Országos Rallye Bajnokság

Veszprém Rallye: A murvás futamok királya

2015.07.09.

Már csak egy nap és július 10-12. között érkezik a raliidény legnehezebb, ugyanakkor leglátványosabb futama Veszprémben. A mezőnyben természetesen a tavalyi dobogós páros, Turán Frigyes és Zsiros Gábor is ott lesz.

Az országos rallye bajnokság veszprémi futamán 52 páros áll majd rajthoz, a tavalyi évhez képest a szakaszok is módosultak, ugyanis Vigántpetend helyett Hegyesden autóznak majd a pilóták.

„A Veszprém Rallye évek óta az egyik legizgalmasabb, leglátványosabb verseny, természetesen mindig arra törekszünk, hogy a maximális biztonság mellett a nézők igényeit is kiszolgáljuk, és teret adjunk nekik a szurkolásra. A murvás futamok minden évben kiemelt helyet foglalnak el az évadban, hiszen látványban sok extrát nyújtanak, a versenyzők dolga is nehezebb, mást igényel, mint az aszfalt. Idén is rengeteg nézőre, szoros versenyre és csodás időre számítunk“ – mondja Kovács Levente, versenyigazgató.

„Az egyik kedvenc pályánk a veszprémi, a murvás futamokon pedig a Ford Fiesta is kifejezetten jól teljesít. Az elsődleges célunk Veszprémben, hogy jó időket menjünk a hosszú szakaszokon és kihozzuk a maximumot magunkból és az autóból is. Reméljük, hogy hétvégén az égiek is velünk lesznek“  – mondja bizakodva Turán Frigyes.

„A veszprémi szakaszok mindig is nagyon jók voltak, izgalmas, nézőbarát futamokra számítunk. Tavaly a dobogón végeztünk, szeretnénk ezt a hagyományt most is megőrizni. Bízunk benne, hogy a kánikula hétvégéig egy kicsit enyhül, így sokkal könnyebb lesz koncentrálnunk a kitűzött célra“ – teszi hozzá Zsiros Gabi.

A Veszprém Rallye szombaton 16 órakor rajtol, a versenyzők aznap 2 szakaszt, majd vasárnap 6 gyorsaságit teljesítenek, összesen 137.7 km-t autózva.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....