Magyar Borok Útja Rallye

Visszapillantó a Magyar Borok Útja Rallye elmúlt 20 évére

2015.08.21.

A 20-as tábla felé száguldva, a hátrahagyott 20 évet a visszapillantóban pásztázva számtalan fantasztikus emlék tódul a Magyar Borok Útja Rallye versenyzőinek és szervezőinek emlékezetébe. 20 év, 20 Rallye, 20 ezer versenyben megtett kilométer, 35 ezer nevezőből kiválasztott 2000 induló csapat 4000 versenyzővel, több mint 80 fővédnöki köszöntő, hazánk és annak 22 borvidéke számtalanszor bejárva. A legfontosabb célok: a hazai borok, borvidékek, gasztronómia, turisztikai vonzerő, a környezetvédelem és a biztonságos közlekedés népszerűsítése a kezdetek óta sikerrel teljesítve. Évről-évre jó hangulat, közös élmények, vidám versengés, kötelezően tegeződő ismerkedés, baráti és üzleti kapcsolatok kialakítása – kipipálva!

A Magyar Borok Útja Rallye ötlete annak idején egy francia bozsolé bortúrán fogalmazódott meg az alapítókban. „A jó bornak is kell a Rallye”, ezért 1996-ban belevágtak, hogy egy kicsit a saját szórakozásukra, barátaik, meglévő és leendő üzleti partnereik számára, politikusok, közéleti személyiségek és ismert média szereplők társaságában újra és újra felfedezzék Magyarország történelmi borvidékeit, és azok mindenkori legjobb borait. A Fehér György (idén az ő gyógykezelésére gyűjt a Rallye mezőnye) – Hajtun György abszolút győzelmével záruló első év sikerét mutatta, hogy a sajtóban „Borzasztóan jó” megjelenések születtek. A következő évben, 1997-ben már nemzetközivé vált a verseny, a 60 autós mezőnyben a világ számos pontjáról neveztek borbarát üzletemberek. Egy évvel később pedig már 75 autó indult, és a szervezők akkor döntöttek úgy, hogy a naptárban augusztus végére pozícionálják a versenyt, így már szüreti hangulatban látogathatják meg a borászatokat, és talán lehetőségük nyílik elcsípni az év újdonságai közül is néhányat.

Az első év győztesei, Hajtun György és Fehér György, akik aztán még több Rallye-n emelhették a magasba a vándorserleget (a képre kattintva GALÉRIA nyílik)

„Bor, béke, barátság… biztonság” hirdeti a Magyar Borok Útja Rallye minden évben, és ez utóbbihoz szigorúan tartja is magát már a kezdetek óta. A szervezők ezért lehetnek büszkék arra, hogy az eddigi versenyeken soha nem fordult elő személyi sérüléses baleset. Ebben nemcsak a reggeli szondáztatásnak van nagy jelentősége, de a véletlenszerű alkoholos vizsgálatok és a sűrű sebességmérések is a közlekedésbiztonságot szolgálják. Ebben a kérdésben azóta sem ismernek tréfát, így fordulhatott elő, hogy például a világpremieren, 2008-ban, 125 darab narancssárga AUDI TT Coupé autókkal többen belefutottak a traffiba, így nem csak a versenyen gyűjtöttek hibapontokat, hanem bizony a nagybetűs életben is.

„Szép nők – szép borok” – A Rallye természetes velejárói a csinos háziasszonyok is, köztük szép számmal televíziós műsorvezetők és szépségkirálynők is emelték már a versenyeink színvonalát az elmúlt két évtizedben, és részben nekik is köszönhető, hogy a kamera mindig is szeretett minket. A korábbi versenyek közül Borbély Judit, Barta Sylvia, Brunner Márta, Friedl Edit, Palotás Petra, Regőci Barbara, Dammak Jázmin, Zimány Linda, Magony Szilvia, Freire Szilvia természetesen a háromnapos versengés izgalmához és a közösségi programok hangulathoz is jelentős mértékben hozzájárultak.

Zimány Linda is vidáman lengette a zászlót a Rallye háziasszonyaként

„Válság és barátság” – ezt a címet viselte a 2009-es műsorfüzet beköszöntője, mely arra utalt, hogy a korábbi években óriási lendületet vett rangos versenyt a régi barátságok, erős üzleti kapcsolatok, az összefogás ereje segítette egyben tartani. És ha már a barátságoknál tartunk, jól esik visszaemlékezni a kamaszkorban megszokottakhoz hasonlóan, ámde komoly üzletemberek által „elkövetett” csínytevésekre. Az indulók sokat kacagtak már együtt fóliával betekert vagy száz kilónyi krumplitól túlsúlyos autón, zsírral bemaszatolt szélvédőn, de olyan is előfordult, mikor a jóbarátok tréfából kötötték el az egyik tévépáros autóját.

 

A narancsszínű Audi flotta tette emlékezetessé a Magyar Borok Útja Rallye-t

A verseny hosszú évek munkájával vált egyre jobbá, izgalmasabbá és szerethetőbbé. A főszervezők évről-évre folyamatosan csiszolgatták a távokat, etapokat, vetélkedőket és ügyességi feladatokat úgy, hogy az izgalmas megmérettetés felemelő érzése mellett a „gentlemen ralik” lazasága is megmaradjon. 2014 óta mindezt új szakmai stábbal, új lendülettel végzik, ennek köszönhetően a mezőny augusztus 28-30. között idén is töretlen lelkesedéssel vág neki a Magyar Borok Útja Rallye háromnapos boros élménytúrájának. Versenyre fel, vidámság és tegeződés kötelező – és ahogy az alapító Regőci Attila mondja –, különben mindenki ki van rúgva!

A Magyar Borok Útja Rallye-val kapcsolatos hírekkel és érdekességekkel kapcsolatban naprakész lehet, aki figyelemmel kíséri a rendezvényt az Autószektor külön a versenynek szentelt kiemelt rovatában, illetve a rendezvény Facebook oldalán.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....