Dániel Tünde

Villáminterjú Dániel Tünde formatervezővel

2019.05.23.

Az autóiparra jelentős hatással bíró magyar alkotók és szakemberek között Dániel Tündét is bemutatták a Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás március végi megnyitóján, A formatervezőnek a jövő és a jelen Audijainak a legszebb felnijeit köszönhetjük.

- Ön tervezte az e-tron, az e-tron GT és a Q4 e-tron felnijeit. Mi volt a fő rendező elv, ami alapján ezek a formák megszülettek?

- Mivel az e-tron és az e-tron GT elektromos meghajtással működik, itt a fő szempontot az aerodinamika játszotta. Ennek a modellnek az esetében a menettáv növelése is nagyon fontos szempont volt. Igyekeztem az autó arányaihoz mérten egy robusztusabb, nagy felületekkel kialakított felnit tervezni, amin megjelennek az e-tron védjegyé vált lamellák. A húszküllős felni esetében, szinte minden egyes küllő egy egy lamellát jelképez. A GT egy nagyon sportos és nagyon szexi négyajtós kupé, ami teljesen más szegmenst képvisel. Itt a kerekeknek, amellett, hogy aerodinamikailag optimalizáltak, szexinek és sportosnak is kellett lenniük. Ezt tartottam szem előtt a filigrán ötküllős kialakítással és a konkáv háromszögletű lamellák extrém felületkezelésével.

- Melyik eddigi munkájára a legbüszkébb?

- A személyes kedvencem az e-tron GT mert ez a legextrémebb és pont olyan, amilyennek első alkalommal megálmodtam.

- Láthatjuk valamelyik munkáját Magyarországon készült autón is (TT, TT RS, A3 Cabriolet, A3 Limousine, RS 3 Limousine, Q3, Q3 Sportback)?

- Sajnos, ezeken a modelleken nem dolgoztam. A legutóbbi gyártásba került modelljeim az R8-on és a Q8-on láthatók.

- Hogyan zajlik egy dizájner munkája az Audinál, milyen egyeztetési folyamatok vannak?

- Ha egy széria modellről beszélünk, mint mondjuk a TT, akkor az első rajzok után a jobb vizualizáció érdekében számítógépes rajzot is készítek, ezt követően pedig a 3D modellezés következik. Ez utóbbi abban segít, hogy jobban megértsem a kialakított, komplex formákat és tónusokat. Amikor a stúdióban kiválasztjuk a véglegesnek szánt dizájnt, elkezdjük a szériagyártás alapjául szolgáló 3D modell kidolgozását. A következő lépés a beszállítóinkkal folytatott egyeztetés, de itt már a technikai részleteken és a gyárthatóságon van a hangsúly.

- Min dolgozik most, mit tartogat még Dániel Tünde számára a jövő? Marad a felniknél, vagy esetleg autót is tervez majd?

- Már a következő szériagyártásba kerülő modelleken dolgozom, de emellett felelős vagyok a csapatunk fejlesztéssel és 3D nyomtatással kapcsolatos projektjeiért, ezért sok kutatómunkát végzek a jövőben lehetséges technológiákról és anyagokról. A jövőmmel kapcsolatban mindig a következő lépés foglalkoztat. Az, hogy miben tudnék fejlődni és előre lépni. A későbbiekben is szeretnék autókkal dolgozni mert ez a szenvedélyem és remélem a jövő sok új kihívást és lehetőséget tartogat a számomra. 

B. Cs.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....