2017.12.09.

Bravúros versenyzéssel szerezte meg az angol kamionbajnokság trófeáját a magyar OXXO Racing Team. A brit pilótával, Ryan Smith—szel versenyző magyar csapat a Brands Hatch-en megrendezett utolsó állomáson parádés teljesítménnyel szerzett futamgyőzelmet, ezzel megszerezve a bajnokság első...

2017.12.08.

Paddy Lowe, a Williams Mercedestől igazolt technikai igazgatója interjút adott a Formel1.de portálnak, a téma pedig elsősorban a fiatal pilóta, Lance Stroll jövője volt.

2017.12.06.

Igaza van a japán márka vezetőinek, sajnos Magyarországnak nincs tengere, de azért az is jó lenne, ha azt is tudnánk a Suzukiról, hogy jóval több mint autógyártó.

2017.12.06.

- Felére csökkent az előzések száma a Forma-1-es világbajnokság 2017-es idényében az egy évvel korábbihoz képest. A gumigyártó Pirelli által kedden közzétett kimutatás szerint idén 435 előzést láthattak a nézők a száguldó cirkuszban, míg tavaly ugyanez a szám 866 volt.

2017.12.05.

Nemcsak az autókat, a pályákat is felülvizsgálja Ross Brawn kutatócsoportja annak érdekében, hogy javítsanak az F1-es versenyek minőségén. Elmondta, pontosan mit keresnek.

2017.12.04.

Soha többé nem leszek tévé szakértő, elképzelhetetlen, hogy visszatérjek - nyilatkozta a vasárnapi Bild am Sonntag című lapnak az egykori Forma 1-es világbajnok, aki 21 évig szakértőként működött közre az RTL csatorna élő Forma1 közvetítéseiben.

2017.12.03.

A Forma-1 új tulajdonosa, az amerikai Liberty Media az Abu-Dzabiban zajlott szezonzáró futam díjkiosztóján leplezte le a sportág új logóját, amiért még kevesen lelkesednek.

2017.12.03.

A Forma–1 vezetői a közelmúltban Miamiba utaztak és több lehetséges helyszínt is szemügyre vettek egy utcai pálya kialakításához. A helyiek állítólag nem zárkóznak el teljesen a versenyrendezéstől, az anyagiakkal viszont még lehetnek problémák…

2017.12.03.

Alig hogy véget ért a szezon, újabb hatalmas feladatok előtt áll Keszthelyi Vivien, a nemzetközi sorozatok történetének legfiatalabb magyar túraautó-versenyzője ugyanis a napokban szerzi meg az autóvezetői jogosítványát, hamarosan pedig helikoptervezetői vizsgát is tesz.

2017.12.03.

Hogy kerül a csizma az asztalra? Avagy mit keres Szalay Balázs a dobok mögött és hogy kerül Bunkoczi László kezébe gitár? A Tankcsapda tényleg új tagokat keres?

Oldalak

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2017.12.11
Műszakonként egy emberrel, mintegy 1200 hulladékgyűjtő edényzet ürítését végzi. Az MKW által....
2017.12.11
Átadta a Schmitz Cargobull az utolsó pótkocsit a Waberer’s számára a 2017-ben megrendelt szériából....
2017.12.11
Jérôme Boateng karácsonyra meglepte magát egy Hummerrel. A kocsi tele van extrákkal. ..
2017.12.11
Advent második szombatján ismét műszaki ellenőrzést tartottak az osztrák rendőrök Nickelsdorfnál és....
2017.12.10
Frankfurtban a nemzetközi repülőtéren totális káosz alakult ki a hó miatt vasárnap délután és este....
2017.12.10
Igazi sikersztori Németh János karrierje: tizenöt évvel ezelőtt, egyetemistaként kopogtatott be a....
2017.12.10
A feldíszített környezetkímélő és akadálymentes Solaris–Škoda trolibusz különleges megjelenéssel és....
2017.12.10
A japán prémiumgyártó bemutatta az LX terepjáró három helyett két üléssoros kiadását, ami óriási....
2017.12.10
Az ingyen letölthető alkalmazás az autósok elől elrejtett, kihasználatlan parkolóhelyeket teszi....
2017.12.10
E heti rajzunk készítője Gaál Tibor T-boy, rajzának címe: Párizsi Lotrec Car ..