabban a brit járműipar, mert a japánok és a németek a beruházások jegelésével fenyegetnek, a General Motors pedig a távozást sem zárja ki.

 

Oxford, Mini gyár

Konstans mennyiség, kisebb részesedés

Drámai fordulatokban gazdag az Egyesült Királyság járműiparának krónikája, melynek történetét patinás márkák fémjelzik, ám többségük már eltűnt a süllyesztőben. Zsugorodott a britek szerepe a globális autóvilágban, annak ellenére, hogy az 1970-es években és tavaly is 1,6 millió autó készült a szigetországban, ám ez egykor hat százalékos részesedést, napjainkban már csak másfél százalékosat jelent.

Az első nagy olajválságot is a brit járműipar sínylette meg leginkább, de fals lenne mindent a dráguló benzinárakra kenni. A klasszikus márkák very british szlogenje már korábban sem pótolta a minőséget és a korszerűséget. Hiába tömörültek állandóan változó összetételű és nevű cégcsoportokba (BMC, BLMC, BMH, C-R), tucatnyi patinás cég tűnt el a süllyesztőben, és a túlélők között ma is több a vegetáló, mint a sikeres. A tulajdonviszonyok változását jelzi, hogy az Egyesült Királyságban az 1976-ban gyártott személyautók harmada készült külföldi tulajdonú gyárakban, napjainkban ez az arány már 96 százalékos.

Restaurált TVR sportkocsi

Szerepcsere és tulajdonosváltás

A globális átrendeződést jelzi, hogy ami egykor képtelenségnek és az indiaiak szempontjából megvalósíthatatlan álomnak, ám a britek szempontjából rémálomnak tűnt, az ma valóság: az egykori gyarmat birtokolja a királyság több értékes márkáját is.

A patinás Jaguar és Land Rover az indiai Tata tulajdonába került, de az sem kevésbé pikáns, hogy az Egyesült Királyság járműiparának többségét japánok és németek birtokolják, jutott egy kisebb szelet az amerikaiaknak, néhány morzsa pedig a hazaiaknak.

A piacon sem rózsásabb a helyzet, hiszen nem a hazaiak dominálnak: a tavaly forgalomba helyezett 2,6 millió új személyautóból másfél millió importpéldány. A helyzet a Brexit után sem ígér javulást. Az EU-s vámelőny megszűnése és a font–euró árfolyam változása, valamint az árak alakulása mellett a külföldi beruházások csökkenése is ronthatja a helyzetet. Az ázsiai-autógyártók vezetői már a választások előtt sem titkolták véleményüket: a Honda, a Nissan és a Toyota részéről is olyan kijelentések hangzottak el, hogy visszafoghatják, sőt jegelhetik beruházásaikat az Egyesült Királyságban, miután a britek többsége az ország-európai uniós tagságának megszüntetésére szavazott. Az első és legnagyobb pofont az indiai tulajdonú Jaguar–Land Rover (JLR) kapta, miután a választások után azonnal húsz százalékkal zuhantak a részvényei.

Vauxhall gyár, Luton

Kockázatos távozni

A 800 ezer embert foglalkoztató brit járműipar évente 1,3 millió autót exportál 15,5 milliárd font értékben, a kivitele 58 százaléka az Európai Unió piacára kerül. Az csak több év múlva derül ki, hogy melyik cég dönt a kivonulás mellett, mert kapkodni biztosan nem fognak, hiszen egy autógyári beruházás minimum évtizedre szól, és a piacot sem akarják elveszíteni.

A drágán termelő szigetországi Peugeot-gyár 2006-os bezárása után évekig bojkottálták a francia márkát az Egyesült Királyságban. Pedig a bajt éppen a németországinál is magasabb bérköltségek okozták, az sem véletlen, hogy a General Motors inkább német, spanyol és lengyel üzemeibe csoportosítja át az Opelek gyártását, így a brit testvérmárka Vauxhall Astra modelljeinek darabszáma egy évtized alatt kétszázezerről nyolcvanezer alá esett.

Az elős Vauxhall Viva

Alacsony hazai besszállítói arány

A következő Astra generáció 2021-es megjelenésével megszűnhet a Vauxhallok helyi gyártása. Már csak azért is, mert viszonylag alacsony a hazai beszállítók aránya, miközben a magas bérek és energiaárak is rontják az eredményességet. Nem véletlen, hogy a General Motors lehet az első autógyártó, mely a BrExit miatt távozik Nagy-Britanniából, ami azért fájdalmas az angoloknak, mert a Vauxhall nem betelepülő, hanem egyike a kevés megmaradt brit klasszikusnak. A GM-nek jelenleg két telephelye van az Egyesült Királyságban. Ellesmere Portban 1964 június elsején gördült le a szalagról az első Vauxhall Viva, mely akkoriban az Opel Kadett testvérmodellje volt, jelenleg ott Astrák, Lutonban Vivaro mikrobuszok és haszonjárművek készülnek.

Gázelvétel

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai szerint egy hónappal a referendum után az Egyesült Királyságban 10 százalékkal estek az újautó-eladások. 

Austin Healey

Alvó klasszikusok

Nem teljes a felsorolás, de így is tekintélyes az elmúlt negyven évben megszűnt, vagy vegetáló brit ­autómárkák listája: Austin, Austin-Healey, Daimler, Ginetta, Hillman, Humber, Jensen, Morris, MG, Rover, Sunbeam, Triumph, Trident, Triumph, TVR, Vanden Plas, Wolseley. Német tulajdonba kerülésével megmenekült a Bentley, a Mini és a Rolls-Royce, az indiai Tata konszerné a Jaguar és Land Rover.

Feltámasztás előtt a Jensen

Ez a cikk a Népszabadság június 29-i számában megjelent és a szerző által frissített változat

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....