portré és interjú

Zei Zoltán, Jaguar Land Rover márkaigazgató: „Az optimizmus maga a siker”

2017.02.13.

Biztató jövőképet és egy progresszív fejlődési utat mutatott be nekünk Zei Zoltán, a JLR hazai képviseletének novemberben kinevezett márkaigazgatója, akivel a múlt és a jelen kihívásairól, a befektetett munka gyümölcseiről, valamint a jövőbeli tervekről is beszélgettünk.

Szöveg: Horváth Miklós, Fotó: szerző, British Automotive Hungary Kft.

Az értékesítési és hálózatfejlesztési szakember pályafutása 1994-ben indult. Szakmai múltjáról és a Land Rover márka iránt kialakult szerelméről így nyilatkozott:Vendéglátóipari Főiskolán szerzett friss diplomával a kezemben nem állt szándékomban karriert építeni ezen a területen, és úgy gondoltam, hogy amíg kiderül mihez is kezdjek az életben, egy akkor nyílt Emil Frey autószalonba jelentkezem értékesítőnek. Kis idő elteltével ugyanitt már értékesítési vezetőként dolgoztam tovább, majd a cégcsoporthoz tartozó Chrysler-Jeep Import Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója lettem. Ezt követően többnyire dílerséget és importőri tevékenységet együttesen folytató autós és motoros cégek következtek. A Wallis Motornál Rover, BMW és Land Rover márkák kis- és nagykereskedelmi értékesítésének koordinálása tartozott hozzám, a brit terepjárók iránti szerelem innen datálódik. A Land Roverrel töltött 6 év után a motoros világ következett. A Harley-Davidsont a Yamaha követte, mely márkák érdekessége a teljesen eltérő vállalati kultúrában rejlik és azok adoptálásában a hazai viszonyokra. A motoros szakmában eltöltött 10 év után nagy öröm volt számomra, hogy visszatérhetek az autókhoz, azon belül is a Jaguar Land-Roverhez.”

Maradjunk a múltnál és elevenítsük fel a British Automotive Hungary Kft. 2011-es magyarországi indulását. Milyen örökséggel és kihívásokkal állt szemben a képviseletet átvevő cég?

„Az eladási volumen nagyon alacsonyan volt, a márka már-már tetszhalott állapotban volt, és majdnem teljesen feledésbe merült. A Wallis idején produkált 250 darabos éves eladás 20 darab alatt volt az említett évben, és a márkakereskedői hálózat is nagyon rosszul állt, különösen a környező országokhoz képest. A fentiek miatt a piaci részesedés a régiós átlag alatt volt jóval, éppen ezért szinte az alapoktól kezdve kellett újra építeni mindent. A márka és az ügyfelek elvárásainak megfelelő márkakereskedés és szerviz felépítése volt az első lépés, ezt követően nyílt lehetőség tudatni a fizetőképes kereslettel, hogy a márkához illő környezetben van újra lehetőség megismerni a folyamatosan megújuló modellpalettát és a hozzájuk tartozó prémiumszolgáltatásokat.”

Hazánkban a Jaguarok best sellere az F-Pace volt 2016-ban

Beszéljünk a 2016-os év eredményeiről és a jelenkor kihívásairól!

„Egy dinamikus fejlődés kellős közepén vagyunk éppen, a kihívásaink ebből a gyors növekedésből fakadnak. A tavalyi év elején, 2016 januárjában megnyitottuk a budaörsi szalonunkat, melyről elmondható, hogy Közép-Kelet Európa legnagyobb és legszebb bemutatóterme, köszönhetően annak, hogy a legújabb gyári előírások szerint épült. Mivel a Jaguar szegmense, a prémiumautók piaca 15 százalékot, a SUV szegmensben realizált kereslet pedig több mint 50 százalékot nőtt a tavalyi évben hazánkban, előbbi márka esetében több száz százalékos növekedésről adhatunk számot, utóbbinál sem csekély, kétszámjegyű növekedést produkált a hazai dílerség. A Jaguarnál nagy fellendülést hozott az F-Pace megjelenése. Az előzetes érdeklődés is már várakozáson felüli volt, azonban a 2016. májusi bevezetés után megsokszorozódott a szalon- és honlap-látogatások száma, a tesztvezetések számának ugrásszerű növekedéséről nem is beszélve. Az XE megjelenésével és a megújult XF-fel pedig a flottapiaci részarányunk erősödését értük el, ami azért fontos, mert a prémium szegmensű személyautóknál 80 százalékos a flottavásárlás Magyarországon, és korábban nem voltunk versenyképesek e téren. Mivel az anyacégnél is van egy flottaértékesítést támogató csapat, 2016-ban az itthoni képviselet is bővült egy flottaértékesítő kollégával. A Land Rovernél 2011-13 között volt egy ugrásszerű növekedés, azóta egy stabil, de a Jaguarhoz képest lassabb növekedést látunk a luxus SUV divíziónknál.”

A konkrét darabszámok hogy alakultak?

„A Jaguar esetében a 2015-ös 30 darabhoz képest 100 darab autó eladásával zártuk a 2016-os évet. Modellek szerinti felosztásban 50 darab F-Pace talált gazdára itthon, így az újdonság az első helyen végzett, melyet az XE és az XF követ 20 illetve 30 darabbal. Az XJ és az F-Type modellekből 1-1 darabot adtunk el. Land Rover esetében kiemelt modellünk a Discovery Sport és az Evoque, melyek volumenét az új flottapolitikánk emelte jó szintre. Ennek lényege, hogy flottacégnek nem a megvásárolt autók száma alapján minősítünk egy ügyfelet, hanem a meglévő autóinak száma alapján, így akár egy autó vásárlásakor is elérhetővé váltak a flottakedvezmények.”

 

Értékesítés terén milyen kihívásokkal állt és áll szemben jelenleg is képviselet?

„A Jaguar esetében a legszembetűnőbb, hogy a márkanév hallatán az esetek túlnyomó részében egy magasabb árazást társítanak a termékhez szakmabeliek és laikusok egyaránt, ennek okán a flottakezelők is egy a valóságtól távol álló árazást feltételeznek. Az ilyenfajta tévhitek következménye általában a piacvesztés, ezért a kihívás egyben a célt is definiálja számunkra, mégpedig a Jaguart a megfelelő helyre kell pozícionálni a potenciális vevőkör tudatában. Ezzel együtt az árszínvonal, a megbízhatóság és a fenntartással kapcsolatos kérdések és félelmek eloszlatása is kiemelten fontos szerepet játszott az elmúlt évben. Jó példa erre a Jaguar Care szervizcsomag, melynek bevezetésével 3 évig teljesen ingyenes kötelező szervizt kapnak az ügyfeleink kilométer korlátozás nélkül, jelen pillanatban egyik prémium márka sem kínál ehhez hasonlót. Az általános garancia pedig 4 évre szól.”

A Jaguar háza táján a sportkocsik teljesítményét és SUV-ok formavilágát ötvöző I-Pace van a fókuszban, a Land Rover esetében viszont érkezik új modell a 2017-es évben. Mi tudható ezek és az egyéb újdonságok hazai megjelenéséről?

„A Los Angeles-i autókiállításon leleplezett I-Pace vonatkozásában a 2017-es év a modell részleteinek kommunikációjáról szól majd, a limitált gyártási kapacitás miatt azonban elképzelhető, hogy a hazai megjelenésre 2018-ig várni kell. A nagy durranást a Land Rover Discovery 4-es utódjától várjuk, melynek értékesítése már márciustól megkezdődik idehaza. Az autó paraméterei lenyűgözőek, ugyanis a hét üléses terepjáró teljes mértékben alkalmas 7 felnőtt személy befogadására, továbbá pedig a 2500 literes csomagtere is páratlannak számít a kategóriában. A Defender gyártása immár megszűnt, az új érkezéséről egyelőre nincs bővebb információ, viszont lesz új Range Rover, melynek részletei még nem publikusak.”

Beszéljünk a dinamikus fejlődés folytatásáról, valamint a 2017-es éven túlmutató célkitűzésekről!

„A 2017-es év legnagyobb kihívása a British Automotive Hungary Kft. számára, hogy vidéki partnerekkel bővíthesse márkakereskedői hálózatát. Jelen pillanatban a fizetőképes kereslet 50 százaléka a fővárosban és annak környékén van. A másik 50 százalék eléréséhez szeretnénk partnereket találni Pécsett, Győrben, Szegeden, valamint Nyíregyházán, vagy Debrecenben. Ezt a terjeszkedési projektünket két éven belül szeretnénk véghezvinni és remélni, hogy ezáltal olyan szelet fogunk a vitorlánkba, mellyel kétségtelenül elérjük 2020-ig az 1000 darabos összeladást. Figyelembe véve a 2011-es indulás óta megfigyelhető progressziót, amikor is alig 30-40 darab jármű eladásával zártuk a mérleget, 2016-ban már 400 darab felett voltunk, az idei év végére már 600 darabos volument bátorkodtunk a zászlónkra tűzni. Ez abszolút összhangban van a márka globális terveivel, ahol a 2016-os évet 450 ezer darabbal zárta az anyacég, 2020-ra pedig 1 millió autó eladása a cél.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....