e-mobilitás

VW: teljes gázzal az elektromosság felé

2019.04.04.

Szinte nem telik el úgy egy hét, hogy a Volkswagen ne repítene világgá újabb hírt nagyratörő elektromos programjáról. Így volt ez március közepén is, amikor Herbert Diess, a Volkswagen vezérigazgatója nagy ívű programbeszédében bejelentette: a korábban előirányzott 50 elektromos modell helyett 70 bevezetését tervezik, s ennek eredményeként a cégcsoport e-típusainak gyártómennyisége is felfelé módosul. 

Szerző: Heimer György

A következő évtizedben a korábban közölt 15 millió helyett mindaz 20 millió darab körül alakulhat, s így a villanyhajtású járművek aránya 2023-ig legalább 40 százalékra bővül a cégcsoport kínálatában. Ugyancsak mellbevágó szám, a VW 2023-ig nem kevesebb, mint 30 milliárd eurót fordít az elektrifikálásra. Az újgenerációs négykerekűek első darabjait már az idén gyártásba veszik: az Audi e-tron sorozat első típusa már forgalomba is került, jön a Porsche elektromos sportkocsija, a Taycan, s az ígéretek szerint az év második felében bemutatkozik a népautónak szánt VW ID sorozat elő tagja. Közbevetőleg e ponton azért érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi húzómodellnek számító Golf nyolcadik nemzedékének ugyancsak őszre ígért leleplezését elhalasztják 2020 elejére. Cégmagyarázatok szerint amiatt, hogy az autós publikum figyelemét teljes egészében az ID megismertetésére akarják összpontosítani az őszi frankfurti autó kiállításon. Egyes hírforrások azonban tudni vélik, hogy a késés hátterében kényszerű okok húzódnak: az új Golf fedélzeti elektronikájának fejlesztése több időt követel.

Bármi is legyen az akadály, annyi bizonyos, hogy a VW történetének alighanem legnagyobb átállására készül. Nem csupán arról van szó, hogy bővíti az elektromos platformra épülő járművek számát, hanem egyúttal átfogó dekarbonizációs program veszi kezdetét. Ahogy Diess vezérigazgató fogalmazta: a konszern széndioxid-semleges egyensúlyra törekszik. Az a cél, hogy a párizsi klímaegyezmény jegyében 2025-ig a járműflotta karbon lábnyoma – teljes életciklusra vetítve, a 2015 évi értékekhez viszonyítva – 30 százalékkal csökkenjen.

Az elektromos offenzíva középpontjában a moduláris platform (Modulare Elektrifizierungsbaukasten – MEB) áll – tűnik ki a VW ismertetőjéből. Ez többi között azt jelenti, hogy az irdatlan gyártási és fejlesztési költségek csökkentése érdekében a márka hajlandó megosztani külső gyártokkal, akár a konkurensekkel is, a MEB padlólemez alkalmazását. Ilyen együttműködésről rebesgetnek a Forddal, de minap az is nyilvánosságra került, hogy a MEB-modult elsőként egy kis aacheni startup cég, az eGO Mobile használhatja majd elektromos kisautóihoz.

Az elektromobilitás nem kevésbé sarkalatos eleme a töltőhálózat gyors ütemű fejlesztése. EU-szinten csupán az infrastrukturális háttér megteremtése több milliárd eurós beruházást követel. A VW mostani közlése szerint az úgynevezett IONITY program keretében, a kooperációs partnerekkel együtt, 2020-ig 400 gyorstöltő állomást helyeznek üzembe a vén kontinens legforgalmasabb közútjai és autópályái mentén. Ezek közül 100 töltőállomást Németországban telepítenek, így ott már 120 kilométerenként áll majd rendelkezésre töltési lehetőség (nem is említve a többi autógyártó hasonló programjait). Mindemellett a VW új leányvállalata, az Elli (Electric Life) otthoni töltésre szolgáló, zöld árammal működő fali töltőket is kínál, elsőként Németországban, de remélhetően valamikor később nálunk is. Mindent együttvéve a végső cél azonban a történelem megismételése – mutatott rá Dalnoki Balázs, a Porsche Hungaria márkaigazgatója a hétvégi AMTS autó kiállításon. Ahogy annak idején a Bogár egy olcsó és népszerű közlekedési eszközzé vált a második világháború után romba dőlt Európában, ugyanígy akarja a VW mindenki számára olcsóvá tenni a villanyautózást. Ahogy a VW reklámszlogen hirdeti: „Nem milliomosoknak, hanem millióknak gyártunk majd e-autót.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....