Forma 1

Vettel idő előtti távozásáról találgat az olasz sajtó

2018.10.21.

Egyre vadabb vizekre evez a sajtó a gödörbe jutott Ferrarival kapcsolatos találgatások terén. Egyesek eszerint Sebastian Vettel még szerződése lejárta előtt továbbállhat.

Maurizio Arrivabene csapatfőnök pénteken nem ok nélkül panaszkodott a feszültséget generálni igyekvő kívülállókra, akik folyamatosan belviszályokról és válsághangulatról beszélnek. Hogy vannak gondok Maranellóban, az az eredményeikből nyilvánvaló, ám az már más lapra tartozik, hogy a szélsőséges megnyilvánulásairól is híres olasz sajtó mennyiben járul hozzá a nyugtalansághoz.

Az általában a megbízhatóbb források közé tartozó La Gazzetta dello Sport most mindenesetre előállt egy újabb pletykával, ami nem feltétlenül javít a helyzeten: Sebastian Vettel és a Ferrari esetleges szakításának lehetőségéről találgatott.

A négyszeres bajnok 2020-ig írt alá a vörösökkel, a most futó már a második kontraktusa a csapattal. Ebben a rózsaszín lap információi szerint van egy kitétel, ami az idei várható újabb bajnoki vereség miatt jelentőssé válhat: amennyiben a következő évben sem érik el a közös célt, s nem lesznek világbajnokok, egy kilépési záradék értelmében mind a versenyzőnek, mind munkaadójának módjában áll idő előtt, azaz a következő év végén felbontani a megállapodásukat.

Hasonló kitételről már korábban is pletykáltak, ám ha létezik is ilyesmi, az még távolról sem jelenti azt, hogy korán véget is ér a felek kapcsolata. Vettelnek gyerekkori álma felérni a csúcsra a Ferrarival, amit egykor példaképe, Michael Schumacher emelt fel, és amúgy sem számít föladós típusnak. Maurizio Arrivabene pedig mostanság többször is védte őt a nyilatkozataiban, és újfent kifejezte abba vetett hitét, hogy a német lesz velük még világbajnok.

Más kérdés, hogy a bizalom „bentről” is ilyen erős-e. Azzal, hogy a csapat 2019-re Kimi Räikkönen helyét a Vettelre potenciális veszélyt jelentő Charles Leclerc-nek adta, sokak szerint éppen e szoros köteléket lazította föl. Vettel nyíltan Räikkönen oldalán állt, ám véleménye nem talált meghallgatásra. És ha jövőre Leclerc társaként sem érezné maga mögött a csapatot, távozása akár még potenciális lehetőséggé is válhatna. „Idén árgus szemmel fogja figyelni a helyzetet, és megvizsgálja, hogy mindent össze tudnak-e hozni a Ferrarival. Nincs kőbe vésve, hogy marad” – vélekedett a német RTL szakértője, Christian Danner.

Többen úgy vélik, a Ferrari versenyzőcseréje az egyik oka volt annak, hogy a csapatba nyugtalanság költözött, és hogy éppen azóta estek vissza, hogy bejelentették Räikkönen távozását. Arrivabene ezt azonban alaptalan találgatásnak nevezte. „Kimi és Sebastian két profi, sok év tapasztalatával felvértezve. Nem gokartversenyzők, akik csak most kezdtek el kijárni a pályára… Amit a bejelentésünk időpontjáról mondtak, azt a versenyzőinkkel szembeni tiszteletlenségnek tartom, mert ők nagyszerű profik. Emellett azt is elmondanám, hogy valahányszor ilyen jellegű hírt közlünk Kimivel, pole pozícióval reagál, szóval még meg is érné minden hétvégén ezt tenni” – ecsetelte az olasz, aki a monzai hétvége elején közölte 2007 bajnokával, hogy mennie kell.

Hozzátette, szerinte nem választhattak volna ennél megfelelőbb időpontot. „Két dolgot fontos tisztázni. Kimi Spában és Monzában is remekül teljesített, emellett pedig már aggódott, hogy mikor kap választ tőlünk a jövőjével kapcsolatban. Szerintem sokkal helyesebb egy ilyen döntést egy barátságosabb közeget jelentő pályán közölni, mintsem egy zsúfoltabb helyszínen. Az ideális az lett volna, ha még a nyári szünetben bejelentjük, de mivel akkor még nem álltunk erre készen, Monza után, még Szingapúr előtt kerítettünk rá sort” – magyarázta időpontválasztásukat.

Forrás: m4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....