2017.09.07.

Volt egy kor, amikor a fiúgyerekek nagyobbik része nem celeb akart lenni (már csak azért sem, mert azt se tudta, mi az) hanem mondjuk pilóta. Sokunknak ez aztán örök időkre csak olvasmányélmény maradt, ám az a lehetőség, ami Szabados Istvánnak, csak nagyon keveseknek sikerült.  Pilóta lett, több...

2017.09.05.

Aki lemarad, kimarad alapon az innováció és a kreativitás fémjelzi karrierjének minden állomását. A portré első részében a miskolci származású cégvezető életének lenyomatait vesszük górcső alá.

2017.09.02.

AutoBest, Engine of the Year, International Vehicle Dynamics Awards, három nemzetközi zsűri, mely ennél több díjról ítélkezi és mindháromnak egyetlen magyar tagja Szécsényi Gábor autómérnök, főszerkesztő.

 



 

2017.09.01.

Karl Zsolt elmondta, hogy karrierjének legnagyobb elismeréseként tekint a Bolognában kapott különdíjra, hiszen a szervezők Európa 160 fagylaltozójából választották ki a selejtezőn felsorakozott 20 fős mezőnyt. Az értékelésben a rangsort azonban nem csak a 4 fős szakmai zsűri pontszámai...

2017.09.01.

Tartálykocsin kezdte és egy Tesla az álma Márton Róbertnek, aki vezeti a  DLM Solutions webfejlesztői részlegét és rendszergazdája portálunknak, az autoszektor-hu-nak. A kétlányos apa fiatalon megszerezte a jogosítványt, első szolgálati autója egy kétütemű Wartburg volt.

2017.08.29.

A mai kor legtöbb szakmai vezetőjének, menedzserének –bizonyos polc elérése felett - van egy sajátságos kisugárzása, aminek nagysága az én olvasatomban leginkább a kifelé mutatott „tettrekész magabiztosság” fokmérője. Ennek egy része született, vagy felvett és tanult viselkedési forma,...

2017.08.22.

Az ambíció és a kitartó munka ékes bizonyítéka a Duna Autó Zrt. létrejötte és működése. A cég társtulajdonosa és igazgatója a közel három évtizede működő Zaj utcai létesítmény múltját, jelenét és jövőjét beszédes történeteken keresztül mutatta be.

2017.08.21.

Kiss János, a Győri Balett Kossuth-díjas igazgatója Audit vezet fő támogatójuk, az Audi Hungaria jóvoltából. A társulat öt tagja kapott kocsit, melyeket évente cserélnek. A balett-igazgató azt mondja: neki az autó nemcsak biztonságot, kényelmet adó közlekedési eszköz, hanem örömforrás is. 

2017.08.08.

Ötven év, negyven autó, a leggyorsabb utcai és a legegyszerűbb mezei is belefért Gordon Murray munkásságába.

 

2017.08.07.

Az ambíció és a kitartó munka ékes bizonyítéka a Duna Autó Zrt. létrejötte és működése. A cég társtulajdonosa és igazgatója a közel három évtizede működő Zaj utcai létesítmény múltját, jelenét és jövőjét beszédes történeteken keresztül mutatta be.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....