WTCR

WTCR: Az első japán futamon nem jött össze a pontszerzés Michelisznek

2018.10.27.

Rajtbüntetés miatt a 11. helyről indult a Hyundai-jal versenyző magyar az első futamon Szuzukában, és ebben a pozícióban is intették le, a pontszerzésre tehát várni kell vasárnapig.

Michelisz Norbert ugyan a nyolcadik helyet szerezte meg a pénteki első időmérőn, de csak a 11. helyre állt fel az első futam rajtrácsán. Ennek oka az volt, hogy a magyar versenyzőt öt másik pilótával egyetemben (Gabriele Tarquini, Thed Björk, Yann Ehrlacher, Timo Scheider, Esteban Guerrieri) három rajthelyes büntetéssel sújtották, amiért balesetveszélyesen lassan, 25-32 km/h-s sebességgel vonatoztak egymás mögött az időmérő egy részén, vélhetően azért, mert nem akartak egymásnak szélárnyékot biztosítani.

A rajt után Michelisz Norbert maradt a 11. helyen, aztán az első kanyarokban Frédérich Vervisch-t támadta a pontszerző helyért, de az audis előre menekülve megelőzte Yann Ehrlacher-t. A második körben Pepe Oriola megelőzte Norbit és a hondást is, így a magyar versenyző visszacsúszott a 12. pozícióba.

Michelisz tovább támadta Ehralcher-t, miközben megérkezett mögéjük Rob Huff a Volkswagennel. A Honda franciája lecsúszott a pályáról, Norbi így megelőzve őt fellépett a 11. helyre, aztán Ehrlacher a pályára való visszatéréskor összeakadt Huff-fal, amiért visszacsúszott a mezőny hátsó felébe, a britnek pedig ki kellett állnia a boxba.

Közben Thed Björk elvitt egy gumibálát, ami miatt bejött a biztonsági autó. Miután kiment, nem tartott sokáig az újbóli verseny, ugyanis a nyolcadik körben Ehralcher rossz helyen csúszott ki a kavicságyba, így újra bejött a safety car. Emiatt 11 körösre növelték a távot, így a biztonsági autó újbóli kimenetele után még két köre maradt a mezőnynek. Michelisz hiába próbálkozott a leintésig Oriola visszaelőzésével, ez nem jött össze, maradt a 11. helyen, amiért nem járt pont.

A program magyar idő szerint - az óraátállítást is figyelembe véve - vasárnap 3 óra 5 perckor, majd 4 óra 30 perckor folytatódik a fordított rajtrácsos második, illetve a legtöbb pontot érő harmadik futammal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....