Hyundai

Villanyautó tuning okostelefonról a Hyundai/Kiától

2019.06.06.

A dél-koreaiak új alkalmazásával már meglepően mélyen belenyúlhatunk majd a villanyautónkba, akár az elektromos motorok leadott teljesítményét is konfigurálhatják a tulajdonosok.

Nem új dolog, hogy elektronikákkal tömik meg az új fejlesztésű modelleket, és így mind a gyártóknak, mind a felhasználóknak számtalan lehetőség áll rendelkezésre, hogy személyre szabja autójának paramétereit. Az azonban egyelőre nem hétköznapi, hogy a kezünkben lévő okostelefonunkról állítgathatjuk saját autóink lóerő szintjét. Ami korábban csak a teljesítménymodellek utólagos, nem ritkán meglehetősen drága felprogramozásával, külső szoftverek és kezelők használatával volt lehetséges, az mára a villanyautók térnyerésének köszönhetően természetessé válhat.

Ebbe az irányba tette meg most a megfelelő időben, a megfelelő lépéseket a Hyundai/Kia, akik elsők között kacérkodnak a hasonló megoldások gondolataival, mi több, meg egész jól kiaknázák a jelenleg elérhető technológiákban rejlő lehetőségeket. Most épp egy új fejlesztésű okostelefon applikációval rukkoltak elő, amin keresztül gyermeki könnyedséggel játszhatnak majd a jövőbeli villanyautó tulajok az elektromos motorok teljesítményleadásával, az autó végsebességével, és úgy általánosságban a hatékonyság mértékével.

Azonban itt nem áll meg a dolog, a dél-koreaiak új rendszere hozzáférést biztosít akár a klímavezérléshez is. No, nem csak az előfűtést programozhatjuk be, ahogy jelenleg a prémium autók esetében, hanem visszavehetnénk annak hatékonyságát is, nagyobb hatótáv reményében. Logikusan ez is összefügg a mindent átszövő konfigurálhatósággal, hogy a tulajdonosok az autó minden egyes paraméterét magukra szabhassák, ezzel némileg előrevetítve az önvezetést, ahol a vezetés helyett a környező dolgokra figyelünk majd inkább, és egy unalmas környezet elronthatja a hangulatunkat.

Ahogy el is várható a dél-koreaiak programjától, a különböző sofőrök számára különböző profilok hozhatóak létre, így az autót egy gombnyomásra az éppen aktuális sofőr igényere szabhatjuk. Ez könnyedséget jelenthet egy esetleges jövőbeli autóvásárlás során is, hiszen az adatainkat egy mozdulattal átvihetjük az új autó rendszerébe is, mivel minden fontos infót tárol az okostelefonunk. Persze lesznek előre, a gyártó által összeállított menetmódok is városi használhathoz, hegyi utakhoz vagy épp vidéki utakhoz.

Legalább ennyire hangzatos téma manapság a kapcsolatteremtés, és az app segítségével lehetőségünk lesz megosztani az autónk beállításait más hasonló appot használó sofőrökkel is. Mi több, a rendelkezésre álló adatok segítségével az alkalmazás képes lesz alternatív útvonalakat ajánlani, a forgalom alakulását és a vezetési szokásainkat is összevetve. Ha úgy érzékeli a rendszer, hogy ma épp sportolni van kedvünk, akkor az autó paramétereit igyekszik feszesebbre hangolni, de ha éppen ellazulnánk, akkor forgalommentes egyenes szakaszokon igyekszik kényeztetni utasát.

Persze jogosan merülhet fel kérdéseket, hogy mennyire biztonságos, ha a tulajdonosok szabadon állítgathatják az autók lóerejét vagy épp a regeneratív fékezés mértékét, de biztosak lehetünk benne, hogy ahogy minden, ez is bizonyos korlátok között lesz elérhető, ami nem csak a forgalom adta korlátokat veszi figyelembe, de az autó technikai hátterét sem hanyagolja el. Nyílván nem lesz lehetőségünk 1000 lóerősre pumpálni a kis Kona Electric-et, ha egyszer 500 lóerő elbírására tervezték a hajtásláncát.

A gyáróriás állítása szerint anélkül változtathatnák az autó tulajdonságait, hogy annak drasztikusan növekedne a károsanyag-kibocsátása. Még ők is elismerik, hogy a Kona Electric és a Soul EV fejlett elektromos hajtáslánca nélkül minderre kevésbé lenne lehetőség. „Mivel a Hyundai Motor Group legalább 44 környezetbarát modell bevezetését tervezi 2025-ig, köztük 23 villanyautóét, komoly potenciált látunk a megosztott technológiákban, amiket akár a kezünkben tartva is használhatunk.” – tette hozzá JeongSoo Eo, a Hyundai mérnöke.

Forrás: 
Hyundai/Kia

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....