Michelisz Norbert

WTCC - Michelisz Norbi ötödik, és második helyen végzett idei, első versenyén

2017.04.09.

Michelisz Norbert megint előzött a rajtnál, így a Honda kettős győzelmet aratott a marokkói Fő futamon. Norbi második a vb-pontversenyben csapattársa, Tiago Monteiro mögött.

Michelisz Norbert azzal a reménnyel vágott neki a vasárnapi két futamnak Marokkóban, hogy "jó sok pontot gyűjtsön" a szombati időmérőn megszerzett harmadik helye után. A Nyitó futamon a nyolcadik pozícióból rajtolva az ötödik helyre jött fel, tehát biztatóan indult a saját magával szemben támasztott elvárásainak teljesítése.

A lényeg persze az volt, hogy a Fő futamon a harmadik rajtpozícióját dobogóra tudja-e váltani. Megint jól sikerült rajt, hiszen Michelisz a belső ívre korán behúzva megelőzte a második helyen a volvós Nestor Girolamit, és ezután üldözte csapattársát, a pole pozíciója után az első helyét megtartó Tiago Monteirót.

A harmadik körre kialakult egy négyes vonatozás az élmezőnyben Monteiro, Michelisz, Girolami és Bennani között. Ekkor emlékezhettünk Norbi korábbi nyilatkozatára, mely szerint a marokkói szűk utcai pályán akkor is nehéz előzni, ha egy körön akár három másodperces különbség van két autó között.

A nyolcadik körtől Aurélien Panis rossz helyen megálló kocsija miatt bejött a safety car, két kört töltött el a biztonsági autó mögött a mezőny. Ezután folytatódott a vonatozás, Norbi 5-8 tizedes lemaradásból követte Monteirót, az utolsó körben aztán próbált nyomást helyezni a portugálra, aki azonban nem hibázott. Kettős Honda-győzelem született Marokkóban.

Michelisz Norbert az időmérőn három, a Nyitó futamon tíz, a Fő futamon 23 pontot szerzett, így összességében 36 pontot gyűjtött Marokkóban. Ezzel a WTCC idei első fordulója után a második helyen áll a 43 pontos Tiago Monteiro mögött.

Forrás: michelisz.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....