értünk hozzá

Vidéken is értünk hozzá – interjú ifj. Zakar Józseffel

2016.02.14.

Az alföld kapujában 25 éve működő márkakereskedés és szerviz ügyvezetőjével természetesen a családi vállalkozás történetéről beszélgettünk, azzal a nem titkolt céllal, hogy előtérbe hozzuk a megváltozott piaci helyzetet és az annak résztvevői által kínált szolgáltatásokat és szakmai elkötelezettségbeli különbségeit. Szó esett az árnyékgazdaságban működő, sem a szakmát, sem pedig az ügyfelet nem tisztelő illegális vagy független műhelyekről is, valamint arról, miként tehet szert egy ceglédi vállalkozás országos ismertségre.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

Beszélgetésünk apropóját a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete által 2012-ben indult „Értünk hozzá” kampány adta, melynek az Autós Nagykoalíció is mecénása lett időközben, ugyanis a márkaszervizek valós értékeire való figyelemhívást mindkét szervezet elengedhetetlennek ítélte egy olyan környezetben, mint a hazai. A válság kezdetének évében 850 tulajdonos kezében összesen 1100 autószalon működött Magyarországon, négy évvel később azonban már csak 320 tulajdonos és 750 autószalon működéséről kaptunk riportot az MGE-től, ami kiválóan tükrözi, hogy komoly metamorfózis ment végbe a kereskedői és ezzel együtt a márkaszervizek működését is érintő szektorban. A kampány első részében óriásplakátokon jelentek meg figyelmet felkeltő üzenetek, amit újságírók szervizbe invitálásával folytatott a szervezet, így saját szemükkel győződhettek meg a kollégák arról, hogy nem csak frázisokkal dobálóznak az érintettek, amikor megbízhatóságról, minőségről, szakértelemről, garanciáról és (jog)biztonságról beszélnek.

ifj. Zakar József - Zakar és Társa Kft. ügyvezető igazgatója. (Fotó: Mazda Zakar/facebook) Képre kattintva galéria nyílik

A harmadik szakaszban az említett látogatások során a vidéki kereskedések szervizeire koncentrál a valós értékekre figyelmet felhívó kampánysorozat. Így jutottunk el a Mazda, Kia, Isuzu és Ssangyong, valamint Yamaha és Kawasaki motorok értékesítésével és szervizelésével foglalkozó ceglédi vállalkozáshoz. A Zakar és Társa Kft. regionális és országos ismertsége/elismertsége mögött álló részletekbe pedig a házigazda, ifj. Zakar József avatott be minket, aki már az elején leszögezte, hogy a fundamentumok nem egy kereskedelmi intuíció által kerültek lefektetésre édesapja által, hanem csupán csak egy agilis autószerelőtől származtak. 1990-ben idősebb Zakar József egy ÁFOR-kutat létesített a jelenlegi komplexum szomszédságában, mely a rendszerváltás és a taxisblokád után, látva az állami fennhatóság alá tartozó rendszer hiányosságait, kivált és egy vállalkozásszerűen működtetett szerelői munkaközösséggel bővítette ki az üzemanyag-ellátói tevékenységét. József édesapja egy nyugati mintát követve kezdetben két szerelőállással és egy mosóval kezdte meg a működést, aminek a 4-es főút melletti lokáció igencsak kedvezett, persze rendkívül hosszadalmas engedélyeztetési tortúra előzte meg az indulást.

A cégalapító édesapa és fia egy 2013-as Mazda6 red Soul Night rendezvényen. Fotó: Mazda Zakar/facebook

Két évvel később, 1992-ben a Ford és a Volkswagen márkakereskedések országos kiépítésének időszakában József szülei is ajánlatot kaptak, hogy az említett márkák kereskedelméhez szilárd burkolattal ellátott kültéri tároló is elegendő, hogy hivatalos dílerként jegyezzék a céget, azonban a jövőkép és az egyéb feltételek miatt a szülők választása a Mazdára esett. A gyorsszerviz és a benzinkút párhuzamos működésének 1995-ben vetett véget egy a Total országos terjeszkedésének köszönhetően indított akvizíció, melynek keretén belül a francia olajvállalat megvásárolta a benzinkutat. Az így befolyt összegből jött létre többek között egy 8 állásos szerviz és egy 110 négyzetméteres Mazda bemutató terem, ami jól tükrözi azt az ars poeticát, hogy amennyiben a hely és az idő lehetőséget teremt, a cég a tőkét invesztálásra fordítja. „2000-ig soha nem látott Kánaán vette kezdetét. A rendszerváltást követő években aki csak tehette nyugati autóra váltott, és ennek révén megindult a piac 1992-től” – nyilatkozta a cégvezető. „Az árfolyamok és a finanszírozási konstrukciók kedvező hatása révén olyan kisvállalkozók kerültek be a szolgáltatói körbe, akik semmiféle szakmai múlttal nem rendelkeztek és a törvényes működési kerettől is idegenkedtek. Minőségről, közgazdasági forrásokról egyáltalán nem beszélhetünk, ráadásul még az olajtársaságok is asszisztáltak a gombaszerű szerviz- és kereskedésnyitásokhoz, amelyek árbevétel-mozgása tökéletes eszköze volt a pénzmosásnak. Így felhígult a szakma és számtalan elkötelezettség nélküli és/vagy illegális szereplő jelent meg a szektorban.”

Régi ügyfelek régi autói is kellő törődést kapnak - az ügyvezető elmondása szerint akad ügyfél, aki 1994-ben vásárolt náluk először Mazdát és azóta fia és unokája is a cég ügyfele

„Az ezredforduló után fokozatosan gyarapodott az olyan műszaki újdonságok megjelenése egy-egy modellben, radarcsoportok, VVTi motorok, duplakuplungos váltók, melyek javításához a szakmunkásképzés során elsajátított tudás és a korábbi évek gyakorlata egyaránt kevésnek bizonyult. A bonyolult rendszerek, technikai megoldások megismerése, hibafeltárása és javítása márkaspecifikus környezetet és drága célszerszámokat igényelt, ezáltal egy újabb átszerveződés vette kezdetét a piacon, azonban az illegitim sufni műhelyek továbbra is fennmaradtak, ugyanis az útjainkon futó járművek magas átlagéletkora ezt a mai nap is lehetővé teszi. Példaként említhetem az olajcserénél alkalmazott roppantást, vagy a motorok hátsókerekének abroncs-cseréjét, mindkettő gyakori és célszerszám függő művelet a műhelyekben, éppen ezért felfoghatatlan számomra, hogy miként veheti valaki a bátorságot ezek hiányában vagy részleges megléte mellett ahhoz, hogy megkezd egy műveletet, úgy, hogy annak egyáltalán nem garantált a pozitív kimenetele” – folytatta az ügyvezető.

Ezek szerint létezik olyan munka, amit nem vállalnak? Igen, meggyőződésem, hogy a mesterember reputációját nem rontja, ha esetenként azt mondja „nem vállalom, mert ehhez nem értek, vagy nincs hozzá szerszámom”. A Zakar cégcsoport esetében ilyen például az adagoló vagy a kosárban behozott, kontrollálatlan körülmények között szétszerelt fődarabok helyreállítása, valamint az ügyfél által meghatározott keret túllépésével kivitelezhető munka. A Denso adagolók esetében egy szakirányú szerviz átirányított szolgáltatásaként tudjuk vállalni a magas nyomású befecskendező szivattyúk szükség szerinti javítását.

Apropó, motorok! Az üzletág indulása kinek az ötlete volt? Természetesen édesapámé, aki látta a japán motorok iránti kereslet élénkülését a kilencvenes évek elején és úgy gondolta, hogy a meglévő tudást a megfelelő eszközökkel párosítva soha visszatérő alkalom lenne az elején beszállni a Yamaha értékesítésbe. Ezért számomra nem csak egy üzlet, hanem valódi szívügy lett a motorozás.

Átadás előtti szerelési munkák közben egy Kawasaki Versys 1000 - csak a négy leömlő és a méretes hátsó dob segít a kistesótól való megkülönböztetésben. A Zakar  cégcsoport zászlaja alatt gyakran szerveznek motoros túrákat, melynek oroszlánrésze lehet az országos ismertségben

Mi történt ezután? Itt is megindult a nagy prosperálás, aminek csak a csúcsát láttuk 2008-ban, amikor is összedőlt a kártyavár, ami nulla százalékos befizetésre és 120 hónapos futamidőre épült. A fizetésképtelen vevőkör mögött egy fizetésképtelen és megbízhatatlan dílerhálózat állt, hiszen az akkori motorpiac miatt vezették be a környezeti tanulmányokat, amiben azt vizsgálták, miért kell egy tanyán élő embernek egy 200 lóerős szupersport motor. Sajnos a dílerhálózatban is feltűntek az olyan vállalkozók, akik olyan felkiáltással vágtak bele a kereskedésbe, hogy „szeretem a motorokat és most örököltem 60 hektár földet”. Az egyik oldalon álló rossz motiváció szülte a másikat, hiszen ezek a márkaszervizek biztosítós ügyleteinek köszönhető, hogy a bankok szemében a tisztességes dílerek is rossz színben tűntek fel egy időben. Az eszköz alapú és eszköz fedezetű hitelekre épülő rendszer tehát meggondolatlan akvizíciókat szült, ez 2010-re megváltozott és bérfedezetű lett. Gondoljunk csak bele, milyen mértékben van lehetősége szervizelésre az olyan tulajdonosnak, aki kevés pénzből él, és milyen befektetetésekre van lehetősége az olyan szervizeknek, akik sem a hozzáállásukkal, sem pedig az anyagi helyzetükkel nem tudják megteremteni az elvárt körülményeket, fejlesztéseket, stb.

Egy jótékonysági akcióra felajánlott trike - Zakar úr szerint a fővárosban a motor lesz a nyerő! Ha a kerékpárosoknak sikerült, kis segítséggel a motorosok is el tudják érni a számukra kedvező szabályozások módosítását

Mielőtt rátérnénk a szervizekben dolgozók felkészültségére és az eszköz ellátottságra, beszéljünk a műhelyforgalomról. Milyen tapasztalatok és következtetések állnak ma rendelkezésükre? A Zakar Kft-nél újautót vásárló ügyfelek körében 70 százalékos az itt szervizelők aránya. Egy központi felmérés szerint a tulajdonosok 50 százaléka pártol el a szerviztől a garanciaidő lejáratát követően, szerencsére a mi esetünkben e téren átlag feletti arányt tudhatunk magunkénak. Folytatva a felmérés eredményeit, az autó 7-8 éves korát követően további 25 százalék pártol el az adott márkaszerviztől, végül pedig egy 25 százalékos kemény mag továbbra is kitart, amit más óradíjakkal próbálunk ösztönözni, de nincsenek illúzióink, hiszen egy 2 millió forintos Mazda6-os esetében a 400 ezer forintos gyári lökhárító megvétele irracionális tétel bárki számára. Így érthető és elfogadható a lemorzsolódás.

DSR, azaz digitális szerviz nyilvántartó felület a Mazda és a Kia esetében előre jelzi az esedékes szervizeket

Milyen időközönként kell képzésre küldeni a szerelőket? Amíg a Mazda a Forddal közös technológiákat alkalmazott (2006-ig), 3-4 havonta kellett a szerelőinknek részt venni továbbképzésen a klagenfurti központban. Ez a gyakoriság nem változott az után, hogy a Mazda 2012-től a Skyactive-rendszert alkalmazza, azonban ennek költsége milliós nagyságrendű kiadást jelent alkalmanként. A befektetés egyébként nem öncélú, ugyanis védelmet és garanciát is jelent, hiszen egy működő piacra lett kitalálva. Természetesen a fentiek az általunk képviselt négy autó márkára és a motorokra külön-külön értendők, mivel mindegyik esetében más a policy, más a technológia és eltérő célszerszámok használatát igénylik a javítási-szervizelési munkálatok.

Miközben Zakar úr még be sem fejezte a mondatát, bennem azonnal felmerült a kérdés, hogy a különböző márkák biztosítanak-e lehetőséget független szervizek delegáltjai számára a know-how elsajátítására. A választ az „értünk hozzá” kampány kommunikációs partnercégét képviselő kollégám adta meg, aki több felmérést is végzett a témában és elmondta, hogy amikor ennek lehetőségét felkínálta a Peugeot a közelmúltban, egyetlen jelentkező sem volt Magyarországon. Ebből sajnos azt a következtetést kell levonnunk, hogy nemcsak az „ismerősöm maszek műhelyében”, de még a független szervizekben sem fordítanak túl sok időt, pénzt és energiát a meglévő tudás vagy eszköztár gyarapítására.

A műszer nélkül a műszerfalon megjelenő narancssárga ikon sokáig tüske lehet a szemünkben

És ha már az eszköztárnál tartunk, beszéljünk a célszerszámokról és a diagnosztikai műszerekről. Milyen mértékben van rájuk szükség és mennyibe kerülnek? A fontosságuk a mindennapi, alapvető rutinfeladatoknál is elengedhetetlen. A legjobb példa erre a 2014 novemberétől minden új autóban szériatartozék TPMS, azaz abroncsnyomás-szenzor, melynek működését 2015 júniusától a műszaki vizsgák alkalmával is ellenőrzik. Abban az esetben, ha TPMS hibaüzenettel bekerül hozzánk egy autó, a javítást követő reset-elést lehetetlen elvégezni a megfelelő célszerszám nélkül. Ez tehát egy egyszerű műveletet, amit például nem lehet „okosba”, vagyis a márkaszerviz kihagyásával megoldani. A célszerszámok és műszerek pedig köztudottan nem olcsók, egy márka esetében akár 50-70 milliós összegbe is kerülhet a műhelyfelszerelés. A Mazda diagnosztikai berendezései 2,5 millió forintba kerültek, de a rendszerek up-date-elése is 150-200 ezer forintos tétel, ami kigazdálkodható, hiszen – ahogy ezt már korábban is mondtam – ez a rendszer nem passzív műhelyekre lett kitalálva.

Az weboldalon olvasható "elsőségre törekszünk" szlogen lehet, hogy valós tartalomma bír? Érkezéskor jól látható hová parkolhatok, a szalonban tudni fogom melyik dolgozót szólitsam meg, aki a sajátos szókincs ellenére is érteni fogja mit akarok

Mi lenne az a változás vagy újítás, amit szívesen látna a szektorban? Örömmel fogadnám, ha az országunk kiváló mérnökeiből szerveződne egy márkaszervizeket ellenőrző csoport, akik a hibafeltárástól a probléma megoldásáig szúrópróbaszerűen ellenőriznék a szervizeket. Meggyőződésem, hogy ha valaki tisztességesen végzi a munkát, akkor annak nincs mitől félnie és nem utolsó sorban nyugodtan aludhat. Végül, de nem utolsó sorban az egyenlő pályán egyenlő esélyeket, szerintem sokan üdvözölnénk ebben a szamában.

A felkészülésben a titok - Rákóczi Ferivel a ClassFM műsorvezetőjével

A munkavégzés minősége és a szakmai felkészültség érdekében zajló folyamatos befektetés a fentiek alapján jól látható, hogy nélkülözhetetlen egy márkaszerviz életében. Zakar úr szerint ettől függetlenül azonban az autójavító szektor sem fekete-fehér. Ahogy egy fogorvosi székbe is bizalmi alapon ülünk, úgy a járműveink javítását is a bizalmunkra méltó szakemberre kell bízni. A márkaszerviz minden tekintetben elszámoltatható, hiszen norma szerint vállal munkát és részletes elszámolást ad az ügyfélnek a megbízás teljesítését követően, sőt! A menet közben a felmerülő plusz költségeket is időben kommunikálja a tulajdonos felé, hiszen ez a vállalkozás nem egy út menti csárda, ahová egyszer tér be az ember. Az ügyvezető szerint pedig az egyik legfontosabb tényező a tisztességes és őszinte kommunikáció, ami sok bajnak megelőző ellenszere és gyógyírja is egyben. Gondoljunk csak az öreg szakira, aki az udvarán lévő garázsban szerelget mindenféle masinákat. Könnyen megeshet, hogy csak egy alkatrész cseréjére álltunk be hozzá, végül pedig meglepődve nézzük a meg nem beszélt egyéb költségek miatt fájó számlávégösszeget, ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy jó minőségű alkatrészt és szakszerűen elvégzett munkát fizetünk ki.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....