időjárás

Vihar - Visszavonták a piros figyelmeztetéseket

2014.10.22.

Visszavonták a viharos szél miatt korábban kiadott harmadfokú, piros figyelmeztetéseket, több megyében azonban továbbra is másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben a szél, illetve a sok eső miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda hajnalban az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint az erős szél miatt Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint Budapesten van érvényben másodfokú figyelmeztetés. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések meghaladhatják az óránkénti 90 kilométert is. Ugyancsak a szél veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Vas megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.


A meteorológiai szolgálat azt írta: a hidegfrontot a reggeli órákban a Dunántúl középső és déli részén, illetve a Duna-Tisza köze nyugati részén átmenetileg 90-100 kilométeres vagy ezt meghaladó széllökések is kísérhetik. Reggel legnagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon lehetnek 100 kilométerest meghaladó lökések. Napközben a középső országrészben, a Duna-Tisza közén és a Dunántúl északkeleti felén továbbra is viharos, 60-80 kilométeres szélre lehet számítani, míg 80-90 kilométer körüli széllökés inkább már csak az arra érzékenyebb” hegyvidéki területeken, a Dunántúli-középhegység keletebbi részein fordulhat elő. A szél estére már mérséklődni kezd.

A nap folyamán várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Heves, Nógrád és Pest megyére, valamint a fővárosra másodfokú, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Közölték: nyugat felől fokozatosan csökkenő intenzitás mellett további jelentős csapadék várható. Szerda estig területi átlagban összességében 25-45 milliméternyi csapadékra lehet számítani, azonban a középső országrészben, az Északi-középhegység térségében, valamint a Dunántúl középső és keleti részén helyenként 50-60 milliméternél több eső is hullhat.

A Tiszántúlon, délkeleten kevesebb csapadék valószínű - tették hozzá. Mindemellett kiemelten a Dél-Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén lehet helyenként zivatarokra, felhőszakadásra is számítani. Emiatt több megyében, illetve a fővárosban a heves zivatar, illetve a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetések vannak érvényben. Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között valószínű, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ennél kissé melegebb is lehet. Késő este többnyire 6-10 fok várható.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....