múzeum

Veteránautókkal bővült a keszthelyi hintómúzeum kiállítása

2019.06.17.

- Az autógyártás őskorából származó veterán járművekkel gazdagodott a keszthelyi Helikon kastélymúzeum hintómúzeumának gyűjteménye, az új kiállítási tárgyakkal azt mutatják be, hogy miként alakultak át a hintók automobilokká - hangzott el az intézmény sajtótájékoztatóján hétfőn Keszthelyen.

Pálinkás Róbert, a kastélymúzeum igazgatója a Ford T Speedster és a Packard 110-es hétfői bemutatásakor azt mondta: Európa egyik legnagyobb hintógyűjteményében a világ szinte minden típusa megtalálható már, de a bővítés folyamatos. Ezt a kollekciót fejlesztik tovább azzal, hogy megmutatják, miként alakultak át a hintók automobilokká.

A tavaly óta már Keszthelyen látható 1914-es Ford T-modell mellé érkezett most egy 1915-ben gyártott Ford T Speedster, vagyis versenyautó, amelyen a hintókra is jellemző fakerekek, illetve fa- és rézalkatrészek dominálnak. A mellettük álló, 1930-as évekbeli Packard 110-es már az amerikai autógyártás virágkorát mutatja.

A budapesti Lakatos Ferenc a járművek tulajdonosaként és restaurátoraként arról beszélt, hogy az autógyártás az Egyesült Államokban virágzott igazán az indulástól, ami három korszakot ívelt át. Az 1917-18-ig tartó időszak volt a "rézkorszak", amikor főként a rézelemek uralták a kocsik megjelenését, majd 1920 és 1930 közötti korszak hozta el az autógyártás hajnalát, 1930 után pedig a második világháborúig tartó aranykorát.

A folyamatosan bővülő kiállításon mindhárom időszak járműveit bemutatják majd, ráadásul minden jármű működik, magyar forgalmi engedélye is van, illetve részt vesz veteránautós találkozókon. A járművekről tulajdonosuk azt is elmondta: mindhárom az elmúlt tíz évben került Magyarországra, addig az Egyesült Államokban voltak. Mindegyik alapos felújításra szorult, de sikerült elérni, hogy utángyártott alkatrészek helyett minden eredeti rajtuk. Hozzátette azt is: sokan talán még mindig nem tudják, hogy nem Henry Ford, hanem Galamb József és két magyar társa tervezte a T-modellt, amellyel a tömeges autógyártás elindult a világon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....