vezetéstechnikai tanpálya

Vissza a tanpályára!

2018.10.17.

Nagyüzem van a hazai vezetéstechnikai-centrumokban, de továbbra is elsősorban a cégeknél látják be, hogy hasznos a továbbképezés. Az például még mindig nem gyakori, hogy gyerekeiket küldjék tanfolyamra a szülők. Akadnak azért kedvező jelek, és körképünkből az is kiderül, van-e még egyáltalán szükség vezetéstechnikai kurzusokra az okos autók korában.

A forgalomra nincs panasz – ugyanúgy vontak mérleget az Autószektor érdeklődésére a zsámbéki és a Hungaroringen működő vezetéstechnikai-tanpályán. A sikerjelentés mögött azonban mindkét helyen volt, ami árnyalta a képet.

Kőrös András, a ring területén működő Groupama Tanpálya vezető instruktora azt mondta: olykor már a kapacitásaik határait feszegetik, olyan sok az ügyfél. Ugyanakkor a tréningeken résztvevők túlnyomó része ma is nagy cégektől, például flottakezelőktől érkezik. Ott ugyanis már pontosan értik, hogy a továbbképzés jó befektetés: költséget tudnak megtakarítani, ha sikerül akár csak kisebb baleseteket is megelőzni.

Az alaptanfolyamok alig több mint 20 ezer forintba kerülnek Kép: Groupama Tanpálya

Másfelől persze ott az emberi tényező: a tanfolyamok sérülést, netán tragédiát előzhetnek meg. Az instruktor ennek kapcsán említ egy másik, végsőkig pragmatikus aspektust is: – Talán túlságosan érzéketlennek tűnhet, de tény, egy személyi sérüléses baleset a cég számára is bonyodalmakat okoz, hiszen a munkatárs táppénzre kerül, lábadozása idejére helyettesre van szükség, vagy túlmunkát kell zúdítani a kollégákra. Kőrös András szerint mindezt a nagy cége zöme már pontosan érti, és ez látszik is a forgalmukon. Magánemberek ugyanakkor egyelőre talán a vártnál kevesebben ismerték fel a képzések előnyeit. Ebben alighanem az árnak is van szerepe, sokan nem tudnak, vagy nem akarnak erre költeni, holott – emlékeztetett Kőrös András – ma is igaz a régi mondás: egy megtört fényezett lökhárító javítása többe kerül, mint a képzés, a sérülés elkerülése pedig minden pénzt megér. (Az alaptréningek mindkét központban kicsit több mint 20 ezer forintba kerülnek, de egy alaposabb képzés ára 60-90 ezer forint.)

Nincs olyan sofőr, akinek ne tenne jót egy kis gyakorlás Kép: Groupama Tanpálya

Hasonló tapasztalatokról számolt be a Csörgő László, a zsámbéki Drivingcamp vezető instruktora is. Mint mondta, náluk is sokkal több az üzleti ügyfél, de azért lassan nő a privát „tanulók” száma. Három éve a vendégeik 7, tavaly már 11 százaléka vett részt magánemberként egy-egy kurzuson. Fontos változás ugyanakkor, hogy a tapasztalatok szerint a magánügyfelek egyre inkább a hosszabb kurzusokat választják, vagyis nő az igény az átfogóbb képzések iránt. Csörgő László is úgy vélte: alighanem az ár miatt nincs egyelőre áttörés a magánemberek körében. „De csak egyszer tudjunk elkerüli egy elénk lépő gyalogost, vagy akárcsak egy kutyát, szarvast a képzésen tanultaknak köszönhetően! Máris többszörösen megtérül a befektetett összeg” – fogalmazott a szakember.

Már egy kisebb baleset elkerülése esetén is megtérül a befektetés Kép: Drivingcamp 

Felmerülhet persze a kérdés, hogy mennyi pluszt adhat egy képzés ma, amikor már az új kisautókban is egymást érik a vezetéstámogató biztonsági rendszerek? Kőrös András szerint először is érdemes figyelembe venni, hogy a hazai járműpark még mindig idős, tehát a ma újdonságnak számító technikai eszközök zöme még nincs az utakon futó autókban. Szerinte ma még talán csak az ABS számít mindennaposnak. Hozzátette azt is: hiába van például vészfékasszisztens egy autóban, ha a sofőr nem képes azt aktiválni egyszerűen azért, mert a vészfékezés alapjaival sincs tisztában, nem nyomja kellő erővel fékpedált baj esetén.

Csörgő László azt emelte ki: sokat tudnak az autók, de amíg az ember vezet, addig hibázhat is. Ráadásul szerinte hiába tud sokat az autónk, ha mi nem használjuk ki a képességeit. Példaként azt említette: ügyfeleik közül sokan még ma sem tudják beállítani a helyes üléspozíciót, ami már a gyors és helyes kormánymozdulatoknak meg a megfelelő fékezésnek is akadálya lehet. De említ egy másik példát is a vezető instruktor: még ma is sokan vannak, akik az ABS-szes autókban pumpálják a féket ezzel kifejezetten rontva az autó lassulási képességeit.

A képzéseken a sofőrök megismerhetik maguk és autójuk határait Kép: Drivingcamp 

A tanfolyamok most különösen időszerűek lehetnek, mert bár a szeptember-október sokszor még kellemes időt hoz, ilyenkor gyorsan változhatnak az útviszonyok. A látási körülmények egyre romlanak, különösen az óraátállítás után lesz igaz, hogy sötétben kelünk útra reggel, és sötétben érünk haza, csapadékosabbá válik az idő, a hajnali, esti páralecsapódások miatt pedig kialakulhat az utakon az úgynevezett „fekete jég”, amelyen a fagyot burkolatéhoz hasonlatos módon veszítheti el a tapadást a kocsi. Mindez azt jelenti, hogy a sofőrnek át kell állítania magát a nyáriról az őszi-téli „üzemmódra”.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....