2021.03.18.

A pandémia miatt ezt is onlinén tartották. Tizenöt percben mindent elmondtak, amit csak lehetett. Amit nem, azt sajtóanyagban közölték. Mesés tájakon egy mesés autó: így lehetne összefoglalni azt a filmet, amit összevágtak az alkalomra.

2021.03.18.

Kevesen tudják, de mindössze két műhely van a világon, ahol a Peugeot Sport Rally4-es versenyautói épülnek. Az egyik Portugáliában, a másik Magyarországon, Budakeszin. Ez utóbbi vezetője, Tagai Tamás, nála jobban aligha ismeri bárki is az autót és a Peugeot ügyfél-versenyprogramját. 

2021.03.16.

A Ford ma megerősítette, hogy az új generációs Ford Transit Custom kínálatában a plug-in hibrid, a mild hibrid és a hagyományos hajtású modellváltozatok mellett tisztán elektromos hajtású kivitel is szerepel majd.

2021.03.13.

A Ford Románia elkészítette a másfél milliomodik 1,0 literes EcoBoost motort a krajovai üzemben. Az 1.5 milliomodik erőforrást egy Ford Puma ST-Line modellbe építették be, amit egy helyi vásárló rendelt meg.

2021.03.13.

Már a tizenegyedik egymást követő hónapban nőttek éves összevetésben a járműeladások Kínában a járvány miatt tavaly tavasszal bekövetkezett visszaesés után.

2021.03.13.

A „SEAT Ideas” program arra bátorítja a vállalat minden dolgozóját, hogy a mindennapi munkájukhoz kapcsolódóan tegyenek javaslatokat a feladatok, folyamatok vagy a munkakörnyezetük bármely részének optimalizálására. 2020-ban a program keretében több, mint 3 000 javaslat érkezett, és az ezek...

2021.03.12.

Fontos alappillérre az önálló márkának a CUPRA Leon, amely magabiztosan diktálja a tempót a CUPRA felvillanyozó jövőjébe vezető úton. Tavaly villamosítottan született meg a Leon modellek királya, amikor az e-HYBRID hajtásláncú első változat piacra került.

2021.03.12.

Egészen különleges évfordulót ünnepel székhelyén a ŠKODA AUTO: 1905 óta immár 15 millió autó gördült le a Mladá Boleslav-i szerelőszalagról, a jubileumi darab éppen március 5-én. Ez a példány egy Arctic-ezüst metál ŠKODA ENYAQ iV. 1905-ben itt gördült ki a mobilitás úttörőinek – Václav...

2021.03.11.
A Mustang Mach-E kabinja láttán azonnal kiderül, hogy ennek az autónak az utastere is egészen más, mint az eddigi Fordoké1. A vadonatúj dizájn tökéletessé finomított mindent, amire egy mai vásárló vágyik: a térkínálatot, a technológiát és az otthonosság melengető érzetét.
2021.03.11.

- Elindult a második tram-train szerelvény Magyarországra, a 37 méter hosszú, dízel-villamos hibrid jármű várhatóan március 16-án érkezik meg a Szentesi Motorgarázsba - tájékoztatta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-t.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....