kátyú

Virtuális kátyúfigyelő rendszert fejleszt a Ford

2017.02.16.

Az idei tél sok Európai országban kifejezetten pocsék időjárást hozott, így nem csoda, ha sok autós alig várja már, hogy kicsit melegebbre forduljon az idő, és már jó előre tervezgetik a húsvéti kirándulást.

Csakhogy a fagyos idő, a jég és a hó miatt idén rengeteg repedés és kátyú tarkítja az utakat.

Európában a balesetek több mint egyharmadában játszik szerepet a rossz minőségű útfelület. 2011-ben 20 millió kátyút regisztráltak a kontinensen, ám ezeknek alig a felét javították ki, de még ennek becsült költsége is meghaladta az 1,2 milliárd eurót. Nagy-Britanniában a helyi hatóságokhoz 17 percenként érkezik egy kátyú okozta kárról szóló bejelentés, és a kárigény átlagos összege 432 font (508 euró).

Ám a költséges javítások megspórolhatók lennének egy leleményes, virtuális kátyú-térkép segítségével, amit a Ford ma jelentett be, és aminek tesztje még idén megkezdődik. A térkép valós időben, a jármű fedélzeti kijelzőjén mutatná meg az autósoknak, hol és mekkora kátyúkra számíthatnak, sőt a rendszer elkerülő útvonalat is javasol.

“Egy virtuális térkép már a felfedezése pillanatában meg tudna mutatni egy új kátyút, és szinte azonnal figyelmeztetné a többi autóst a veszélyre,” mondta el Uwe Hoffmann, a Ford Európa fejlett futóművezérlési technológiákra szakosodott kutatómérnöke. “Autóinkban már egyébként is vannak olyan szenzorok, amelyek érzékelik az úthibákat – így már csak az van hátra, hogy új szintre emeljük e rendszer működését.”

Télen a csapadék hó és a jég formájában fagy rá az útra, szétfeszítve az apróbb repedéseket, majd pedig jönnek a bőséges tavaszi esők, amelyek vízzel töltik fel a lyukakat, amitől azok szinte láthatatlanná válnak. És éppen ekkor zúdulnak rá az utakra a húsvéti szünet idején kiránduló autósok, akikből egyedül az Egyesült Királyságban 16 millió jelenik meg ilyenkor a forgalomban. A Ford kínálatában több modell (például a Galaxy, a Mondeo és az S-MAX) kínálatában is szerepel a Kátyúfelütés-mérsékléssel kiegészített Folyamatos Lengéscsillapító Vezérlés, ami érzékelők segítségével deríti fel az úthibákat, és a futómű áthangolásával mérsékli a szerkezet sérülésének veszélyét.A németországi Ford Kutatási és Innovációs Központ mérnökei most a kamerák és beépített modemek felhasználási lehetőségeit vizsgálják. Ezekkel az eszközökkel kiegészítve a fenti rendszer részletes információkat gyűjthetne a kátyúkról, és az adatokat valós időben továbbítaná egy felhőbe, ahonnan más autósok is hozzáférnének az információkhoz.

A mérnökök az aktív futóműrendszerekkel is kísérleteznek; ezeket arra tervezik, hogy nagy mértékben csökkentsék a bukkanók és a rossz útfelületek okozta felütéseket.

A Ford ma már egy 1,9 kilométer hosszú, igazán pokoli útszakaszon teszteli autóit a belgiumi Lommel Próbapályán, amely pontos másolata a világ legszörnyűbb minőségű útfelületeinek

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....