2019.09.30.

A nemzetközi sajtó főként az ötszörös világbajnok és Szocsiban győztes Lewis Hamiltont dicsérte, illetve a Ferrari felsüléséről írt a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíj másnapján.

2019.09.23.

A nemzetközi sajtó dicsérte és bírálta is Sebastian Vettelt, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzőjét, aki vasárnap megnyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat.

2019.09.23.

Egy házon belüli szabályra hivatkozva fogta vissza Valtteri Bottast a Mercedes, hogy ne kerüljön Lewis Hamilton elé. A finn beadta a derekát, csapata el magyarázta, miért nem tehetett mást.

2019.09.22.

Sebastian Vettel jövőjét újra és újra megkérdőjelezik a szakértők. Hol úgy látják, új csapattársa, Charles Leclerc beárényékolja Vettel lehetőségeit, mások pedig a motivációja elvesztéséről beszélnek. A Formel1.de végre megszólaltatta magát az érintettet is.

2019.09.21.

A Ferrari monacói pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzésén, miután a 3. szabadedzést is megnyerte.

2019.09.19.

Azt gondolnánk, hogy Max Verstappen az a pilóta, akit bármelyik csapatfőnök örömmel látna csapatában. Úgy tűnik, a helyzet mégsem ez, ugyanis Matteo Binotto Ferrari csapatfőnök szerint túl nehéz dolga lenne, ha a holland sztár vezetné az egyik vörös autót.

2019.09.15.

Charles Leclerc legutóbbi győzelmével ismét és nagyobb intenzitással kezdődtek meg a találgatások Sebastian Vettel jövőjével kapcsolatban. A Formel1.de beszámolója szerint rövid időn belül komoly feszültségek lehetnek a Ferrari háza táján.

2019.09.13.

Namíbiai és lengyelországi tesztelések után először indul tereprali-versenyen a Dakar-ralira készülő kétszeres Forma-1-es világbajnok, navigátora Marc Coma lesz.

2019.09.09.

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat, ezzel 2010 után először diadalmaskodott a maranellói istálló autója Monzában. A nemzetközi sajtó a következőképpen kommentálta a 21 éves versenyző pályafutásának második futamgyőzelmét:

2019.09.08.

Mint az nemrég kiderült, a Forma 1 ismét búcsút vesz Németországtól, jövőre nem lesz nagydíj a motorsport egyik hazájában. A Formel1.de beszámolója szerint ennek sokan nem örülnek, köztük Sebastian Vettel sem.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....