2023.04.29.

A dízel után a benzines csúcsmodellt is kipróbáltam, ha fogyasztásban nem is bajnok az 1,2 literes, turbós Opel Astra, de vezethetőségben, kompaktságban és dinamizmusában veri az egyre elnéptelenedő kategória összes többi autóját.

2023.04.26.

Nagyritkán fordul elő az, hogy egy autós teszt után az ajtónyitás-csukás problematikájával kell kezdeni az  élménybeszámolót, de a Mazda MX-30-as mégis ebbe a kivételes helyzetbe kényszeríti az embert. Merthogy a sajátos kialakítású ajtaja az autó egyik ismérve, amely vitákat generál.

2023.04.18.

Az Opel évindító sajtótájékoztatóján Dalos Attila ügyvezető elmondta, hogy igen nagy az érdeklődés az elektromos kisáruszállítók iránt. A kipróbált Combo-e Cargo igazán hasznos lehet egy fuvarozó vállalkozásnak, amennyiben nem akar messzire szállítani.

2023.04.17.

Hosszú idő után végre megkapta félidős frissítését a Skoda Karoq, de az 1,5 TSI továbbra sem jó barátja a DSG-nek.

2023.04.17.

A Passat mindig is olyan autó volt, aminek nagyon működnie kellett. Ugyanúgy helyt állni a középvezetők alatt flottás járműként, mint a sikeres családapa szolgálatában, aki itthon (jó esetben) negyvenes évei közepére megvehette magának a presztízsautót, ami egyet jelentett azzal, hogy már elért...

2023.03.31.

A tisztán elektromos meghajtású BMW 5-ös limuzin átfogó megbízhatósági teszteket teljesített a hamarosan esedékes világpremierje felé vezető úton. Az új BMW i5 kíméletlen téli körülmények közepette igazolta tisztán elektromos hajtáslánc-technológiája stabil megbízhatóságát és sportos dinamikáját...

2023.03.27.

Érdemes lehet már EV-re váltani a városi áruszállításban? Akár!

2023.03.22.

Milyen hibrid ez? Néhány napig volt lehetőségem kipróbálni a Nissan szalonokban az év elejétől előjegyezhető  harmadik generációs Qashqait, amely nevében az e-Power toldalék az sugallja, hogy miközben külső és belső stílusjegyeiben követi a 16 éve futó Qashqai dinasztia minden...

2023.03.20.

Felvarrott szemöldökkel is jól néz ki, a Citroën C5 Aircross vérbeli családi autó, amely szabadidős tevékenységekre és hosszú utazásokra is tökéletesen alkalmas. 130 lóerős dízelmotorja pont elég a mindennapokra, a fogyasztása pedig igen kedvező.

2023.03.15.

Teljesen leáldozott a gázolajosoknak? Mild hybriddel megtámogatott dízel BMW X1 tesztautóm nem erről mesélt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....