2019.06.20.

Max Verstappen egyelőre remek szezont fut a Honda motorral hajtott Red-Bull volánja mögött. Csapattársát magasan veri és eddig az összes futamon az első ötben végzett, ugyanakkor a első helyekért egyelőre nem igazán versenyképes az autója, de Verstappen szerint nem sok kell, hogy akár a Mercedes...

2019.06.12.

A háromszoros Forma-1-es világbajnok autóversenyzőként és csapatfőnökként is sikeres volt.

2019.06.10.

Lewis Hamilton jövője folyamatosan téma, különösen az utóbbi időben, hiszen már látótávolságra van tőle Michael Schumacher 7 világbajnoki címmel tartott rekordja. Az Automobilwoche beszámolója alapján úgy tűnik, a brit világbajnok még jó ideig versenyben marad.

2019.06.08.

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnoka autózta a leggyorsabb kört a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzésén.

2019.06.06.

Először még 2017-ben esett szó róla, hogy a Porsche ambíciózus tervet szövöget a Le Mans-I pilótaválasztás során, ugyanis mindhárom helyet Forma1-es pilótákkal töltenék fel.

2019.05.30.

A magyar kormány szándéka, hogy a versenysport területén erősítse részvételét, meg kívánja hosszabbítani a Forma-1 lejáró licencét, és lehetőséget lát arra, hogy helyet adjon az újgenerációs, Formula E autók versenyének is - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter,...

2019.05.26.

Charles Leclerc az idei szezonban egyértelműen második számú pilóta szerepben versenyez a Ferrari színeiben, pedig tehetsége alapján nem feltétlenül érdemes őt háttérbe szorítani. Az Auto Motor und Sport újságírói többek között erről a helyzetről kérdezték a fiatal pilótát.

2019.05.25.

Az Automobilwoche számolt be Jean Todt, a FIA elnökének véleményéről a szervezet két legfontosabb versenysorozatával kapcsolatban. Todt szerint felesleges összehasonlítani a Forma 1 és a Forma E sorozatokat

2019.05.21.

A 70 éves háromszoros Forma-1-es világbajnok hétfőn halt meg - jelentette kedden az osztrák hírügynökség a családra hivatkozva.

2019.05.18.

Afrikai futamról tárgyalnak Marokkóban és a Dél-Afrikai Köztársaságban a Liberty Media képviselői.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....